fbpx

Párbeszéd a jövő mezőgazdaságáért

Írta: Csomor Zsolt - 2020 január 06.

A fenntarthatóság eszméje csak akkor válhat a termelők hétköznapi valóságává, ha gazdaságilag is megvalósítható megoldások születnek: ehhez innováció, digitalizáció és megfelelő szabályozói környezet szükséges.

 

Együtt könnyebb

 

„Együttműködés a fenntartható mezőgazdaságért” címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF. A rendezvény kiváló fórumot teremtett a BASF növényvédelmi üzletágának globális vezetői, a magyar növényvédelmi hatóság szakemberei és a termelők közötti párbeszédre, aminek témája a mezőgazdaság jövője volt.

A harmadik alkalommal megrendezett fórum mostanra minden szereplőt megmozgató eseménnyé vált, hangsúlyozta Christoph Hofmann, a BASF Hungária Kft. Mezőgazdasági Megoldások üzletág vezetője. A BASF minden erőforrásával és tudásbázisával igyekszik segíteni a termelőket a hatékony gazdálkodásban.

A vállalat számára a jogalkotókkal való aktív párbeszéd is fontos, hiszen a Közös Agrárpolitika célrendszerei az Európai Unió társadalmának a mezőgazdasággal szemben támasztott elvárásait kívánják elérni.

 

BASF – gondolatokkal és tettekkel a fenntarthatóságért

 

A BASF az Egyesült Nemzetek Szervezetének Fenntartható Fejlődési Céljaival (UN SDG) összhangban szervezi mindennapi működését: gondolatok és tettek terén is vezető kíván lenni a fenntarthatóság érdekében, hangsúlyozta Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Hungária Kft. ügyvezetője, a BASF közép- és kelet-európai vezetője a vállalat globális fenntarthatósági stratégiájáról beszélve.

A vállalat növeli a fenntarthatóság szerepét az üzleti döntéseiben. Meg kívánja mutatni, miként képes a társadalomnak hozzáadott értéket biztosítani a teljes értéklánc mentén. Az ügyvezető kézzelfogható intézkedésként említette a cégcsoport CO2-kibocsátásának függetlenítését a szerves növekedéstől a vállalat szén-dioxid kezelési programja segítségével, valamint a befektetéseiket az élvonalbeli technológiákba a körforgásos gazdaságra való áttérés felgyorsításához.

 

Kockázatcsökkentés és élelmiszer-biztonság

 

A fenntartható mezőgazdaság tekintetében kiemelten fontos, hogy egy új aktív hatóanyag tudományos tényeken nyugvó, kockázatalapú értékelési folyamaton essen át, melyben a döntéshozók figyelembe veszik a döntés munkaerőpiaci és gazdasági hatását is.

A növényvédő szer használatából eredő, az emberi egészségre és a környezetre jelentett kockázatokat úgy kell csökkenteni, hogy az ne veszélyeztesse a növények és növényi termékek károsítóktól való megvédését, valamint a jó minőségű és biztonságos élelmiszer-termelést.

A körforgásos gazdaság a termelési folyamatok negatív környezeti hatásait is képes csökkenteni, aminek keretében a melléktermékek hasznosítása fontos szerepet kap.

Csak a tudásalapú fejlődés és a határokon átnyúló együttműködés oldhatja fel azt az ellentmondást, ami a mezőgazdaság növekvő kibocsátásának igénye és a környezeti fenntarthatóság között feszül, mondta Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal elnöke.

 

Christoph Hofmann, a BASF Hungária Kft. Mezőgazdasági Megoldások üzletágvezetője (balról), Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke (középen) és Dr. Thomas Narbeshuber, BASF Hungária Kft. ügyvezető, BASF közép- és kelet-európai vezető (jobbra)

 

Támogatni kell az uniós gazdákat!

 

A termelők nevében Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke kifejtette, hogy jelenleg az uniós gazdák a Közös Agrárpolitikának köszönhetően képesek kiszolgálni a polgáraik élelmezésbiztonságra, minőségre, mennyiségre és fenntarthatóságra vonatkozó igényeit.

A Közös Agrárpolitika előírásai a legszigorúbbak a világon, ezért kerül Európában többe az előállított élelmiszer. Az uniós gazdákat támogatni kell a közös büdzséből annak érdekében, hogy megfelelhessenek a szigorú előírásoknak, és versenyképesek maradhassanak a világ többi országának termelőivel szemben.

A BASF konferenciája kiváló lehetőséget teremtett a termelők, a törvényalkotók és a hatóság képviselői számára, hogy közösen tehessenek a hosszú távon is fenntartható mezőgazdaságért.