fbpx

Mesterséges intelligencia a CLAAS-bemutatón

Írta: Mezőhír.hu - Hirdetés - 2020 november 03.

A járványhelyzet komoly kihívások elé állította a mezőgépgyártást is, de a CLAAS-nál nem álltak le a fejlesztéssel. Erről számot is adtak a nagyközönség előtt – rendhagyó módon egy németországi virtuális bemutatót tartva.

 

 

– Nehéz volt a beszállítás, a gyártás és a kiszolgálás logisztikai problémáinak legyűrése, de a gyártás és a partnerekkel való kapcsolattartás újraszervezésével kezelhetővé vált a járványhelyzet. Végül képesek voltunk a megrendeléseket időben teljesíteni. Az eredményeink valószínűleg nem lesznek rosszabbak a tavalyinál – nyilatkozta Thomas Böck, a cégcsoport vezetője. Persze nehéz most becsléseket tenni, hiszen a járvány még nem múlt el, a pénz értéke nagyon változékony, de abban bíznak, hogy élelmiszerre és így a termelés gépeire is folyamatosan szüksége van a gazdaságnak. A neves mezőgépgyártó már csak azért is pozitívan tekint a jövőbe, mert a fejlesztések nem álltak le, a szeptember 24-én tartott virtuális bemutatón is számos új konstrukciót vonultattak fel, a vezetői szokásokat figyelő traktoroktól kezdve az automatikus mozgásokra képes teleszkópos rakodón át a legújabb kukoricaadapterig.

A traktor mesterséges intelligenciája javaslatot is tud tenni

Németországban már kereskedelmi forgalomban van, sőt a fogadtatása is pozitív volt az AXION 900-nak. A legújabb, Stage V-ös emissziós előírásokat teljesítő CLAAS traktor szíve egy hathengeres, 8,7 literes FPT-motor. Az emissziószabályozást egy SCRoF rendszer kezeli AdBlue-befecskendezéssel, megnövelt szűrőfelülettel.

 

A CEMOS mesterséges intelligenciája figyeli a gépkezelő „munkastílusát”
A CEMOS mesterséges intelligenciája figyeli a gépkezelő „munkastílusát”

 

A motor 325–445 lóerő teljesítményt nyújt. Mivel nincs boost-rendszer, minden feladathoz teljes teljesítmény áll a gépkezelő rendelkezésére. A traktor alacsony fordulatszámon is képes 1600–1860 Nm nyomaték leadására.

A modell legnagyobb újdonsága, hogy felszerelhető egy olyan, gépi tanulásra is képes rendszerrel, ami a keréknyomás optimalizálásával (ez gyárilag adott) és a motorteljesítmény hozzáhangolásával képes tovább fokozni a működés hatékonyságát. Az első tapasztalatok alapján ez a dupla rendszer (CEMOS és CTIC) a talajművelésben százalékban kifejezve kétszámjegyű gázolaj-megtakarítást tud eredményezni, vagyis egy tankolással sokkal nagyobb területen végezhető el az adott művelet. Mindez annak köszönhető, hogy a CEMOS mesterséges intelligenciája figyeli a gépkezelő „munkastílusát”, majd javaslatokat ad neki a vezetés optimalizálására, amit a traktoros vagy elfogad, vagy utasítja a rendszert, hogy vizsgálja meg az alternatív lehetőségeket.

A modellt CMATIC fokozatmentes sebességváltóval szerelték fel, így minden sebességnél a teljes nyomaték hívható le 0,05 és 50 km/h között. A szokásos CEBIS-berendezés tartalmazza a 12 hüvelykes, ISOBUS-képes terminált. S10 terminállal szakaszvezérelt funkciók, illetve sebességarányos anyagkijuttatás is megvalósítható.

Fél perc alatt összecsukja magát a legújabb silózóadapter

A CLAAS legújabb silókukorica-adaptere, az ORBIS 900, az ORBIS 750 típushoz hasonlóan 5 tagból áll. Az adapter a fülkéből egyetlen gombnyomással csukható össze szállítási pozícióba. Az egész folyamat mindössze 30 másodpercet vesz igénybe. Igény szerint csukáskor egy integrált világítással szerelt védőponyva is az adapter elé húzódik. Az adapter alacsony vágási szöge és alacsony kialakítása lehetővé teszi, hogy akár 8,5 centi magas tarlót hagyjunk magunk után. A moduláris felépítés révén a kopóalkatrészek (pl. szárterelőujjak) könnyen cserélhetők. Nagy munkaszélessége ellenére az ORBIS 900 kiválóan követi a talajfelszínt. Ezt a +/- 5 fokos kilengéssel rendelkező billenőkeret teszi lehetővé, egy hidraulikusan vezérelt lengéskiegyenlítéssel. Az adapter külső szélein található két talajkövető AUTO CONTOUR érzékelő mellett opcionálisan elérhető egy harmadik, középen elhelyezett tapogatókar is, így még pontosabbá válik a talajkövetés. A legújabb ORBIS 900 adapter 2021-ben lesz elérhető a gazdálkodók számára.

 

ORBIS 900 silózóadapter (fotó: CLAAS)
ORBIS 900 silózóadapter (fotó: CLAAS)

A CLAAS első kerekes rakodója a TORION nevet kapta (fotó: CLAAS)
A CLAAS első kerekes rakodója a TORION nevet kapta (fotó: CLAAS)

 

Itt az első CLAAS teleszkópos kerekes rakodó

Csak néhány éve jelentek meg a kerekes homlokrakodók a CLAAS kínálatában. A TORION gépek kényelmükkel, remek kilátásukkal, kis fordulósugarukkal tűnnek ki a mezőnyből. A 738-as típus azonban az első teleszkópos kerekes rakodó a CLAAS kínálatában. Megjelenésével a gyártó eddig 10 db-ból álló, 5–21 tonna közötti kerekesrakodó-családja újabb változatokkal gyarapodott. A 738-as modell egy egyszerű, joystickos irányítást kapott, emellett a korábbi típusokhoz képest nagyobb teljesítményű motorral látták el.

A kanál forgási pontját 4,96 méteres magasságba lehet felnyújtani. Rakodóvilla üzemmódban, sík talajon 2 300 kg hasznos teher még teljesen kinyújtott gém mellett is biztonságosan megtartható. Bekormányzott állapotában a megengedett legnagyobb teherbírása3 800 kg. Előrenyúlni maximálisan 2,69 métert lehet a gémmel. A rakodó egy sajátos kormányrendszernek köszönhetően egyedülállóan kis szögben képes „sarkon fordulni”. A T Sinus tulajdonképpen a hátsótengely-kormányzás és a csuklós törzskormányzás kombinációja. A törzscsukló és a kerekek együttes elforgatása révén a gép fordulósugara mindössze 4,22 méter, ami ebben a felszereltségi kategóriában páratlan. Mindez egy erős hidraulikus rendszerrel párosítva igen gyors munkavégzést tesz lehetővé, főként, hogy a gém és a kanál a joystickon végzett egyetlen mozdulatra teljesen automatikusan visszatér a kiinduló pozícióba.

 

SZERZŐ: GÖNCZI KRISZTINA