fbpx

Csaknem kéthónapos leállás után feléled a mezőgépgyártás

Írta: Gönczi Krisztina - 2020 május 08.

A New Holland brit gyártóüzemében március 19-én megszűnt a termelés a koronavírusjárvány miatt, de most újraindították – adta hírül a farminguk.com. Az Essex-ben működő óriásüzem több mint ezer dolgozót foglalkoztat, a régió egyik legnagyobb munkáltatójának számít. A héten még csak 400 alkalmazott tér vissza a telephelyre, mivel a termelés – új egészségügyi és biztonsági intézkedések mellett – csak részlegesen folytatódik. 

Az anyavállalat, a CNH Industrial szerint a társaság 67 üzemének több mint kétharmada különböző mértékben, de már működik. Az európai üzemek több mint 75% -a, a világ többi részén pedig mintegy 60%-a már üzemel. Mivel az agráriumot az érintett országok kormányai létfontosságú ágazatnak tekintik, ezért a gépgyártás terén is a mezőgépek élveznek most elsőbbséget, és a termelés elsősorban a helyi igényekre koncentrál.  A brit egységben a dolgozókat maszkok és kesztyűk viselésére kötelezték, amelyeket a vállalat biztosít. Kézfertőtlenítőt is kaptak, és arra kérték őket, hogy a nap folyamán rendszeresen töröljék le munkapadjukat.