fbpx

Kutatás a környezetbarát palántanevelésért

Írta: Csomor Zsolt - 2020 március 31.

A dísznövények környezetbarát palántaneveléséért végzett új bioipari módszerek kombinált alkalmazásának kutatását ismertették a résztvevő szakemberek az idei, huszonhatodik alkalommal megrendezett Növénynemesítési Tudományos Napok szakmai fórumon.

 

 

Nélkülözhetetlen a növekedésszabályozó alkalmazása

 

Közismert, hogy a dísznövénytermesztésben – főként a jóminőségű szaporítóanyag-előállításban – nélkülözhetetlen a növényi növekedésszabályozó anyagok alkalmazása az egyéb, főként retardáns anyagok használata mellett.

Az Alar növekedésszabályozóval kapcsolatos több évtizedes vizsgálatok jól ismertek cserepes dísznövény kultúrák esetében. Vizsgálatok alapján a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az Alar hatására a növények jobb habitustulajdonságokat mutatnak, mint a kontrollcsoportba tartozók, hangzott el a Növénynemesítési Tudományos Napok szakmai fórumon. Hortenziákkal végzett kezelések során pedig azt is megállapították, hogy például a Regalis kezelés hatására a növények bokrosabbá és piacképesebbé váltak.

 

Ilyen kutatás még nem volt!

 

Napjainkban a regulátorvegyszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a vegyszermentes módszerek, valamint a bioipari kutatásokhoz és fejlesztésekhez köthető törpítési technológiák: ez az irány környezetvédelmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű.

A genetikailag szabályozott habitus mellett olyan alternatív növekedésszabályozási eljárások is szükségesek, mint a mechanikai törpésítés és a biológiai módszerekkel megújítható módon előállítható természetes anyagok alkalmazása.

A kutatás során a szakemberek célul tűzték ki az egynyári dísznövényfajták kémiai, mechanikai és biotechnológiai eredetű bioregulátorok kombinált használatának a részleges vizsgálatát üvegházi körülmények között. Ilyen komplex kutatásokat eddig külföldön sem végeztek! Munkájuk során fontosnak tartották a fajta válaszreakciók részletesebb vizsgálatát is. A munka egyik célja ezért a főként magyar nemesítésű egynyári dísznövényfajok és fajták válaszadó képességének a megismerése volt. Olyan fajtákat kerestek, amik jól reagálnak a kombinált kémiai, mechanikai és/vagy biológiai módszerekkel történő növekedésszabályozásra, amik később fontos nemesítési alapanyagok is lehetnek.

 

A közeljövőben új, környezetbarát megoldások segíthetik a dísznövénypalánta-nevelést

 

A magyar nemesítésű egynyári dísznövénypalánták válaszreakcióit három bioipari módszer kombinálásával vizsgálták: a tigmomorfogenezist mechanikai érintéssel kiváltó törpítés, LED-világítás és egy, a lucernából mikrobiális úton készült kísérleti biostimulátor. Az utóbbi anyagcsoportra jellemző, hogy stabil, szobahőmérsékleten eltartható, rendkívül sok szerves-, ásványi és egyéb bioaktív anyagot tartalmaz. A három módszer kombinált használatától a szakemberek nagyobb mértékű vitalitásnövekedést remélnek: szebb habitust, nagyobb levélfelületet és levélszámot, továbbá a kártevőkkel, kórokozókkal szembeni nagyobb ellenállóképességet.

A NAIK GYDKI Budatétényi Osztályán, továbbá a Debreceni Egyetem MÉK új üvegházi komplexumában a tigmomorfogenezis, a biostumulátorok és az okos HORTI-LED világítás együttes alkalmazásának kutatása a közeljövőben folytatódik. A Kováts Zoltán által nemesített fajták egy része markánsan eltérő válaszreakciót mutatott a bioipari módszerek kombinált alkalmazására. Az új kutatásoktól azt remélik, hogy dísznövénypalánta-nevelés számára kínálhatnak új és környezetbarát megoldásokat a közeljövőben, továbbá a zöldfelületgazdálkodás munkáját, tömegigényét is segíthetjük.

 

Forrás: XXVI. Növénynemesítési Tudományos Napok, Összefoglaló kötet
CÍMKÉK