fbpx

Megvétóztuk az uniós költségvetést – Most mi lesz?

Írta: Szerkesztőség - 2020 november 17.

Kudarcot hozott a tegnapi költségvetési szavazás. Súlyos eurómilliárdok forognak kockán egy egyébként is súlyos gazdasági helyzetben.

Az uniós tagországok Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletei vezetőinek hétfői tanácskozásán egyhangúság hiányában nem született döntés az unió hosszútávú költségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról – közölte az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország állandó uniós képviseletének szóvivője Twitter-üzenetében. Sebastian Fischer kiemelte: „két uniós tagállam fenntartásai miatt” nem volt elegendő szavazat az Európai Unió 2021 utáni pénzügyi csomagjának elfogadásához. Fischer közölte, az uniós források elosztásra vonatkozó, jogállamiságot érintő politikai feltételrendszerről szóló határozatot a nagykövetek minősített többséggel elfogadták.

 

 

Óriási összegről van szó

Megjegyezzük: Magyarország a helyreállítási csomag keretében az előzetes kalkulációk szerint legalább 7-8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásra és mintegy 7 milliárd euró hitelre lehetne jogosult (természetesen nem csak mezőgazdasági célokra). Csak hogy érzékeltessük, micsoda hatalmas összegről van szó: a most záruló ciklusban a Közös Agrárpolitika 12 milliárd eurós borítékot biztosított Magyarországnak az egyes és kettes pillér teljes hétéves kifizetéseire, ebből a vidékfejlesztési kettes pillér 4 milliárd euróhoz jutott.

Magyarország és Lengyelország véleménye szerint azonban az uniós finanszírozás politikai feltételekhez kötése sértené az uniós alapszerződést, továbbá nem tartaná magát az Európai Tanács júliusi csúcstalálkozóján elfogadott állásfoglaláshoz. Orbán Viktor miniszterelnök már korábban felhívta a figyelmet arra, veszélyezteti a tagállamok közötti bizalmat, emellett Magyarország érdekeit, ha a következő hétéves költségvetést, illetve a rendkívüli helyreállítási csomagot olyan feltételekhez kötnék, amelyek pontosan nem határozzák meg, hogy mi a jogsértés, és önkényesen vezethetnek politikai alapú költségvetési szankcióhoz.

 

A Néppárt is bekeményít

Johannes Hahn költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztos Twitter-üzenetében csalódottságának adott hangot. A biztos arra szólította fel a tagállamokat, vállaljanak politikai felelősséget, és tegyék meg a szükséges lépéseket a teljes csomag véglegesítéséhez. Ez nem az ideológiákról szól, hanem a második világháború óta legsúlyosabb válságot megélő állampolgárok segítségéről – tette hozzá Hahn. Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke azt írta: aki ellenzi a jogállamiság elvét, az Európa ellen beszél. Kiemelte: erről világos álláspontot vár az EPP összes pártjától. Az alapvető értékek ellenzőit a továbbiakban senki sem védheti meg – tette hozzá.

A Közös Agrárpolitika következő ciklusban alkalmazandó „játékszabályait” itt foglaltuk össze legutóbb.