fbpx

Avagy a tőszámváltoztatás művészete kukoricában

Írta: MezőHír-2020/06. lapszám cikke - 2020 június 20.

Carpe diem!

„…Vezettessed magadat szembekötve, vakon, elfajult testvéridtől csinált, álutakon…” /magyar népdal/

A kukoricatermesztés esetében a tőszám kérdése a technika fejlődésével felértékelődött. Korábban sem volt ez hangsúlytalan, csak a táblán belüli változtatás lehetősége nem vetődött fel, illetve a tápanyagszintek sem változtak „alatta”. A hibridrotáció sebessége megengedte, hogy az általunk alkalmazott genetikát valamelyest kiismerjük. Most, amikor a digitalizáció lassan minden egyéb tudást félreállít, időzzünk el egy kísérlet erejéig a kukorica tőszámánál és annak változtatásánál!

A genetikai előrehaladás hasznosítása napjainkban látszólag eljelentéktelenedik a technológia fejlődése mellett. A nemesítési eljárások felgyorsult fejlesztésének köszönhetően gyorsabban emelkedik az elérhető terméspotenciál. Ennek kiaknázásában – termelői oldalon – jelentős elmaradások vannak. A digitalizációt messze túlértékeljük, ha azt feltételezzük, hogy a „bitek” „önmegoldó rendszere” kitölti majd az idevonatkozó tudás folytonossági hiányait. A felgyorsult hibridrotáció miatt jelenleg már az sem lehetséges, hogy a termelőnél teszteljünk, hiszen egy hibrid „élete” inkább években, mint évtizedekben mérhető. Nem feltétlenül az a baj, hogy ez így van, hanem az, hogy ez nincs szinkronban a technikai fejlődés és a termelés valós igényeivel. A legnagyobb probléma, ami a pillanatnyi jólétben nem tűnik fel, hogy ez az információhiány már korlátozza a hagyományos, „analóg” gazdálkodás eredményességét is. (Kellő és alkalmas információ hiányában használunk kiemelkedő hibrideket számukra teljesen alkalmatlan körülmények között.) Az elmúlt évtizedekben képződött genetikai potenciál egyre kisebb részét használjuk fel. Ennek oka– a környezeti adottságokon túl –, hogy hiányzik a megfelelő hibrid kiválasztásához szükséges, kellő mennyiségű információ. Most szakmai kalandtúrát vezetünk erre az ingoványos területre tőszám-kísérletsorozatunk eredményeinek részleges bemutatásával.

A genetikai előrehaladás hasznosítása napjainkban látszólag eljelentéktelenedik a technológia fejlődése mellett


1. táblázat. A hibridek termésátlagai


1. ábra. Példa az intenzív és rugalmas hibridekre

Húsz, Magyarországon köztermesztésben lévő kukoricahibridet vizsgáltunk, öt különböző tőszámmal (tőszámok szerint blokkosítva), négy ismétlésben, kisparcellán. A kísérleti területek az üzemi kezelési eljárásokban részesültek. A vizsgálati helyszíneket folyamatosan szemléztük, értékeltük, drónfelvételeket készítettünk több hullámhossztartományban. A vegetáció végén a parcellakombájnnal történő betakarítás során mértük a parcellák szemtermését és nedvességtartalmát. A keletkezett adatokat rögzítettük a kísérlet tervező-értékelő rendszerünkbe, és az adatbázist varianciaanalízissel és statisztikai tesztekkel elemeztük, ezzel a valódi kezeléshatásokat szétválasztottuk a kísérlet hibáiból adódó bizonytalanságoktól. A vizsgálati helyszínek adatait a 2. számú táblázat tartalmazza.

A hibridek helyszínenkénti tőszámdinamikáját grafikonon ábrázoltuk. A hibrideket két csoport összesen négy csoportkombinációjába osztottuk a tőszámdinamika lefutása szerint. A csoportkombinációkat karakteresen jellemző négy hibridet az 1-4. ábrákon ábrázoltuk. Az 5. ábrán négyes kvadrátban mutatjuk be a tulajdonságok csoportkombinációját.

A négy kísérleti helyszín négy termőhelyi adottságot, négy különböző termésszintet eredményezett, melyekből a püski és a dalmandi helyszín valamelyest kiemelkedett. A helyszíneken a termésszintek hatására kialakult tőszámdinamika jelezte, hogy mennyire igényli egy hibrid a kiemelkedően jó körülményeket a magas terméshozamhoz. Ezt a vonaldiagramok egymáshoz viszonyított elhelyezkedése (távolsága) és azok lefutásának magassága jelzi. Ha közel futnak az egyenesek egymáshoz, akkor úgy értékeltük, hogy „tágtűrésű” rugalmas genetikával állunk szemben (változó környezetben hasonlóan teljesít), míg, ha a helyszíneken kialakuló termésszint kettő, három vagy esetleg négy jól elkülöníthető szintre alakult, akkor azt a hibridet „szűktűrésűnek”, rugalmatlannak értékeltük.

Helyszínenként vizsgáltuk a tőszámváltoztatás hatására kialakult termésmennyiségek trendjét. A vonalak emelkedése (növekvő meredeksége) azt a véleményt alakította ki bennünk, hogy az a tőszámváltoztatásra jól reagáló, intenzív hibrid. Ha a helyszíneken többnyire nem vagy nem jelentősen emelkedett a tőszám hatására a termésszint, azt – az előbbivel ellentétben – az extenzív kategóriába soroltuk. Ezek a kategóriák nem minősítik a hibridtulajdonságot, csak rögzítik az észrevételeket. Minden tulajdonságban rejtőzködhetnek előnyök, ha megismerjük, és célszerűen alkalmazzuk őket. A két tulajdonságcsoportból négy tulajdonságkombinációt alakítottunk ki a hibridek jellemzésére: intenzív-rugalmas, intenzív-rugalmatlan, extenzív-rugalmas, extenzív-rugalmatlan. A hibrideknek a tulajdonságcsoporton belüli elhelyezkedését és a jellemző hibridek adatait az 5. ábra tartalmazza.


2. ábra. Példa az intenzív és rugalmatlan hibridekre


2. táblázat. A vizsgálati helyszínek adatai

Az 1. számú táblázat mutatja a hibridek termésátlagait a kísérleti helyszínek átlagában.

Eredmények

Következzen a négy tulajdonság csoportkombinációit markánsan jellemző hibridek ismertetése, ami segíti az olvasót az ábrák és a táblázatok értelmezésében és a hibridek önálló elhelyezésében az általunk megalkotott rendszerben.

A 9-es hibrid eredményeinek grafikonja (1. ábra) jól érzékelteti az intenzív-rugalmas kategória tulajdonságait (annál is inkább, hiszen ez az egyedüli tagja a csoportnak): a hibrid mindegyik kísérleti helyen termésnövekedéssel reagál a tőszám emelésére. A rugalmasságát, kompenzációs képességét támasztja alá, hogy a termőhelyek között nincs jelentős eltérés. Tulajdonságai alapján tőszám-differenciálásra alkalmas hibrid. A kísérletekben tőszámoptimumai 70 és 90 ezer között alakultak az adott körülmények között. Terméseredményei alapján a vizsgált hibridek középmezőnyében helyezkedik el. A rangsorban a legjobb eredményét (4. hely) 90 ezres tőszámnál érte el.

A 12-es hibrid (2. ábra) az intenzív-rugalmatlan kategória legkifejezőbb példája. A tőszámra kialakult kifejezett, jó termésválaszt csak a legjobb körülmények között produkál. Termése ezért az egyéb helyszíneken visszaesik. A kategória hibridjei csak a legjobb helyeken, jó tápanyagháttér mellett (kedvezőtlen száraz évjáratokban csak öntözve) képesek a genetikai alapjaikat magas terméssé manifesztálni. Csak a legmagasabb tartományban és meglehetősen korlátozottan alkalmasak tőszám-differenciálásra. Kísérletsorozatban a 3. helyen végzett, legjobb helyezéseit (2.) 60 és 80 ezres tőszámnál érte el.

A 2-es hibrid (3. ábra) tulajdonságai nagyon jól reprezentálják az extenzív-rugalmatlan kategóriát. Kiemelkedő teljesítményt csak a legjobb körülmények között ad. A tőszámemelésre semmilyen körülmények között sem reagál. A rendelkezésre álló információk alapján termesztése alacsony tőszám mellett javasolt. Mivel sűrítése nem okoz termésdepressziót így– igény szerint – magasabb tőszámmal is termeszthető, de termesztésének eredményességét ez már nem javítja. Termésével a kísérletek középmezőnyében helyezkedik el, legjobb helyezését (8.) 50 ezres tőszámmal érte el.

A 10-es hibrid (4. ábra) a tőszámra adott termésválaszai alapján az extenzív-rugalmas kategória jellemző genotípusa. A tőszámváltoztatásra a hibrid nem reagál, és változó körülmények között kiegyenlített termésszintet mutat. Ez a kategória – az okos ember és/vagy okos technika helyett – az okos hibrid kategóriája. Amíg nincs elegendő jó és pontos adat a precíziós gazdálkodáshoz, ennek a kategóriának a hibridjei minden okoskodást megoldanak helyettünk. Tompítják az aszályos évek tőszámfeszültségét, mert nem igényelnek kiemelkedő tőszámot a nagy terméshez. Alacsony tőszám mellett is képesek a körülményekhez alakítani elvárásaikat. (Nem kategóriatulajdonság, de meg kell említeni a hibridnél, hogy sajnálatos módon szárszilárdsága hiányossága jelentős kockázatokat hordoz.


3. ábra. Példa az extenzív és rugalmatlan hibridekre


4. ábra. Példa az extenzív és rugalmas hibridekre


5. ábra. A hibridek adatai

Ha eredményeit a dalmandi eredmények nélkül értékeljük, akkor a kísérleti eredmények alapján egy „felsőházi” hibriddel lenne dolgunk.) A kategória előnyére és különös értékére mutat rá az is, hogy a vizsgálatokban legjobban szereplő 3-as hibrid is ebbe a kategóriába tartozik. Ez a hibrid, „extenzivitása” ellenére és rugalmas jellege miatt minden helyszínen szinte minden tőszám-kategóriát megnyert! Ebbe a kategóriába sorolható még az abszolút versenyben 4. helyezett 1-es hibrid, illetve ennek a kategóriának a határán helyezkedik el a 6. helyezett 17-es hibrid is. Nagyon jó genetikákat találunk ebben a csoportban, melyek kifejezetten segítik a hagyományos – nem digitális – gazdálkodást is. Óriási előny, hogy ennek a csoportnak a tagjai kiválóan képesek alkalmazkodni a Kárpát-medence meglehetősen hektikus klímájához.

A precíziós szakma legújabb történelmébe betekintve érzékelhetjük, hogy a tőszámok (és egyebek) differenciálásához – az autókhoz hasonlóan – mindenki ért. Talán a vájtfülűbbeknek, élesebb szeműeknek feltűnik, hogy ehhez a felszínes tudáshoz látszólag nem is kell túl szofisztikált ismeret, hiszen a digitalizáció adta interpolálás lehetősége minden „szépséghibát” ápol és eltakar. A színes térkép mindig színes térkép marad, akkor is, ha az csupán dezinformáció. Egy hibás információkat tartalmazó térkép valós idejű farmszimulátorrá sorvasztja a precíziós gazdálkodás szellemiségét (csak nem a virtuális térben és nem virtuális pénzzel!). Mind az eszközöket, mind pedig a szolgáltatásokat valódi bevételből, valódi keresményből kell kifizetni. A COVID 19-járvány által kialakult és még alakuló gazdasági helyzetben felül kell vizsgálni, hogy lehet-e hibás kód alapján tovább gazdálkodni? Marad-e még a rendszerben annyi tartalék, hogy a jövőben is meg tudjuk engedni magunknak, hogy egy külsőségeiben tökéletesnek látszó rendszert az alapjai nélkül építsünk fel? Be kell látni, hogy hibridkarakterisztika nélkül nincs precíziós gazdálkodás a kukoricatermesztésben. Azt is számba kell vennünk, hogy ha egy rugalmatlan hibridet nem az igényeinek megfelelő körülmények közé és nem a neki optimális tőszámmal vetjük, komoly veszteségeket könyvelhetünk el a hagyományos (analóg) kukoricatermesztésben is. (Csak legfeljebb megfelelő kontroll hiányában nem látjuk. Amiről nem tudunk, az nem fáj… Nem fáj? Most még…) A kísérlet teljes eredménye az AgroFIELD Termelői Club tagjai számára már elérhető. A következő számban egy olyan vizsgálatsorozatról fogunk beszámolni, ahol a tőszám változtatása mellett egyéb tényezőt is figyelembe vettünk.

SZERZŐ: LAJOS MIHÁLY, BODA ZOLTÁN, HUNYADI-BUZÁS BALÁZS • AGROFIL-SZMI KFT.