fbpx

Totális: elektrosokkot a gyomoknak!

Írta: Szerkesztőség - 2020 március 24.

A kortárs gyomirtás számos problémával küzd a talajterheléstől a technikai kivitelezés kihívásain át a vegyianyag-felhasználásig. Egy merőben új eszközt és szemléletet mutatott be nemrég egy angliai fejlesztőcsoport, amely már idén megkezdődik a gyakorlati, termőföldi kísérleteket – számolt be róla az Agrárágazat.

 

A két angol cég (Small Robot Company, RootWave) robot-gyomirtógépe a gabona- vagy más haszonnövények tábláján GPS-adatokkal közlekedik, a rátelepített mesterséges intelligencia felismeri a különféle gyomnövényeket (keserűfű, rozsnok, rozsfű), majd ezeket már viszonylag korai fázisukban, áramütéssel szabályosan elégeti, egészen a gyomnövény gyökeréig.

 

 

A fejlesztők szerint a technológia abszolút környezetbarát, hiszen sem vegyszer, sem víz nem kell hozzá, sem szén-dioxid-kibocsátással, sem talajtaposási kárral nem jár. Az elektricid bevetése növényvédelmi szempontból különösen hatékony, hiszen a gyomnövény és annak gyökerei roncsolása a gyom szisztémikus pusztulását eredményezi. Emellett alacsonyak a működtetési és üzemeltetési költségei.

 

(forrás: RootWave; agraragazat.hu)