fbpx

A brazilok dúskálnak a szójában, az USA készletei azonban csekélyek

Írta: Szerkesztőség - 2020 május 05.

Az USDA március 31-i jelentése szerint az amerikai gazdák ebben az évben 33,4 millió hektár szójababot szándékoznak ültetni. Ha ez megvalósul, akkor a növény idei termőterülete 10 százalékkal haladhatja meg a tavalyit. Ha emlékszünk még rá: 2019-ben az áradások miatt a vetés sok helyen meghiúsult Amerikában, és végül 20 százalékkal kevesebb babot tudtak betakarítani, mint egy évvel azelőtt. A felmérés márciusban készült, és a terménypiacok azóta is hektikusan alakulnak, hiszen a COVID-19 miatt bizonytalan az egész világgazdaság. A szója tényleges termőterülete ezért a szándékozottnál kevesebb lehet az USDA szakértői szerint. A tavalyi gyenge termés miatt pillanatnyilag 17 százalékkal kevesebb a szójabab az USA raktáraiban, mint egy évvel ezelőtt. Pedig az eladások évek óta egyre alacsonyabb szinten valósulnak meg – ennek hátterében leginkább a Peking és Washington közötti kereskedelmi feszültség áll.

Az USDA elemzői szerint Brazíliában 124,5 millió tonna szójabab kerülhet a raktárakba az idei betakarításkor. A csapadékmennyiség február és március folyamán ugyan a vártnál kevesebb volt, de ez nem befolyásolta jelentősen a kilátásokat. Április elejére a betakarítás a termőterület csaknem 90 százalékán befejeződött, és az ország újabb rekordot állíthat fel szójatermelésben. Argentínában is száraz volt a február és a március, emellett nagy volt a hőség is. A legfontosabb termőkörzetekben ez az aszályos időszak éppen a virágzás és kötés kulcsfontosságú idejére esett. Ezért az USDA a korábbi 54 milliós becslését 52 millió tonna babra korrigálta.

A szójabab ára a chicagoi tőzsdén pillanatnyilag emelkedik, éves összehasonlításban 2,3 százalékkal áll magasabb szinten, mint tavaly ugyanezen a napon. Ha azonban rápillantunk az alábbi ábrára, nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire nyomott a kereslet a termény iránt. A vékát tonnára váltva most szűk 100 ezer forintot ér egy tonna szója. Normális piaci helyzetben – amikor sem kereskedelmi háborúk, sem járványok nem terhelik a világot – 20-22 százalékkal magasabb is lehet a termény ára.

Gönczi Kriszta

CÍMKÉK szója