fbpx

Ígéretesek a napraforgótáblák, a kukoricában viszont növekszik a kár

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 10.

Az esők sem rontottak a napraforgó állapotán, a kukoricát ellenben megrohanták a kártevők.

 

Napraforgó

A lehullott csapadék valószínűleg már elég lesz a napraforgó termés zavartalan beéréséhez, ugyanis a növényállomány zöme a citromérés állapotában van, bár vannak növények, melyek a tavaszi egyenetlen kelés miatt még virágoznak. Ahol ilyet tapasztalni, ott szükség lehet az érésgyorsításra, deszikkálásra. Az esők ellenére lényegesen nem változott a területek növény egészségügyi állapota, csupán a szklerotíniával fertőzött tövek aránya emelkedett kissé – áll Aponyi Lajos növényvédelmi összefoglalójában. A kedvezőbb talajnedvességi viszonyok miatt jelenleg még kevés a területeken a makrofominával fertőzött növényfolt a táblák sülevényes részein. Kártevőből is jóval kevesebb van a veszélyességi küszöbértékhez viszonyítva, néhány mezei- és lucernapoloska szívogat csupán a növények zöld részein.

 

Kukorica

Figyelmeztető jel viszont, hogy több tájegységben sok a rajzó gyapottok-bagolylepke és hernyója, ami már tömegesen rágja a kukoricacsövek végeit. Néhány táblán már most 100% közeli a megrágott csővégek aránya. Itt a közvetlen károk mellett maximális a fuzáriumos csőfertőzés kialakulásának veszélye, amennyiben az elkövetkező időszakban csapadékos idő lesz. A kártevő tömeges felszaporodás esetén időnként áttevődik a napraforgó termésére és a legfelső leveleire is!

 

Kukoricabogarak (Forrás:/vizmegtarto.hu)

 

Egyébként a kukorica fejlődésére is kedvezően hatott az optimális nedvesség-ellátottság, a szemek szépen híznak. Ugyanakkor az amerikai kukoricabogár imágói még most is tömegesen táplálkoznak a csuhélevelek védelmében a csővégi szemeken, közben pedig folyamatosan rakják petéiket a talajba. Az erősen fertőzött táblákon, ha jövőre is kukoricát vetnek, fel kell készülni a talajok fertőtlenítésére, ellenkező esetben komoly károkra kell számítani ezeken a területeken.

Pillangósok

A kedvező időjárási viszonyok hatására a szójaterületeken, mint ahogy más növénykultúrákban is, erőteljesen felszaporodtak a takácsatkák. A fertőzés nyomai könnyen felismerhetők a pókhálószerű szövedékről és a sárguló, kifakuló a növényekről.

 

Takácsatkás szójatábla (Forrás: a Wisconsin Egyetem YouTube-csatornája)

 

Az évelő pillangós területeken, ruderáliákon, valamint az útmenti padkákon jelentősen megnőtt az arankás foltok száma. A vegyszeres foltkezelés hiánya érezteti hatását, kaszálással ugyanis csak terjednek az arankával fertőzött foltok. Az élősködő aranka veszélyes károsítónak számít, kötelező az irtása.

 

A kukorica termés- és árkilátásairól itt írtunk legutóbb.