fbpx

Zsinórban a harmadik éve hiánycikk a szálastakarmány Németországban

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 szeptember 30.

Idén is túl kevés lett a széna és a szalma Németországban, de most nagy a különbség az egyes tartományok ellátottsága között – írja cikkében Olaf Zinke, az agrarheute.com oldalán. A réti szénát még mindig búzaárban vásárolják, de a szalmabála tonnája már „csak” 30 ezret ér.

 

Van, ahol olcsóbb, van, ahol drágább lett a széna szeptember folyamán, de összességében csökkent az ára a tavalyi évhez képest. A legkedvezőbb helyzetben a bajor és az alsó-szászországi gazdák vannak. Egy tonnányi szénáért most átlagosan 136 eurót (50 ezer forint) kell leszurkolnia egy német állattartónak. Türingiában viszont már csak 80 eurót adnak egy tonna szálasért.

 

Mindent feletetnek

Németországban idén is lehetőségük van az állattartóknak arra, hogy az ökológiai célterületek növedékét takarmányozásra hasznosítsák, ahogy a másodvetés is szolgálhatja az állatok ellátását ahelyett, hogy leforgatnák. 2018-ban és 2019-ben is a legtöbb tartomány engedélyezte ezt az állattartók számára. A zabos és rozsos keverékkel bevetett, „zöldített” területeken októbertől megjelenhetnek a legelő marhák is. Sokan a kérődzőállomány csökkentésében látták/látják a megoldást, míg mások az aszályra kevésbé érzékeny takarmányfélék (pl. cirok – a szerk.) vetését tervezik.

A szálastakarmány leginkább Alsó-Szászországban (nyugati részein 158 euró, keleti részein 151 euró) és Hessen tartományban drágult meg (158 euró). A keleti tartományok közül Bradenburgban a legdrágább a réti széna: 143 euróba kerül.

 

 

Még mindig jó ára van a gabonaszárnak

A szalmaárak a betakarítás után erősen csökkentek, mivel idén szerencsésebben alakult az időjárás Németországban is. Átlagban 83 eurót (30 ezer forint) fizetnek egy tonnányi szalmáért, ami 2 euróval kevesebb a tavalyi árnál. Néhány tartományban azonban drágulást tapasztalni: a brandenburgi bálák 15 euróval, a vestfáliai bálák 10 euróval kerülnek többe, mint tavaly. Ám a legdrágább bálákat Schleswig-Holstein tartományban találni: 125 euróba kerül egy tonnányi szalmaszár. Rajna-vidék-Pfalz sem olcsó a maga 95 eurós átlagárával. A hozzánk legközelebb eső Bajorországban átlagban 84 eurót adnak a szalmabála tonnájáért.

 

 

Nyár elejéig a szomszédos Ausztriában is nagy igény mutatkozott a szálastakarmányokra. Határközeli gazdaságokban érdemes időről időre megszondázni a túloldali helyzetet, mert már volt rá példa, hogy búzaárban vásárolták odaát a gabonaszárat.