fbpx

Őstermelői státusz igazolása

Írta: Szerkesztőség - 2020 november 02.

A pályázatok közelgő beadási határidejére való tekintettel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások igénybevételéhez szükséges az őstermelői jogviszonyuk igazolása. Az e célra szolgáló hatósági bizonyítvány a hivatalnál is igényelhető.

 

 

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatok beadásakor – mint például a „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása”, „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”, „Kertészeti üzemek korszerűsítése”, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” – a pályázóknak igazolniuk kell az őstermelői jogviszonyukat. A termelők az érvényes őstermelői igazolványról szóló hatósági bizonyítványt a Nébihnél kérelmezhetik. Az igénybejelentő nyomtatvány ezen a linken érhető el.

A hatósági bizonyítvány kiállítása illetékköteles, díja eljárásonként 3000 forint. Az illeték a kérelemre ragasztott illetékbélyeggel róható le. A kész kérelmet postai úton vagy személyesen lehet benyújtani a hivatalhoz, utóbbi esetben akár az ügyfélfogadási időn kívül is. Amennyiben az ügy sürgős, a mihamarabbi ügyintézés érdekében a kitöltött, illetékbélyeggel ellátott nyomtatvány szkennelt változatát érdemes a postára adás előtt szkennelni és elektronikusan is elküldeni az [email protected] címre.

Az őstermelői rendszer átalakulásáról olvassa el kapcsolódó cikkünket.