Organikus talajkondicionálót alkotott a testvérpár
Vattay Antal és Vattay Richárd a Water & Soil Kft. budapesti irodájában vártak egy beszélgetésre. Az interjú során, a kérdésekre adott válaszoknak köszönhetően megismerhettem egy kifejezetten hasznos termék, a VízŐr működését, ám emellett két izgalmas életút is kibontakozott az elhangzottakból.
– Mi vonzotta önöket az agrárium területére, volt-e családi kötődésük a mezőgazdasághoz?
V. A.: – Édesapánk a mezőgazdaságban dolgozott, jellemzően állami gazdaságokban, főmérnökként. Így én elsősorban a nyári munkák kapcsán nagyon hamar, már 10 éves koromtól közel kerültem ehhez az ágazathoz Baranya, Nógrád és Pest megye különböző helyszínein. A feladatok az őszibarackszedésen keresztül a komlóban való aktuális munkákon át egészen a segédkombájnos megbízatásig terjedtek, életkoromtól függően. Később, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karának elvégzése után, 1977-85 között a mezőgazdaságban dolgoztam, amit egy hosszabb, a bankszektor irányába történő váltás követett. Persze ekkor is megmaradt az agrárkötődés, hisz sok ezen a területen dolgozó vállalkozás volt a partnereim között, illetve a Szolnoki Mezőgép igazgatótanácsának is tagja voltam – legalább a fél szemem mindig ezen az ágazaton volt! A közvetlenül a termőtalajhoz kapcsolódó érdeklődésem megjelenése pedig a szakmában elismert Justus Gyula érdeme. Vele még az 1997-98-as időszakban többször beszélgettünk, ennek eredményeként a következő években én minden, magyarul és angolul fellelhető szakirodalmat elolvastam a talajról, talajbaktériumokról. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a talajélettel kapcsolatos egyik legnagyobb probléma az, hogy a vízhiánnyal nem tudunk mit kezdeni. 2002-2003-ban kezdtünk ezen a területen együtt dolgozni testvéremmel, Richárddal, aki kicsit más pályát futott be addig.
Vattay Richárd és Vattay Antal
V. R.: – Természetesen a gyökereink ugyanazok, sőt, a gödöllői gépész kar elvégzése nekem is alap volt. Miután végeztem az egyetemen, egy egészen egzotikus gyártási folyamatba kapcsolódtam be Magyarország egyetlen parafa-feldolgozó gyárában, ahol parafadugókat gyártottunk. Akkori igazgatóm azt mondta, hogy aki egyszer megszerette a parafa illatát, az egész életében nem felejti el – igaza volt! Ha egy üveg bort bontok, akkor nemcsak a nedű illatára vagyok kíváncsi, hanem a parafadugóéra is! A 80-as évek közepén vegyes vállalatok alapításából vettem ki a részem, majd innovációfinanszírozásban dolgoztam az Innofinance banknál. Később Antallal több saját céget is alapítottunk különböző projektekre, és a 2000-es évek elején alapvetően az újdonságokat, új lehetőségeket kerestem a piacon. Rengeteg konferencián vettem részt, és az egyiken, a golfpályák fenntarthatóságáról szólón előadott egy svéd meteorológus professzor asszony. Ő tagja volt egy, a teljes világot behálózó kutatócsapatnak, munkájuk fókuszában a klímaváltozás állt. Előadásában vázolta a 2010-es évek második felének (!) időjárási előrejelzését, előrevetítette az átlaghőmérsékletek emelkedését, az évi csapadékmennyiségek eloszlásának jelentős változását, a pusztító esők előfordulásának emelkedését, valamint az egyre gyakoribb és egyre hosszabb ideig tartó aszályos időszakok fellépését. Az előadás végén kivetített egy diát a Kárpát-medencéről, és megemlítette, hogy a 2020-as években a nyírségi rész elkezd elsivatagosodni. Magyar emberként ezek az előrejelzések rendesen szíven ütöttek. Egyértelmű volt számomra, hogy ez egy akkora probléma lesz, amivel érdemes foglalkozni. Ekkor kezdtünk el Antallal ezen a projekten is közösen dolgozni.
Közel egy évtized az első gondolatoktól a termékig
– Milyen főbb tanulmányi, szakmai lépések vezettek el a mostani céghez és termékhez?
V. R.: – Először minden öntözési módot átnéztünk. Tény, hogy a növény vízigénye alapjaiban befolyásolja az öntözés sikerességét. A talaj vízháztartását vizsgálva arra jutottunk, hogy van egy rendkívül érdekes terület, a párolgási veszteség kérdése. Ekkor kezdtünk el teljesen célzottan azzal foglalkozni, hogy hogyan lehetne az elpárolgott vizet valamilyen módon hasznossá tenni.
V. A.: – Annyit ehhez hozzátennék, hogy ez a kérdés 100-150 évvel ezelőtt nem lett volna kérdés. A jelenlegi mezőgazdasági gyakorlattal a talajaink állapotát jelentősen károsítjuk, 1,6 millió hektár termőterület megy például évente világszinten tönkre a rossz öntözések miatt, a sótartalom megnövekedése miatt. A FAO adatai szerint pedig további 10-15 millió hektár károsodik súlyosan – ezek pedig nagyon nagy számok.
A kutatás következő fázisában az volt az alapgondolatunk, hogy kiemelten fontos lenne a talajban lévő víz megőrzése, függetlenül attól, hogy az öntözéssel vagy természetes úton jutott oda. Úgy gondoltuk, kell, hogy legyen olyan anyag, ami segíti valamilyen módon csökkenteni az elpárolgási veszteséget. Nagyon sokat dolgoztunk ezen, kémikusok, vegyészek is beszálltak ebbe a kutatási folyamatba. Több mint 50 szakemberrel vettük fel a kapcsolatot, de ez a kutatási terület még igen „szűznek” bizonyult. Ezután, alapvetően Richárd vezetésével olyan halmazokat állítottunk fel, amelyek lehetséges megoldásként egyáltalán szóba jöhettek.
V. R.: – Fontos volt, hogy kizárólag a mindennapi munka során használható, működőképes, megfizethető termékben gondolkodtunk. Célkitűzés volt az is, hogy a felhasznált anyag teljesen, maradék nélkül lebomoljon a talajban, és a biológiai, ökológiai gazdálkodásban is felhasználható legyen. 2005-2009 között megvizsgáltunk kb. 40 000 különböző anyagot, amelyeket más-más szempontok szerint rendszereztünk, és az eltérő technológiai megoldásokat is összegeztük. 2009-ben sikerült olyan teamet létrehozni, amellyel tovább tudtunk haladni. Kémikus, mikrobiológus, agronómus, vegyész tagjai voltak ennek a csapatnak. Nagy nehezen, kb. 1,5-2 év alatt jutottunk el oda, hogy megtaláltuk azt a vegyületcsoportot, amellyel már komolyabb, gyakorlati, üzemi kísérleteket kezdhettünk. Fontos ugyanis, hogy laboratóriumi körülmények között működjön a dolog, de ha a mindennapi, üzemi gyakorlatban nem lehet használni, akkor semmi értelme az egésznek.
Nagyon sok kérdést kellett megválaszolni, attól kezdődően, hogy az intenzív napsütés különböző spektrumai okoznak-e nem várt hatásokat az anyagban, vagy a napfény hogyan befolyásolja a talajban például a gyökerek, magok körüli talajéletet; mikor, mivel együtt lehet alkalmazni, mi a gyakorlatban használható dózis – és még hosszú percekig sorolhatnánk, mi mindenre terjedt ki a kutatás.
– Volt egyébként olyan pont, amikor azt gondolták, hogy már épp eleget „belefecceltek”, nem megy, hagyni kellene az egészet?
V. R.: – Nekem soha. Annyira fontosnak éreztem ezt a témát, annyira megütött a svéd professzor asszony előadása, hogy nem tántorított el semmi.
A VízŐr használatával akár 50%-kal kevesebb öntözővíz is elegendő
V. A.: – Nálam többször is. Egyébként az segített át a holtpontokon, hogy a világban a gondolkodás konvergál, egy-egy fontos témán a világ sok pontján egymástól függetlenül is sokan dolgoznak, gondolkodnak: soha nem értettem, hogy a mi alapgondolatunk miért nem „akadt még be” senkinek? Kifejezetten inspirált ez.
Egyébként erre a projektre külön céget már csak akkor alapítottunk, amikor láttuk, hogy megtaláltuk a működő, piacképes megoldást. Addig más, külön működő cégeinkből, magánzsebből finanszíroztuk a teljes kutatási fázist.
VízŐr: azt őrizzük meg, amink van!
– Hogyan lehetne összefoglalni röviden a VízŐr működését, jelentőségét?
V. R.: – Nagyon röviden: a termék egy folyadék, így jellemzően permetezéssel juttatjuk ki a területre. A felszínen így sokmillió apró cseppecskénk lesz. Ezek a cseppek a vízpárával kapcsolatban úgy működnek, mint egy mágnes. Képesek a vízpárát magukhoz vonzani, és fizikai elv alapján visszaalakítani folyékony vízzé. A talajban a víz a kapillárisokon fölfelé áramlik, majd amikor eléri azt a réteget, amikor már levegő is jelen van, a víz jelentős része halmazállapotot vált, és átalakul vízpárává – itt lenne belőle párolgási veszteség. Csakhogy a VízŐr jelenléte miatt a pára jó részét vissza tudjuk alakítani folyékony vízzé, és így az ott tud maradni a talajban.
V. A.: – A talajfelszínre permetezve működik, nem kell attól tartani, hogy a napsugárzás hatására lebomlik. Egyetlen dologgal nem tudunk mit csinálni, ha valahol egy hirtelen jövő, nagy mennyiségű eső a talajfelszínt lemossa. Természetesen agrotechnikai hibákkal sem tudunk mit kezdeni, tehát ha ökölnyi rögök vannak egy talajon, az nagyon messze van az optimálistól, ez természetesen negatívan hat a VízŐr működésére is.
A készítmény jól használható – a teljesség igénye nélkül – például zöldség-, gyümölcstermesztésben, szántóföldön pedig napraforgó-, kukoricatermesztésben is. Az elnyerhető többlettermés természetesen sok mindentől függ, de például az említett kukoricánál ez átlagban 12%-os. Természetesen a többlethozamokon kívül egyebeket is a pozitívumok közé lehet sorolni, ilyenek például a talajban fellépő kedvező hatások – gondolok itt például a biomasszatöbbletre, a talajélet felpezsdülésére.
– Milyen volt a VízŐr első fogadtatása?
V. A.: – Két részre bonthatjuk, hogy ki hogyan fogadta. Intellektuálisan szinte mindenkit érdekelt, hogy mi ez. A piac reagálása azonban már nem volt ennyire egyértelmű. Mindenütt kiváló eredményeink vannak, ahol a kutatóintézetek kísérleteiben beállították a VízŐrt. A gazdáknál sajnos sok helyen láttunk következetlenséget, amikor nem mérték betakarításnál, hogy a VízŐrrel kezelt és kezeletlen területek között mi a különbség. Ez pedig kardinális kérdés.
Nagyon jók az eredményeink, de még nem vagyunk elégedettek a termék bevezetettségével, ismertségével. A következő nagy lépést ezen a téren kell megtennünk.
A növények szélsőséges szárazság esetében akár kétszer annyi időt is képesek átvészelni súlyosabb károsodás nélkül
– Hogyan jelennek meg most a piacon a termékkel?
V. R.: – 2015 és 2020 között egy cégnek kizárólagos joga volt a termék forgalmazása – ez az időszak most lejárt. Jelenlegi terveink szerint saját csapat és viszonteladói kör végzi ugyanezt a feladatot, és sokat várunk ettől a változástól. Sajnos az indulásnak a koronavírus-járvány nagyon nem tett jót, igazi fejlődést inkább jövőre várunk ezen a téren.
Világszerte elismerik és használják
– A vízkérdés az egész Földön központi probléma. Milyen külföldi projektjeik vannak?
V. R.: – Ezzel nagyon elégedettek vagyunk, bár a koronavírus ezeket a lehetőségeket is nagyon visszavetette idén – több mint 10 külföldi utat kellett lemondani, amelyek különböző földrészeken a termék felhasználását voltak hivatottak elindítani. Ennek ellenére vannak forgalmazóink Marokkóban, Kenyában, az első szállítmányok már ki is jutottak ezekbe az országokba, még a Covid-krízis előtt. Itt már az utánrendelések is jönnek. Marokkóban nagyon komoly siker a kb. 30% öntözővíz-megtakarítás, ez felbecsülhetetlen azok között az adottságok között. Sikeresen tesztelték például a marokkói király farmjain a termékünket, de tesztelés szintjén jelen vagyunk Pakisztánban, Indiában, Tunéziában, Chilében, Peruban, Dél-Afrikában, sőt, még Nagy-Britanniában is! Dél-Afrika a déli félteke miatt különösen fontos, a gyári kapacitáskihasználás miatt.
– Mi a „szereposztás” önök között, ki miért felelős a mindennapi munkában?
V. A.: – A külföldi munkák zömét Richárd végzi. Ezek borzasztó időigényesek, és semmiféle sztenderdizálásban nem lehet gondolkodni, még az EU-n belül sem. Nincs két egyforma ország, egyforma attitűd, egyforma protokoll… Az egyes kísérletek módszertani megítélésében is nagy különbségek vannak. A külföldi munkának két fontos aspektusa van. Az alap az, hogy szakmailag nagyon kompetensnek kell lenni. A másik pedig egy nagyon jól fejlett diplomáciai érzék – annyira másképp kell tárgyalni egy európai, egy kelet-afrikai vagy nyugat-afrikai partnerrel, egy indiaival stb. Richárdnak ez az érzéke és a tökéletes angoltudása megvan ehhez.
Az én munkám a vállalatvezetés, a szellemi tulajdonnal kapcsolatos ügyintézés, az ügyvitel, a gyártás felügyelete. A kereskedelmi feladatokra már van egy kolléga, akire rábízhatjuk ezt a területet.
– Régi mondás, hogy senki sem próféta a saját hazájában. Éreztek önök hasonlót az elmúlt évtizedben?
V. R.: – Nem akarunk ebben nagyon sarkosan fogalmazni, de egy érdekes példa azért ide kívánkozik: az egyik hazai kutatóintézeté, amelyik nem nagyon akart velünk foglalkozni. Aztán úgy hozta a sors, hogy kollégáik Ghánában és Kenyában tettek látogatást társintézményekben, és a kinti kutatók említették a magyar szakembereknek, hogy milyen jó tapasztalataik vannak a VízŐrrel kapcsolatban… Ezután már el tudtunk kezdeni itthon is dolgozni velük.
V. A.: – Az ilyen események azonban nem veszik el semmitől a kedvünket. Mi, a Water & Soilnál hisszük, hogy választ találtunk az aszályra és a kiszáradásra, legyen szó a mezőgazdaságról vagy a kiskertekről; legyen szó Kaliforniáról, a szomjas Afrikáról vagy a száraz Közel-Keletről. Nem csinálunk vizet, és nem tudunk esőt fakasztani. De azt, amink van, meg tudjuk védeni, és hatékonyabb munkára foghatjuk – ezáltal kihasználva mindazt a rejtett potenciált, ami a földre hullik – vagy már ott van a felszín alatt…
Fodor Mihály
