fbpx

A lehetőségeinkből kihoztuk a maximumot

Írta: Fodor Mihály - 2020 október 01.

Nyolcvan darab gépünk van gyártás alatt

A kecskeméti Odisys Bt. régóta ismert szereplője a hazai mezőgazdaságigép-piacnak. Hernek Zoltánnal, a cég tulajdonosával az idei év eddigi eredményeiről, megújuló termékpalettáról, valamint az Odisys és a Solis sikerének titkáról beszélgettünk.

– A 2020-as év minden bizonnyal a géppiaci szereplők szemszögéből nézve sem mondható átlagosnak. Hogyan alakult az Odisys számára ez a koronavírussal tarkított első 8 hónap?

– A tavaszi szezon kifutott, és a várakozásnak megfelelő eladási darabszámokat tudtuk teljesíteni, a vírus okozta fennakadások ellenére is. A lehetőségeinkből kihoztuk eddig a maximumot. Természetesen több partnerünknél érezhető volt elbizonytalanodás a tervezett beruházással kapcsolatban, a járvány kapcsán, de alapvetően nem változtatta meg piacunkat. Tudjuk, hogy a járvány komoly dolog, minden szükséges lépést megtettünk a kollégáink és partnereink egészségének megőrzése érdekében, de mindezek mellett alapvetően úgy látjuk, hogy az élet megy tovább. Termelni és gazdálkodni kell, az élelmiszert és alapanyagait elő kell állítani, amihez a gépeknek működniük kell, szükség esetén a fejlesztés is elkerülhetetlen.

– A hivatalos statisztikákban milyen eredményeket tud felmutatni a cég?

– Jelen pillanatban két traktormárkát képviselünk a hazai piacon, a Goldonit és a Solist. A Goldonit jobban érintette a tavaszi szezonban a gyári háttér problémája, az itt tapasztalható visszaesést azonban maximálisan kompenzálta a Solis jó eredménye. A hivatalos statisztikákban, darabszámot tekintve az 5-6. helyen vagyunk, ami, figyelembe véve a piacot és a körülményeket, nagyon jó pozíció. Egyébként félévkor 78 darab Solis, illetve 12 Goldoni traktor volt már átadva és névre írva.

 


Fontos a használtgéppiac, de most leginkább az új gépekre fókuszálunk

 

– A Solis traktoroknál melyek most a slágertermékek?

– Az AGROmashEXPO szakkiállításon mutattuk be a Solis 26 HST-t, a hidrosztatikus váltós változatot. Így a 20, 26, 26 HST, 50, 75, 90, illetve a 75-ös és 90-es szűkített nyomtávú verziója képezte a modellsort. Ez most kibővül, és hamarosan lesz új 20 lóerős traktor szervokormányzással, kedvező árfekvésben, illetve érkezik a 22 lóerős már saját, Sonalika motorral szerelt kivitel, melyet szintén szervokormánnyal kínálunk a vásárlóknak. Ezek mellett megtalálhatóak a kínálatunkban a limitált szériában a metálkék és metálpiros, Indiai Tigris logóval ellátott modellek, magasított háttámlás üléssel és még pár érdekes extrával. Valóban limitált kiadás, hiszen ebből az európai piacra összesen 250 darab kerülhet, a teljes piac egyébként kb. 5 000 Solis traktor évente Európában. Annyit megjegyzek még, hogy a Sonalika erőforrás itthon nem annyira ismert, de évente a gyár traktor- és generátormotorként több mint 250 000 db-ot értékesít világszerte, tehát jelentős tapasztalatuk van ezen a téren is. Ezt a limitált szériát azoknak ajánljuk, akik egyrészt nagyon kedvelik a márkát, másrészt esetleg olyan területen dolgoznak (pl. lovászatok, strandfürdők), ahol a gép egyedi megjelenése is számít.

Jövőre két új modellt is várunk, a C30at és C40-et, de ezekről még kevés konkrét információnk van. A népszerű 50-es modellhez pedig decembertől elérhető lesz a 12/12-es mászófokozatú váltó is. A nem teljes körű áttekintésből is látszik, hogy a gyár folyamatosan fejleszt, s jó ezt a hátteret érezni mögöttünk.

– Változást jelentett az elmúlt időszakban, hogy már kereskedőpartnerek is bekapcsolódtak a Solis forgalmazásába. Mi az eredménye ennek a nyitásnak?

– Összességében elégedettek vagyunk a partnerekkel hiszen közelebb visznek bennünket és termékeinket a végfelhasználókhoz, így gyorsabb és közvetlenebb kiszolgálást tudunk biztosítani számukra. Korrekt és lojális partnerekre támaszkodunk, megbízunk bennük. Minden olyan helyszínen, ahol eddig mi nem tudtunk megjelenni, most ott vagyunk. A gazdák sokkal könnyebben megismerhetik a márkát, a termékeinket, és számíthatnak ránk, mert valódi 3 éves garanciát és valódi hátteret biztosítunk. A maximális potenciált azonban még nem értük el, jóval komolyabb, de teljesíthető célkitűzéseink vannak.

– A korábbi években megszokott látvány volt a kecskeméti telephelyen a nagyon komoly használtgépkínálat. Most jóval kevesebb termék szerepel az aktuális kínálatban. Mi az oka a változásnak?

– A tavaszi szezonnak elég jelentős készletfeltöltéssel indultunk neki, ezek mostanra gazdára találtak, és még egyszerűen nem volt idő bevásárolni, feltölteni az udvart. Emellett persze új kereskedőpartnereinkhez is kerültek ki gépek. Fontos a használtgéppiac számunkra, de most leginkább az új gépekre fókuszálunk, hisz jelenleg például több mint 80 gépünk van gyártás alatt – az ezeket megrendelő vevőket teljes körűen ki kell szolgálnunk a következő időszakban. Minőségi kiszolgálást várnak tőlünk, és ezt meg is fogják kapni.