fbpx

Rossz hír az agráriumnak: a vendéglátóipar harmada bedőlhet

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 június 19.

A vendégek távolságtartását szabályozó korlátozások csaknem minden második vállalkozást csődbe vihetik. Az alábbi összefoglaló Hollandiában készült, de az azonos előírások miatt ugyanez a helyzet nálunk is. 

 

Sok vállalkozás nem éli túl

Hollandiában február 27-én regisztrálták az első koronavírusos beteget, majd a korlátozó intézkedések dacára 48 ezerre emelkedett a fertőzöttek száma az országban. A távolságtartást szabályozó intézkedéseken május elsején kezdtek lazítani. A vendéglátóipar addigra itt is súlyos károkat szenvedett. 10 egységből csak 6 tervezte, hogy kinyit a Holland Kereskedelmi Kamara felmérése szerint – áll az USDA legutóbbi jelentésében. A kinyitást tervező hatvan százalék a pénzügyi tartalékai, az állami támogatások és az alacsony működési költségek miatt volt optimistább.

 

Bajban a kisvendéglők (Forrás: pecsma.hu)

 

A vendéglátást szolgáló egységek június elsejével ismét kinyithattak, de a vendégek között tartani kell a másfél méteres távolságot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy lényegesen kevesebb embert tudnak kiszolgálni, mint amennyit a kapacitásaik lehetővé tennének. Más szóval: míg az állandó költségeik a régi szinten maradnak, a bevételeik erősen megcsappannak, gyakran feleződnek.

Június elsején a vendéglátóhelyek, éttermek háromnegyede valóban ki is nyitott, de 7-10 nap elteltével sokan ismét bezártak, mert a korlátozott vendégszám mellett csak veszteséget termeltek. Emellett nem akarták kitenni magukat a büntetés kockázatának sem. Számos vendég már belefáradt a korlátozásokba, nem tartja be az előírásokat, miközben az üzemeltetőt még mindig 4000 eurós bírság fenyegeti, ha rajtakapják, hogy nem tud rendet tartani.

 

Miért baj ez az agráriumnak?

Minden jel szerint úgy fogunk kikerülni a válságból, hogy a vendéglátóipari kapacitások drasztikusan leépülnek. Csak két típusú vendéglátóhely élheti túl ezt az évet: a legkisebb egységek – például a falusi vendéglátás, a kulcsos házak, apartmanok, kis költséggel üzemelő, családi kezelésben lévő kocsmák, kávézók – és a legnagyobbak, amelyek rendelkeznek anyagi tartalékkal és minden létező támogatást igénybe vesznek a fennmaradáshoz. A középső harmad viszont vegetál vagy kimúlik ebben az évben.

Ez nagyon rossz hír az agrárium számára, amelynek a hazai HORECA szektor is fontos felvevője. Ide érkezik egy sor friss és prémiumtermék a libamájtól kezdve az igényes borokon és marhahúson át a zamatos paradicsomig, salátáig. Ezek a termékek részben külföldre kerültek eddig, de most ott is kisebb a kereslet rájuk. Egy részük tárolható, míg a friss zöldségek csak ideiglenesen, ezért csak óriási bevételkiesés árán értékesíthetők. Ezt az évet a kertészeti ágazat fogja a leginkább megszenvedni. A válságot ellensúlyozandó a kormányzat sok milliárdos támogatáscsomagot hirdetett.