fbpx

Hibrid növényvédelem: biztonságos, környezetkímélő és hatásos

Írta: - 2020 december 30.

A Nufarm bemutatja, hogyan használhatók a bio növényvédő szerek a hagyományos termesztésben.

A növényvédőszer-hatóanyagok felülvizsgálata során célként tűzték ki, hogy a növényvédő szerek felhasználását számottevően csökkentsék az Európai Unióban, törekedve az egészséges élelmiszer előállítására és az élelmiszer-biztonságra, valamint a hatóanyag-maradék mértékének csökkentésére és szigorúbb vizsgálatára. A hatóanyagok szűkülő palettája azonban több problémát okoz. Egyrészt a megmaradó hatóanyagokat kénytelenek a termelők többször használni, ami kedvez a rezisztencia kialakulásának, másrészt ugyanez a következménye annak is, ha a megmaradt hatóanyagok kijuttatható dózisát csökkentik. Mindezt figyelembe véve talán a legnagyobb gondolkodásmódbeli váltást a biológiai készítmények használata igényli – és nem csak a biotermesztésben. Ezeknek a készítményeknek a szokásos növényvédelmi gyakorlatba illesztése mind a rezisztenciatörésben, mind pedig az élelmiszer-biztonság érdekében egyre fontosabb szerepet kap majd a jövőben.

 

Nufarm

 

A jövő kihívásainak már a jelenben megfelelve ajánljuk azon hagyományos és biogazdálkodásban is felhasználható megoldásainkat, amelyek nemcsak a rezisztenciatörésben, hanem a hasznos élő szervezetek és a biodiverzitás megőrzésében is segítik a környezetéért felelősséget érző gazdálkodót. A Nufarm palettáján a kémiai szerek közül biotermesztésben is használható készítmények: a réz-hidroxid-tartalmú Champ DP, a tribázikus réz-szulfátot tartalmazó Cuproxat FW és a 80% elemi ként tartalmazó folyékony kénkészítmény, a Flosul SC. Mindhárom készítmény – a formulációjának köszönhetően – jó fedést biztosít, és esőállósága révén a biotermesztésben önállóan is megállja a helyét. Ezeknek a hatóanyagoknak nagy előnye, hogy hosszú évtizedeken át történő használatuk ellenére sem alakult ki ellenük rezisztencia, így az egyéb kémiai anyagokkal kombinációban vagy rotációban történő kijuttatásuk egyben a rezisztenciatörés eszközeként is szolgál.

A kémiai készítmények mellett három olyan termékkel is rendelkezünk, amely kifejezetten biológiai termék. A Bacillus thuringiensis var. kurstaki spórákat és toxinkristályokat tartalmazó Bactospeine WG nevű készítményt a hernyó típusú lárvák elpusztítására lehet eredményesen bevetni. Az Aureobasidium pullulans nevű gomba spóráit tartalmazó Blossom Protect (a Buffer Protecttel együtt) az almatermésűekben az Erwinia amylovora baktériumos betegség, a Botector pedig szőlőben a Botrytis cinerea kórokozó gomba ellen használható biológiai termék.

A biológiai készítmények használata az elvárt hatékonyság elérése érdekében ugyanolyan körültekintést és szakmai tudást igényel, mint a kémiai növényvédő szerek alkalmazása. Hatásuk sikerének kulcsa az előrejelzésre alapozott megelőző alkalmazásuk.

 

Lisztharmat ellen az egyetlen folyékony kénnel

A III. forgalmi kategóriájú Flosul SC formulációjú folyékony kén. A termék 80% elemi ként tartalmaz. A formulációnak köszönhetően nagyon apró, mikronméretben tartalmazza a kénszemcséket, homogén eloszlásban. Esőállósága kiváló, azonban 25 °C-os környezeti hőmérséklet felett a kijuttatása nem javasolt.

 

Felhasználható lisztharmat ellen:

  • almatermésűekben (alma, körte, birs, naspolya) az első virágok nyílásától (BBCH 60) a gyümölcsszíneződés kialakulásáig (BBCH 85), 5,0–7,5 l/ha dózisban. A gyümölcskötődéstől a kisebb, 5,0 l/ha-os dózis kijuttatása indokolt, legfeljebb kilenc alkalommal.
  • bor- és csemegeszőlőben megelőző jelleggel, legkésőbb az első tünetek megjelenésekor. Az 5. levél kiterülésétől (BBCH 15) az érés kezdetéig (BBCH 81) használható, 4,0 l/ha dózisban, legfeljebb nyolc alkalommal.
  • kajsziban, őszibarackban és nektarinban a sziromhullást követően elsősorban a terméskezdemények védelme érdekében. A készítmény a virágzás végétől (BBCH 69) a gyümölcsszíneződés kialakulásáig (BBCH 85) használható, 5,0 l/ha dózisban, legfeljebb három alkalommal.
  • szamócában az első virágok nyílásától (BBCH 60) a szedéseket követő időszakig (BBCH 90). Az első permetezést 5,0–7,5 l/ha dózisban kell elvégezni és 10 nap múlva megismételni, egy tenyészidőszakban legfeljebb nyolc alkalommal.
  • zöldségfélékben (paradicsom, tojásgyümölcs, paprika, cukkini, uborka, sütőtök, spárgatök, patisszon, sárgadinnye, görögdinnye, fejes saláta és egyéb salátafélék) háromleveles állapottól (BBCH 13) a teljes érésig, 3,5–7,5 l/ha dózisban (kultúrnövénytől függően, részletek az engedélyokiratban). A kezelést a kezdeti tünetek megjelenésekor javasolt végrehajtani és szükség esetén megismételni. Zöldborsóban az első tünetek megjelenésének idején egyszeri kijuttatás lehetséges. A készítmény alkalmazásakor figyelemmel kell lenni az egyes növényfajok és -fajták kénérzékenységére.

 

Blossom Protect tűzelhalás és tárolási betegség ellen

Az almatermésűek egyik legveszélyesebb baktériumos eredetű megbetegedése a tűzelhalás (Erwinia amylovora). A baktérium fertőzési forrása a beteg virágok, terjesztői rovarok, madarak, a fertőzött pollen és a víz. (Forrás: Glits Márton-Folk Győző: Kertészeti növénykórtan.) Mivel a kórokozó a virágon keresztül fertőzi a fát, a virágzásban történő védekezés sikere meghatározza a betegség további alakulását. Erre a nagyon kevés kémiai készítmény mellett hatékony biológiai megoldás is rendelkezésre áll, melynek használatához – biológiai anyag lévén – nem kell hatósági engedély. A védekezés sikerének alapja a prevenció, így a permetezést előrejelzésre alapozva kell elvégezni. Erre napjainkban a MaryblytTM előrejelző modellt alkalmazzák a gyakorlatban. A programot a hazai Növényegészségügyi Szolgálat sikeresen használja, és rendszeres előrejelzést ad a termelők számára. Korábban a fertőzéshez szükséges hőösszeget 110 °C-ban határozták meg, ám a legújabb kutatások szerint a fertőzés akár 70 °C hőösszegnél is végbemehet.

A Blossom Protect képes megakadályozni a baktérium virágon keresztüli behatolását a növénybe. A terméket megelőző jelleggel kell kijuttatni, a fertőzés bekövetkezte előtt. Hatóanyaga az Aureobasidium pullulans élesztőgomba két törzse, amely a természetben is megtalálható, a környezetéhez kiválóan adaptálódó élesztőgomba. Jól tűri a szárazságot, szaporodási és kolonizálási képessége kiemelkedő, valamint remekül ellenáll az erős sugárzásnak.

A Blossom Protect nem pusztítja el a kórokozó baktériumot. A hatásmechanizmus alapja a patogén és antagonista szervezetek hely- és tápanyag-konkurenciája, ezért működik kizárólag preventív alapon. Aktív spórái a kipermetezést követően befedik, benépesítik a virágokat, és megakadályozzák az Erwinia amylovora baktériumok szaporodását, valamint bejutását a növénybe. Nincs rezisztencia, mert a Blossom Protect antagonistaként nem a baktérium anyagcsere-folyamataiba avatkozik bele, így többszöri felhasználást tesz lehetővé akár teljes biotermesztés, akár vegyszeres védekezés során.

Az előrejelzés alapján a kezelést a fertőzést megelőző 1-2 napban kell elvégezni, cél, hogy a fertőzési időszakban minél több kinyílt virágot érjünk el, és befedjük a potenciális belépési kapukat. A készítmény bekeverése előtt a permetezésre használt víz kémhatását 3,5–4,0 pH-értékre kell beállítani citromsavalapú puffer, 10,5 kg/ha Buffer Protect segítségével. A Blossom Protect dózisa tűzelhalás ellen 0,75–2,25 kg/ha, tárolási betegségek ellen pedig 0,5–1,5 kg/ha (koronamagasságtól függően).

A permetlevet finom porlasztással kell az ültetvénybe kijuttatni, a permetezéshez használt víz hőmérséklete nem haladhatja meg a 25 °C-ot. A hektáronkénti vízmennyiség koronamagasságtól függően csökkenthető, de ügyelni kell a virágok egyenletes fedésére. Tűzelhalás ellen a készítményt virágzás időszakában preventív jelleggel, 4-5 alkalommal szükséges kijuttatni. A kezelést a virágok 10%-ának nyílásakor javasolt elkezdeni, majd 40%-os, 70%-os, esetleg 90%-os virágnyílásban célszerű megismételni (BBCH 61–67 között). Öt kezelés elhúzódó virágzásban szükséges. Tárolási betegségek ellen a készítményt a gyümölcsérés időszakában (BBCH 81–89) preventív jelleggel javasolt kijuttatni, a fertőzési nyomástól függően 2–10 napos időközökkel, legfeljebb 4 alkalommal.

 

Botritisz – ősellenség vagy legjobb barát?

A szürkepenész virágzáskor és az érés során okozhat jelentős gazdasági kárt. Csapadékos nyarakon a zöld bogyók rothadása is gyakori. A fertőzést elősegítik a jégverés, viharkár vagy molykártétel során keletkező apró sérülések, mivel a kórokozó a sebzéseken keresztül könnyen bejut a növénybe. Tehát a molyok ellen is fel kell lépni, de a védelem alapja a speciális botriticidek használata a virágzás végén és fürtzáródás előtt. A réz hatóanyagú szerek fürtzáródás utáni alkalmazása kedvezően befolyásolja a szürkepenész elleni védekezések eredményességét is.

 

Botectorral a botritisz ellen

A Botector korszerű biológiai megoldás szőlőben a szürkepenész ellen. A termék az Aureobasidium pullulans gomba két törzsének – DSM 14941 és DSM 14940 – spóráit tartalmazza cukormolekulákra felhordva. Ez az aerob típusú élesztőgomba a környezetünkben mindenhol jelen van, és nagy fotostabilitással rendelkezik. A napsugárzás hatására sem pusztul el, hanem a növény felületén maradva tartósan kifejti hatását. Jó alkalmazkodóképességű, még szárazságban is ellenálló, és 3–12 pH között életképes. A növényen a kórokozó gombák antagonistájaként viselkedik, amelyeknél sokkal gyorsabban szaporodik. Az élesztőgomba a mikrorepedéseket befedi, elfoglalva ezzel a kórokozó gombák elől az életteret és védőpajzsot képezve a Botrytis cinereával szemben is.

A szürkepenész ellen több alkalommal célszerű védekezni, így a Botectort biotermesztésben többször célszerű kijuttatni. Először BBCH 68-nál, a sziromhullás 80%-ánál, amikor először megtörténhet a fertőzés. A védekezés talán legfontosabb időszaka a fürtzáródás. Ekkor kipermetezve a Botectort maradéktalanul a fürt belsejébe juttathatjuk a pajzsot képező anyagot. Az Aureobasidium pullulans gomba a fürtzáródást követően a fürt belsejében szaporodva, a mikrorepedéseket kitöltve védelmet biztosít a későbbi fertőzésekkel szemben is. A fürtzáródás után már a kémiai anyagok sem érik el, zavartalanul fejlődik. A Botectornak nemcsak a biotermesztésben van jelentősége, hanem ebben az időszakban kijuttatva kiválóan beilleszthető a kémiai védekezések sorába is. A permetezést a Botectorral ilyenkor csak a fürtzónában célszerű elvégezni. A következő időpont a Botector kijuttatására a BBCH 85, a bogyólágyulás kezdete, illetve a BBCH 85–89, az érés és betakarítás idején. Ebben az időszakban is nagyon fontos a preventív védekezés, hiszen a bogyók külső védelmét biztosítva megvárhatjuk a betakarítás optimális idejét. Ebben az időszakban a Botector nagy előnye a kémiai védelemmel szemben, hogy nincs élelmezés-egészségügyi várakozási ideje, a must erjedését, a bor minőségét nem befolyásolja.

A Botector dózisa szőlőben 0,4 kg/ha. A vízben diszpergálható granulátum kijuttatása 400–800 l/ha vízmennyiséggel, a fürtzónába kipermetezve történjen. Fontos, hogy a permetlé bejusson a fürt belsejébe, de ne folyjon le a fürtről. BBCH 77-től ragasztóanyag hozzáadásával a permetezés hatékonyságát fokozhatjuk. Csemegeszőlőben elősegíti, hogy a szedést követően a fürt bogyókat tartó része zöld maradjon, így a fürtök tovább megőrzik frissességüket, piacosságukat.

 

Már öt éve a kínálatban

A Bactospeine WG a Bacillus thuringiensis ssp. kurstaki ABTS-351 baktériumtörzs toxinkristályait és spóráit tartalmazó rovarölő permetezőszer, amely a rovarok emésztőrendszerére hat. A hernyók elfogyasztják a toxinkristályokat és spórákat, majd röviddel ezután (1-2 órán belül) leáll a táplálkozásuk. A kultúrnövény tehát védetté válik a károsítással szemben. A hernyók ugyan 2-5 nap múlva pusztulnak el, de eközben már nem károsítanak.

A Bactospeine WG három különféle toxint tartalmaz, ami egyrészt az érzékeny rovarkárosítók körét szélesíti, másrészt a rezisztencia kialakulásának kockázatát is csökkenti. A különféle toxinok különböző helyen hatnak, ezért a hatás biztos, a rovarok ellenállóvá válásának esélye csekély. A készítményt előrejelzés alapján, a fiatal lárvastádiumok (L1–L2) ellen kell alkalmazni. Erős fertőzés és elhúzódó rajzás esetén 7–10 nap múlva szükséges megismételni a kezelést. Kezelni a tömeges lárvakeléskor, szexferomoncsapdás előrejelzésre alapozva kell. A permetezés elvégzése az esti órákban ajánlott, lúgos kémhatású növényvédő szerekkel nem keverhető. A készítmény vízoldható granulátum (WG) formulációja miatt rendkívül gyorsan diszpergálódik, ezért könnyen kezelhető. Váltott alkalmazása (rotáció) a szintetikus rovarölő szerekkel nemcsak a biológiai hatékonyságot növeli, hanem a rezisztencia kialakulásának kockázatát és a környezetterhelést is csökkenti.

 

Jó tudni!

  • A Blossom Protect és a Buffer Protect kijuttatása előtt és után 48 órával ne használjon réztartalmú készítményeket az ültetvényben.
  • A Blossom Protect és a Buffer Protect használata egymás utáni napokon nem megengedett.
  • Amennyiben a Blossom Protectet és a Buffer Protectet a már kinyílt virágokra és/vagy az érési időben lévő gyümölcsökre kívánja kipermetezni, kijuttatás előtt és után ügyeljen a legalább háromnapos szünetre.
  • A Botector esetében ugyanígy járjon el szőlőben is.
  • A Blossom Protect és a Botector egyéb növényvédő szerekkel és lombtrágyákkal keverhető, azonban keverés előtt tájékozódjon a www.bio-ferm.com oldalon már angol és német nyelven és a www.nufarm.hu oldalon hamarosan magyar nyelven is elérhető keverhetőségi listából.

 

 

Gaál Orsolya
field marketing menedzser

Pálinkás Miklós
területi képviselő

Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.hu

nufarm logo