fbpx

Ha megrágja a hernyó, jönni fog a fuzárium is!

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 05.

A párás meleg ellenére jó a napraforgó-állományok növény-egészségügyi állapota. A kukorica van most nagyobb veszélyben az erősödő kártevőnyomás miatt. A gyapottok-bagolylepke hernyója a fertőzéseknek is utat nyit, derül ki Aponyi Lajos előrejelzéséből.

 

Kukorica

Az ország déli kukorica termesztő körzeteiben, de másutt is több helyen megkezdődött a gyapottok-bagolylepke hernyóinak lárvakelése, illetve a kifejlődött kukoricacsövek csúcsain a szemek károsítása. A gócosan felszaporodott gyapottok-bagolylepke további kártételének erősödése várható más helyeken is, éppen ezért igen fontos a helyi rajzási viszonyok folyamatos figyelése. Az amerikai kukoricabogár táplálkozó imágói a hőség elől védelmet keresve a csuhélevelek védelmében rágják a tejesedő szemeket. Ahol tömeges a jelenlétük, ott jelentős a megrágott szemek aránya, ami a közvetlen kár mellett kaput nyit a korai csőfuzáriózis megjelenésének. A gyapottok-bagolylepke hernyói és a kukoricabogarak együttes kártétele így veszélyes is lehet.

 

Gyapottok-bagolylepke (Forrás: novenyvedelem.nak.hu)

 

Néhány körzetben, és főként vetőmag-előállító területeken veszélyes mértékű a takácsatkák létszáma az alsó levélzónában, de védekezés híján folyamatosan fertőződnek a felső levélemeletek is. Kissé csökkent a kukoricamolyok rajzása, de az eddigi fertőzés is jelentősnek látszik országszerte. A fertőzött növények aránya szélsőséges határok között, 10-25% körüli, és a déli és középső tájegységekben magasabb szintű. A hernyók már a csőben és a csőalatti szárrészben károsítanak, tehát fokozódik a szártörés veszélye. A jégveréses táblákon megnőtt a golyvásüszöggel fertőzött kukoricatövek aránya, a fertőzés főként a leveleket érinti, de gyakori az üszkös kukoricacső is.

 

Napraforgó

A napraforgó-állományok zöme elérte a „citromérés” állapotot. A virágzás a néhány hőségnap miatt viszonylag gyorsan lezajlott, ennek ellenére a tányérok berakódása jónak mondható. Az érési folyamat előrehaladását jelzi, hogy megkezdődött az alsó levelek természetes leszáradása, illetve a benne levő tápanyagok felfelé áramlása. Az esőzések és a párás mikroklíma megnövelte ugyan a primer és szekunder fehérpenészes rothadással fertőzött tövek arányát, de országos szinten ennek ellenére jónak mondható a növény egészségügyi helyzet. A lombozat és a szár fertőzöttsége az alternária és a diaporte kivételével jelenleg még alacsony, míg az előbbiekből közepes a fertőzés szintje. A lucerna- és mezei poloskák kártétele most alacsony, és már nem várható az erősödése.

Ismételten felhívom a figyelmet, hogy a vetési bagolylepke rajzása továbbra is domináns a bagolylepke fajok között, tehát fennáll a gyomos tarlók befertőződésének a veszélye, ami az őszi vetésű növények szempontjából lehet káros, de ugyanilyen fontos a mezei pocok létszámának figyelemmel kísérése, főként az évelő pillangósokban, a gyepes területeken és ruderáliákon.