fbpx

Hatalmasat ugrik idén az egy hektárra jutó területalapú támogatás!

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 október 02.

Szeptember 30. kulcsfontosságú nap az agrártámogatások szempontjából. Ekkor dől el, hogy az agrártámogatások kifizetését milyen árfolyam indítjuk el októberben.

 

Az ún. közvetlen kifizetéseket terület- vagy állatalapon, átalányszerűen megkapják a gazdálkodók (ha a támogatás feltételeinek megfelelnek), ezekre a pénzekre nem kell külön pályázniuk. Az elszámolás az euró és a forint szeptember 30.-i állása alapján történik. Ekkor dől el, hogy a következő évre szóló támogatás – melyek 70 százalékos előlegét hazánk rendszeresen elkezdi kifizetni már október 16-án –pontosan mennyi is lesz.

 

A forintromlás „előnye”

Márpedig idén az Európai Központi Bank szerint 365,53 forintot ért egyetlen euró a kritikus szeptemberi napon, bő 9 százalékkal haladta meg a tavalyi 334, 83-as árfolyamot. Eközben a támogatott terület és a támogatási keret nem változott lényegesen. Tavaly az alaptámogatás szűk 50 ezer forint volt hektáronként, amelyből 33 485 forint előleget kaptak a gazdálkodók. A többi előleg így alakult, ezek az összegek fognak most számottevően megugrani:

 

Ne örüljünk nagyon

Gyakorlatilag minden mezőgazdasági ágazat részesül idén krízistámogatásban is a koronavírus kapcsán. (Jó néhányat ezek közül itt foglaltunk össze, de érdemes honlapunkon a keresőbe beírni a „Gazdaságvédelmi” szót, és számos találatra bukkan a kedves olvasó.) Támogatás, tehát jön bőven, de az a helyzet, hogy ez indokolt is. A kertészetet az extrém időjárás, az állattartást a vírusok, a növénytermesztést az inputanyagok drágulása viselte meg, miközben szinte minden téren hosszabb-rövidebb időre értékesítési nehézségekkel is szembesültek az ágazati szereplők. Ne feledjük, hogy a gépek, takarmánykiegészítők és növényvédő szerek döntő többsége, valamint a műtrágyák egy része csak a határokon túlról, kemény valutáért szerezhető be. Az exportpiacok szárnyalásának viszont a vírusok (madárinfluenza, koronavírus, sertéspestis) szabnak gátat. Egyszóval ezekre a plusz forintokra most nagyon is szükség lesz a termelőknek.