fbpx

Önköltségi szint alatt az új káposzta ára – Ennyire nem kell?

Írta: Szerkesztőség - 2020 október 02.

Tavaly rossz évet zártak a káposztatermelők, a termék ára is magas lett. Június végéig, a szabadföldi káposzta megjelenéséig 240-250 forintos kilónkénti árakat láthattunk a piacon. Az új termés azonban nagy árzuhanást élt meg. Hullámvasúton az ágazat.

 

Csekély készletekkel indultunk az idei évnek

Az EU-ban évente átlagosan 3,6-3,7 millió tonna káposztát takarítanak be. Az unió legnagyobb termelője Lengyelország, ahol tavaly 13 százalékkal 800 ezer tonnára csökkent a káposztatermés. (Ez kihatott az idei kínálatra is.) A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt évtized legkisebb mennyisége (40,5 ezer tonna) termett tavaly fejes káposztából.

 

 

Kétszer többet importálunk

A közösség belső piacán a legnagyobb fejes- és vöröskáposzta-exportőr, valamint a legnagyobb importőr is Hollandia volt 2019-ben. Az idei év első félévében Hollandia (a kis kereslet miatt) 22 százalékkal 41,8 ezer tonnára csökkentette szállításait az unió belső piacára, míg Lengyelország enyhén (2%-kal) 14,7 ezer tonnára növelte. Magyarországra nagyjából dupla annyi káposzta szokott bekerülni, mint amennyi elhagyja az országot. 2019-ben a beszállított mennyiség 4,40 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,07 ezer tonna káposzta került. Az idei év első fél évében az import 38 százalékkal 2,12 ezer tonnára csökkent. Kereskedelmi partnereink is átrendeződtek. Mint fentebb láttuk, Hollandia most kevésbé aktív az uniós piacon – így hazákban is –, míg a lengyelek erősítették pozícióikat – nálunk is. Ebből az irányból 52 százalék-kal 92,3 tonnára nőtt az importunk.

 

Önköltségi szint alatt

A Budapesti Nagybani Piacon április közepén került piacra a primőr, fehér fejes káposzta, méghozzá a tavalyinál 15 százalékkal alacsonyabb áron (340 forint/kilogramm). Néhány héttel később jelent meg a kínálatban a primőr vöröskáposzta, amelynek piacra lépési ára (420 forint/kilogramm) 8 százalékkal magasabb volt az előző évihez viszonyítva. A primőr, fehér fejes káposzta ára gyorsan emelkedett 247 forintig, ám a szabadföldi fehér fejeskáposzta megjelenésével ismét mélypontra estek az árak. Az új termés 31 százalékkal alacsonyabb áron (116 forint) volt értékesíthető a 26–39. héten, mint egy évvel ezelőtt. Holland szakértők szerint az idei kereslet nagyon alacsony volt a termék iránt, az árak Európa-szerte az egész szezonban az önköltségi szint alatt mozogtak.

További részletek itt.

Magyarország legnagyobb káposztájáról korábban az Agrárágazat forgatott videót, itt megtekintheti, mit tud gyömrői termelő.