fbpx

Hamarosan megnyitja kapuit a CONSTRUMA!

Írta: Csomor Zsolt - 2020 szeptember 23.

A koronavírus-járvány miatti több mint féléves szünet után újra nyitja kapuit a HUNGEXPO, s októberben megrendezi egy időben a 39. CONSTRUMA nemzetközi építőipari, valamint a 9.  OTTHONDesign szakkiállítást.

 

 

CONSTRUMA – akár a virtuális térben is

Október 7-11. között, a megszokottól eltérő időpontban és körülmények között szervezett CONSTRUMA, valamint OTTHONDesign kiállításon a HUNGEXPO legnagyobb alapterületű csarnokában, az A pavilonban csaknem 150 kiállító vesz részt. A kiállításhoz konferenciák is kapcsolódnak.

A rendkívüli körülményekre tekintettel a HUNGEXPO – a kiállítás megszervezésén túl – azzal is hozzájárul az ágazat üzleti lehetőségeinek bővítéséhez, hogy a CONSTRUMA látogatói számára az online megvásárolt belépőjegyek árát jelentősen csökkentette.

Miközben a HUNGEXPO a fizikai kiállítás körülményeinek kockázatát igyekszik minimálisra csökkenteni az új egészségügyi szabályok bevezetésével a cég munkatársai az elmúlt hónapok során kidolgozták a kiállítás kibővítését, szélesebb látogatói kör elérését elősegítő virtuális kiállítási formát, ezáltal lépéseket téve egy hosszú távon hibrid megoldás kialakítása felé. A nap 24 órájában elérhető virtuális kiállítási forma segítségével a kiállítók a HUNGEXPO honlapjáról közvetlenül elérhetik a látogatókat.

 

 

Ismerje meg a legújabb trendeket!

A CONSTRUMA része immár évek óta a nagy sikerű OTTHONDesign kiállítás, ahol a látogatók megismerhetik a legújabb trendeket, és megtekinthetik a lakberendezés és belsőépítészet újdonságait.

A kiállítás része a Magyar Design stand, amely idén külsőjében megújulva, de küldetését tekintve változatlanul igyekszik bemutatni az utóbbi év magyar design termését, a diplomamunkáktól kezdve néhány prototípuson át a megvásárolható, megrendelhető termékekig. A kiállítás megnyitóján adják át CONSTRUMA-díjakat.

A kiállítók és a látogatók egészségügyi biztonságára fokozottan ügyelve a HUNGEXPO összeállított egy POST COVID kézikönyvet, valamint új belépési szabályokat fogalmazott meg, amelyek minimalizálják a fertőzés kockázatát a Kiállítási Központban.

Kép forrása: CONSTRUMA