fbpx

„Egy megállapodás eléréséhez ketten kellenek”

Írta: Barna Ferenc - 2020 október 26.

A tárgyalások folytatása mellett tette le a voksot mindkét fél Londonban. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló tárgyalások most folyó londoni fordulója nem ért véget, pedig az eredeti tervek szerint vasárnap estig tartott volna.

Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalásvezetője stábjával csütörtökön érkezett Londonba. A brit felet David Frost, a kormány főtárgyalója vezeti.

Brandon Lewis, a konzervatív párti brit kormány észak-írországi ügyekért felelős minisztere szerint: jó esély van arra, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió a következő hetekben megállapodásra jut a jövőbeni kétoldalú kapcsolatok feltételrendszeréről.

 

Az október közepi EU-csúcsértekezleten a tagországok vezetőinek állásfoglalása

Londonnak kell megtennie a megállapodáshoz szükséges további lépéseket – mondták ki a csúcstalálkozón. A Downing Street erre reagálva a múlt hétvégén közölte, hogy a brit kormány értelmezése szerint ezzel az EU gyakorlatilag véget vetett a tárgyalásoknak.

Barnier azonban az Európai Parlament szerdai ülésén felszólalva kijelentette: a megállapodás a jelzett témában karnyújtásnyira van, ha „mindkét fél” készen áll a konstruktív munkára a kompromisszumkészség jegyében.

 

 

A brit fél erre reagálva tett bejelentést, hogy a tárgyalások mégis folytatódnak, miután immár mindkét tárgyalófél egyértelműen kinyilvánította, hogy „egy megállapodás eléréséhez ketten kellenek”.

 

Átmeneti időszak

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-én lépett ki az Európai Unióból, ez év december 31-ig átmeneti időszakot határoztak meg, mely során az európai uniós jog továbbra is alkalmazható.

Vagyis a vám- és adóügyi szabályok változatlanok, a polgárok, a fogyasztók, a vállalkozások, a befektetők, a diákok és a kutatók szempontjából minden marad a régiben az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban egyaránt.

Azonban a 11 hónap alatt (melyből gyakorlatilag maximum két hónapnyi tárgyalási idő maradt, melynek utolsó szakaszát már a karácsonyfa árnyékolja be), kellene megállapodni a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

 

Mi lesz jövőre?

London folyamatosan hangsúlyozza, hogy továbbra sem biztos a megállapodás elérése. Sikertelenség esetén az Egyesült Királyság januártól „ausztráliai típusú” feltételrendszerben folytatja kereskedelmét az EU-val. Ez azt jelenti, hogy a két fél kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna az átmeneti időszakot jellemző akadálytalan kereskedelmi forgalom helyett.

Fotó: Barna Ferenc