fbpx

Bizonytalan piac – jó terméskilátások

Írta: Szerkesztőség - 2020 szeptember 18.

Kukoricafeldolgozás

A járvány hatására fertőtlenítőszer gyártásába kezdett hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó üzeme is. Szerencsére időben „kapcsoltak”, így a koronavírus hazai megjelenése előtt lépni tudtak mind a munkatársak védelme, mind a közvetlen környezetük támogatása kapcsán. Erről és az elmúlt időszak eseményeiről beszélgettünk Reng Zoltánnal, a Hungrana Kft. vezérigazgatójával.

– Nehezen indult az idei esztendő?

R. Z.: – A Covid 19 vírus következményeként nagyon sűrű és valóban kihívásokkal teli időszakunk volt. Mi már februárban figyeltük a Kínából, aztán a környező országokból érkező híreket, és azonnali lépéseket tettünk. Munkatársaink egészségének megóvása érdekében számos óvintézkedést vezettünk be; hiába vagyunk kieső területen, folyamatosan érkeznek a kamionok a gyár területére, ezáltal rengeteg ember fordul meg nálunk. A személyes „érintkezések” elkerülése végett további munkafolyamatokat digitalizáltunk, hőkamerát szereltünk a személyi portára, amely egyszerre 40-50 ember testhőmérsékletét mérte, fertőtlenítőszerekkel láttuk el a kollégákat nem csak a munkahelyünkre, hanem otthoni használatra is. Mivel korábban fertőtlenítőszert nem gyártottunk, így ennek engedélyeztetése, a receptúra elkészítése is plusz energiákat igényelt a kollégáktól.

– A Hungrana a gyógyszeripar számára különböző minőségű alkoholok gyártásával is foglalkozik.

R. Z.: – Igen, gyógyszerészeti minőségű alkoholt is gyártunk, egyik legnagyobb beszállítói vagyunk a legnagyobb gyógyszergyáraknak és a fertőtlenítőszer-gyáraknak hazánkban. Ennek köszönhetően április közepén mi is azon hat gyártó közé kerültünk, akik a hazai fertőtlenítőszer-gyártásban együttműködtek, hogy a belföldi ellátás zavartalan legyen. Az igény a járvány kezdetekor megtízszereződött e termékek iránt, de a gyártói kapacitásunk sajnos véges, így nem tudtunk ennyivel többet gyártani, de maximális kapacitáson működött az üzem, hogy minél jobban ki tudjuk szolgálni a partnereinket. Mi magunk is belekezdtünk a gyártásba, a terméket leginkább saját felhasználásra és adományozásra szántuk, látva, hogy milyen komoly igény mutatkozott rá. A NAK-kal együttműködve országszerte a falugazdászokat láttuk el fertőtlenítőszerekkel. Természetesen a környezetünkben, Fejér megyében működő kórházaknak is igyekeztünk segítséget nyújtani, így több ezer liter alkoholt biztosítottunk a székesfehérvári és dunaújvárosi kórház számára.

 


Reng Zoltán, a Hungrana vezérigazgatója

 

– Mi a helyzet napjainkban a cukorpiacon?

R. Z.: – Az első negyedév terv szerint alakult, ám az úgynevezett HORECA (szállodák, éttermek, szórakozóegységek) szektort erőteljesen sújtó válság miatt egyre jobban csökkent az üdítőgyárak részéről az igény az izocukor iránt, hiszen jelentősen kisebb volument tudtak értékesíteni az elmúlt hónapokban. Bár a vendéglátó egységek újranyitottak, de a forgalom meg sem közelíti az előző évekét, hiszen a külföldi turizmus szinte teljesen leállt. – Az időjárás elég változatosan alakul idén, ami a kukoricatermésre komoly következményekkel jár. R. Z.: – Hosszan tartó aszályt követően, a kukoricatermesztők legnagyobb örömére országszerte megérkezett az eső, bár szinte az utolsó pillanatban. A vetésterület az idei évben nem változott, a hazai kép viszont elég vegyesen alakul. A tengeri sorsa még nem dőlt el, de az már jól látszik, hogy kb. két hetes elmaradásban van, szemben a tavalyi évvel, amikor a betakarítás sok helyen a megszokottnál hetekkel korábban megkezdődött. Összességében rekord évet biztosan nem írunk idén, de jó termésátlagra van kilátás, sőt, egyes beszállítóinknál kiemelkedő eredményeket jósolnak.

– Világpiaci szinten milyen előrejelzésekkel számolhatunk?

R. Z.: – Ami biztos, hogy kukoricában nem lesz hiány. Jelen pillanatban azt mondhatjuk, hogy bőséges árukínálat van és várható a piacokon, így nehéz olyan tényezőt találni, ami tartós áremelkedést eredményezne. Az elmúlt időszakban minimális árcsökkenés is megfigyelhető volt a jegyzésekben, ez az amerikai etanolgyártás csökkenésével hozható összefüggésbe. A COVID 19 hatása sajnos még nem ért véget, és amennyiben további fogyasztáscsökkenés tapasztalható, a piac további áreséssel fog reagálni.

SZERZŐ: WWW.HUNGRANA.HU