fbpx

Jelentős lépés az osztatlan közös rendezésére

Írta: Csomor Zsolt - 2020 július 06.

Az Országgyűlés július 3-i ülésén 139 támogató szavazattal, a baloldal tartózkodása mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el az osztatlan közös földtulajdon felszámolását segítő új jogszabályt.

 

 

Ellenszavazat nélkül fogadta el az Országgyűlés az osztatlan közös földtulajdon felszámolásáról szóló törvényt, jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az osztatlan közös földtulajdon vitathatatlanul a magyar agrárium fejlődésének egyik legnagyobb gátja. Magyarországon a 2019. év végi adatok szerint mintegy 2 millió 400 ezer hektáron 1 millió 60 ezer földrészlet áll osztatlan közös tulajdonban, olvasható az Agrárminisztérium sajtóközleményében. Ezeken a területeken a valódi tulajdonosi szemlélet csak nagyon nehezen valósulhat meg, hiszen a tulajdonosok nehezen tudnak fejlesztéseket megvalósítani, emellett csökkentett értékkel vehetik számításba a területet banki hitel fedezeteként.

 

Egyszerű

A most elfogadott törvény jelentősen egyszerűsíti a korábbi hosszadalmas és nehézkes, valamint az állam számára költséges megosztási eljárásokat. Helyettük gyors, egyszerű, a tulajdonosi szándékra épülő rendszert vezet be.

Ez alapján a megosztás a tulajdonostársak egyezségén alapul, amelyhez a tulajdoni hányad alapján számított többségi döntés szükséges. A jogszabály a kisebbségbe kerülő tulajdonostársak védelme érdekében olyan garanciákat tartalmaz, amelyek biztosítják, hogy egyik tulajdonosnak se jusson a megosztás során a tulajdoni hányada alapján neki járó résznél kisebb ingatlan. Ez alól kivétel, ha abba kifejezetten beleegyezik.

 

Rendeltetésszerű művelésre alkalmas?

A jogszabály alapján az új ingatlanoknak a rendeltetésszerű művelésre alkalmasnak kell lenniük. Ezért a törvényben területi minimum értéket állapítottak meg, amelynél kisebb földrészletet nem alakítható ki megosztással. Az új földrészleteknek szőlő, kert, gyümölcsös, és nádas művelési ág esetén minimum 3000 m2, szántó, rét, legelő, erdő és fásított terület művelési ág esetén legalább 1 hektár, zártkerti földnek minősülő ingatlan esetében pedig minimum 1500 m2 területűnek kell lenniük. Az ennél kisebb hányaddal rendelkezők számára az ő területüket bekebelező másik tulajdonostársnak meg kell fizetnie az adott terület értékbecslés szerinti piaci ellenértékét.

A tulajdonostársak bármelyike kezdeményezheti az egyezség létrehozását. A megosztás gyorsabbá válik, mert az osztatlan közös tulajdon megszüntetése nem hatósági eljárás részeként történik. A gyors és ügyfélbarát folyamatok érdekében a térképvázlatot sem szükséges földmérőnek elkészíteni, az állam ugyanis az érintettek számára ingyenes informatikai programot biztosít ehhez.