fbpx

Drágaságom: napraforgóolaj

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 november 19.

Rég nem látott napraforgóárakat láttunk idén, ami nehéz helyzetbe hozza a feldolgozókat is. A napraforgóolaj még jó ideig drága marad.

 

napraforgóolaj

 

2020 szeptemberében és októberében Ukrajna a tavalyi évhez mérten 5 százalékkal több, 830 ezer tonna napraforgó-olajat exportált, köszönhetően a növényi olaj magas világpiaci árának, ami az elmúlt 3 hónapban 40%-kal emelkedett. Ennek a mennyiségnek 35%-át Indiába, 25%-át az EU-ba és 23%-át Kínába szállították – foglalja össze a GrainTrade.

A futó gazdasági évben azonban – ahogy arról már többször is írtunk, például itt és itt – jóval kevesebb a feldolgozható mag, ezért Ukrajna 13 százalékkal kevesebb, 5,76 millió tonna napraforgóolaj exportjára lesz képes. November 16-ig a terület 99-án végeztek a növény betakarításával, összesen 12,9 millió tonna kaszatot hordtak le a táblákról. Nemcsak Ukrajnában, hanem Oroszországban is kisebb lett a napraforgótermés, ami azonnal az árak gyors emelkedéséhez vezetett. Az élénk világpiaci kereslet hatására először a pálmaolaj drágult meg: 600 dollárról 800-ra ugrott a tonnánkénti ára (+33%). Ezt követte a napraforgóolaj árváltozása, amelyik 780-800 dollárról rekord mértékű emelkedéssel 1070-1120 dollárt ért el (+40%).

Jelenleg a szójaolaj ára emelkedik a leggyorsabban. Chicagóban 2016 óta nem volt ilyen magasságokban a jegyzése: 826-830 dollár/t. A decemberi szállítású argentin szójaolajat pedig 950-960 dolláros áron jegyzik. Vagyis a növényi olajok ársorrendje visszatért a „normálishoz”: a napraforgóból származó olaj 100-120 dollárral drágább, mint a szójaolaj, és 200-250 dollárral van a pálmaolajé felett. A GrainTrade szerint a napraforgó magas felvásárlási ára miatt a feldolgozók nulla körüli üzemi eredménnyel dolgoznak, de bíznak benne, hogy a kőolaj ára egyszercsak ismét meglódul, és magával húzza a növényi olajokét is.