fbpx

Méghogy nem válságálló a mezőgazdaság…?!

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 szeptember 01.

A KSH adatai szerint hatalmasat esett a beruházási teljesítmény a koronavírus hatására. Eszerint a leginkább sújtott második negyedévében a nemzetgazdasági szinten csaknem 10 százalékkal esett a fejlesztések értéke. Az első félév végére azonban mínusz 6 százalékra „javult” az eredmény. A mezőgazdaság azonban ebben a vészterhes időszakban is brillírozott. Egy-egy agrárágazat szereplői azonban másképp ítélték meg a helyzetüket, amiről itt írtunk korábban.

 

Nem mentek az uniós beruházások, építkezések

Idén április-júniusban az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 9,9 százalékkal mérséklődött Magyarországon. Ezen belül a teljesítményérték közel hattizedét képviselő építési beruházásoké 9,2, a négytizedet kitevő gép és berendezés beruházásoké pedig 11 százalékkal zsugorodott. A beruházások 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések ennél is nagyobb mértékben (-19 százalék) maradtak el a bázisidőszakitól. A harmadik legnagyobb súlyú terület, a szállítás, raktározás beruházásainak volumencsökkenése (-9,6 százalék) folytatódott, emellett a szállítással foglalkozó vállalkozások beruházásai is elmaradtak a bázisidőszakitól.

 

Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság hasított

A nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét jelentő feldolgozóipar fejlesztései nagymértékben, 10 százalékkal visszaestek, de ezen belül az élelmiszeripar területén jelentősen nőttek a fejlesztések. Az ötödik legnagyobb súlyú terület, a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházásai is kismértékben nőttek (+1,8 százalék), elsősorban a kisebb létszámú szervezetek növelték gépbeszerzéseiket. A szálláshely, vendéglátás területén ellenben 35 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény.

Látványosabb a kép, ha az idei év első félévének adatait vetjük össze az előző év azonos időszakával. A mezőgazdaság kiugróan jó eredménnyel (+14%) zárta az első hat hónapot, ami bizonyítja a terület válságállóságát.

 

Összevetve az adatokat a tavalyi eredménnyel, azt látjuk, hogy az agrárium képes volt csaknem a tavalyi számot (+17%) hozni a fejlesztésekben.

Ennyit rontott a koronavírus

Megjegyezzük: jellemző, hogy az uniós pénzügyi ciklus végén csúcsosodnak ki a beruházások. Ha nincs a koronavírus, akkor idén nemzetgazdasági szinten nem 6 százalékos csökkenést, hanem nagyjából az elért szint tartását kellett volna látnunk a féléves eredményekben, hiszen források még lettek volna a beruházásokhoz. A pénzügyi ciklus során lendületesen emelkedő beruházási görbe először 2020 I. negyedévében csökkent az előző év azonos időszakához mérten 1,8 százalékkal, majd a következő negyedévben már 10 százalékkal. Az elemzők egyértelműen a járvány számlájára írják a jelentős visszaesést.