fbpx

Bennfentesek: így hatott az árakra a koronavírus, és ez jön most

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 május 29.

Takarmányos, terménykereskedő és műtrágyapiaci szereplő mondja el, mire érdemes készülni az év második felében.

A Portfólió online konferenciáján a felvásárlás és értékesítés olyan nagyágyúi mondták el gondolataikat a járvány hatásairól, mint Juhász Csaba, a hazai Glencore Agriculture Hungary Kft. ügyvezetője, Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója és Balássy Ákos, az EuroChem Agro Kft. középkelet-európai vezetője. Mint kiderült, a Kínában tomboló koronavírus hírére már mindenki készült a szállítási nehézségekre, de arra, hogy időlegesen teljesen bezárulhat a piac és a termelési kapacitások ennyire megroppannak, nem számítottak. „Ez egy igazi logisztikai sokk volt. A határlezárások és a pánikvásárlások meglepték az ágazatot” – mondta Juhász Csaba.

 

A hiány után túlcsorduló készletek

Kulik Zoltánt is váratlanul érte a dolog, noha ő már a határzár előtt a beszerzési csatornák miatti drágulásra figyelmeztetett. Mint mondta, a logisztikai nehézségek végül átmenetinek bizonyultak, a forint tartós gyengesége azonban azóta is súlyosan érinti az importtermékeket. „Az első meglepetés után rendeztük a sorainkat, a gyártás folyamatos volt, sőt, 3 hét alatt 3 hónapnyi árut gyártottunk le. Most tartunk ott, hogy le kell építeni a készleteket. Valljuk be: az év első négy hónapja keresleti piacot hozott, jó időszak volt. Most jön a neheze!” – fogalmaz.

A Vitafort takarmánygyártóként átérezte a tejtermelők értékesítési nehézségeit, amikor megállt az olasz export, és aggódva figyelte, hogyan halmozódnak fel a készletek a sertés- és baromfiszektorban is. „Nem rég még 560 Ft volt az élő sertés kilója, most viszont már csak 360 forintot fizetnének a termelőnek. A baromfiinfluenza beszorította az exportra szánt terméket az országba, és már a szülőpártartást is elérte, aminek hosszabb távon is hatása lesz. Komoly takarmánykészletek halmozódtak fel a baromfitartóknál.  Eközben mi az E-, D- és A-vitamint 50-80 százalékkal drágábban kaptuk meg Kínából, mint a járvány előtt.  Mára ott is helyreállt a gyártás, nincsenek logisztikai problémák sem, indokolatlanok a magas árak. Sajnos, az a tapasztalat, hogy bár van korrekció, egy-egy krízis után már sosem térnek vissza az árak a korábbi szintre” – fest szomorú képet a kilátásokról Kulik Zoltán.

 

A fellendülő fogyasztásra várunk

A terménykereskedelem oldaláról Juhász Csabát a termelők romló fizetőképessége aggasztja. Idén Magyarország rosszabb aszályhelyzetben van, mint Nyugat-Európa, az őszi vetések csapnivaló állapotban vannak. Az árak egyelőre jók, és ebben a gyenge forintnak is szerepe van. A takarmányiparban kisebb a kereslet a gabonára, hiszen csökkent az emberek húsfogyasztása a válság hatására. Kihat az árakra a kőolaj ármozgása is – ez viszont éppen felfelé korrigál.  „Egy biztos, a gabonakészletek elegendők és a fuvarozás helyreállt. Én azt gondolom, hogy közepes termés mellett is fedezni fogja a termelés költségeit az idei felvásárlási ár” – kockáztat meg egy óvatos előrejelzést. Véleménye szerint a termelőknek most leginkább a kereskedelmi háború kiújulásától kell tartaniuk. Pozitív fejlemény lehet Európára nézve, hogy egy új importszabályozás miatt Kína kereslete idén nagyon meg fog ugrani a sörárpára.

Balássy Ákos a műtrágyapiac oldaláról csekély ellátási nehézségekről számolt be, hiszen a szezonindításra már jóval a járvány előtt felkészültek, a termelők is beszerezték a szükséges készleteket. „Az aszálynak nagyobb hatása van a termelésre, mint a koronavírusnak. Egyre inkább olyan nitrogénműtrágyákra van szükség, amelyek megvárják az esőt, nem illannak el. A foszfor és kálium felvételéhez azonban esőre vagy öntözésre lenne szükség” – mondja. Ellátási nehézségek semmiből nem várhatóak: a nitrogént itthon gyártjuk, a foszfor és kálium pedig hajón és vasúton zavartalanul érkezik az országba.  Az őszi árakra viszont már hatása lesz a forint árfolyamának. (Erről itt írtunk.) „A foszfor ára csak most indult felfelé, a kálium még mindig a mélyponton van. A nitrogénből jelentős a túltermelés, mivel az alacsony gázárakat alaposan kihasználták a gyártók.  Eközben a keresletben szűkülés tapasztalható. Nemzetközi szinten mindenképpen árcsökkenésre számítok, de ettől még a magyar szereplők másképp is dönthetnek.”

Kulik Zoltán úgy látja, a takarmányárakra eddig kedvezően hatott az olcsó szója, az aminosavak és vitaminok áremelkedése talán csak júliustól érvényesülhet a termékekben. „Mázsánként 200-300 forintos drágulás jöhet, ami a hús árán 4-6 forintot emelhet” – latolgatta. De mindez csak akkor érvényesíthető, ha valóban nőni fog a fogyasztás.