A régi mondás szerint „ki mint vet, úgy arat”, ami igaz is, ám a növényt a növekedése idején egyre több veszély fenyegeti.
Mint minden időjárásnak kitett ágazatot, a mezőgazdaságot is érinti a klímaváltozás. Az éves csapadékátlagok nem sokat változtak, ám annál nagyobb probléma az eső időbeli és térbeli eloszlása: az időjárás néha heteken át aszályos, miközben kis területeken hatalmas mennyiségű csapadék hullik. Ennek következtében a talaj-előkészítés, magágykészítés időpontját, a precíziós vetés lehetőségét és a talajra nehezedő terhelés kérdését az eddigieknél alaposabban át kell gondolni.
A talaj-előkészítés, magágykészítés időpontját, a precíziós vetés lehetőségét és a talajra nehezedő terhelés kérdését az eddigieknél alaposabban át kell gondolni
A régi talajművelési gyakorlatok reneszánszukat élik: a változatosabb vetésforgó, a humuszképződés elősegítése, a mechanikus gyomirtás. A széles körű, a legkülönbözőbb célokra használható technológiai eszköztár révén napjainkban sokkal könnyebb visszatérni a biológiailag kedvező, hagyományos módszerekhez.
Az újdonság az az alapelv, miszerint a technológiának kell alkalmazkodnia a természethez, nem pedig fordítva, ahogy az eddig jellemző volt. Manapság a kihívást az jelenti, hogy a hagyományos módszereket a víz- és szerkezetmegőrző módszerekkel ötvözzük, ugyanis a hagyományos talajművelés alapvetően a szántáson alapult. Van azonban már néhány évtizednyi tapasztalatunk az újabb metódusokról is, mégpedig különböző tájakon, eltérő adottságok mellett.
Az egyre fejlettebb szenzortechnológia, elektromos meghajtás, a hozzájuk való elektronika a gépeket jóval bonyolultabbá tette, kisebb-nagyobb mértékben már szükségesek a digitális operációs rendszerek ahhoz, hogy a gépkezelő egyáltalán képes legyen megfelelően használni őket.
A vetéstechnológiában is már elvárásszerűen megjelentek olyan új elemek, mint a változtatható sortáv, a műtrágya vetéssel egyidejű kijuttatása, a magszámláló szenzorok, illetve a vetőgép összekapcsolása a traktor és a gazdaság információs rendszerével.
Az előttünk álló fő feladatok: a talajnedvesség megőrzése, a tápanyagellátás javítása, egyszerűbb működés digitális-elektronikus eszközökkel. Ezekhez a technológia ma már számos módszert kínál.
Talajművelés
A talajművelő eszközök sokkal összetettebbek lettek; napjainkban már zömmel moduláris felépítésűek, ahol szabadon lehet cserélgetni a munkaelemeket, illetve az elektronikus vezetékeket és a támogató rendszereket. A modularitás minden fontos komponenst érint: azaz az egyengető-, lazító-, rögtörő-, visszatömörítő, magbarázdanyitó, magelosztó és takaróelemeket egyaránt.
Ez például lehetővé tette egyes talajművelő eszközök kicserélését, így alkalmazkodva a körülményekhez és az eltérő talajtípusokhoz, miközben a többi munkaeszköz megmaradt.
A talaj-előkészítés célja mindinkább a talajnedvesség megőrzése, így előnyben részesítik a forgatás nélküli alapművelést. Napjaink új lehetősége, hogy a talajnedvességre jó hatással van az egyenletes növényborítás, ami egyúttal a gyomokat is elnyomja.
Vetéstechnológia és műtrágyázás
Egyre jellemzőbb, hogy vetéskor nem csupán a vetőmag kerül a földbe, hanem az indító tápanyag is. A növényeknek szánt tápanyagot késleltetett módon a talajon keresztül adagoljuk. Ha a műtrágya már a talajban van, nem kell megvárni az esőt, hogy a tápanyag a növények számára is felvehető legyen, az azonban igaz, hogy a talajnak elég nyirkosnak kell lennie.
Ennek érdekében igen sokféle lehet a műtrágya térbeli elhelyezése, mind a mélységet, mint az egyes növényhez való távolságot illetően. Az új rendszerek még arra is képesek, hogy egy nem folyamatos műtrágya-adagolási folyamatot hosszanti irányban szinkronizáljanak, vagyis a tápanyag egy adott térkép szerint megszabott mennyiségben jut ki a táblára; a műtrágya a térbeli eloszlása révén még jobban elérhető a növény számára, miközben a teljes tábla műtrágyaszükséglete csökken.
Egyenletes térbeli eloszlás
Az egyenletes mageloszlás egyik fontos előnye, hogy közvetve nagyobb termést eredményez. Az alapelv az, hogy az erőforrásokat (víz, tápanyagok, fény, tér) minden egyes növény számára biztosítsuk. Emellett mindez a kémiai növényvédelem során is előnyös, a kevésbé sűrű növényállományban ugyanis a betegségek nem ütik fel olyan mértékben a fejüket. A talaj fokozottabb árnyékolása elnyomja a gyomokat, és jobban megőrzi a talajnedvességet.
A vetőmagok, ezáltal a növények elhelyezkedése befolyásolható a sortávolság, illetve a vetési módszer (sorbavetés vagy precíziós vetés) változtatásával, így eltérő sűrűségű növényállományunk lehet. A modern vetési technológiák vizsgálata azt mutatja, hogy a kalászosok és a kukorica térbeli eloszlása a legrosszabb, míg a repce és a cukorrépa viszonylag egyenletes állományú.
A növényi eloszlás elsősorban azoknál a haszonnövényeknél lényeges, amelyeknek alacsony a plaszticitásuk (azaz a tőhiányt kevésbé tudják erős lombozat növelésével kompenzálni): ilyen a kukorica vagy a cukorrépa.
A hosszanti irányú precíziós vetést itt már nincs hova fejleszteni, azaz itt csak a sortávolságon lehet javítani. Cukorrépa esetében a sortáv elég jól illeszkedik a növény lombozatához, ám a kukoricánál (különösen a silókukoricánál) nagy lehetőség van a sortávolság csökkentésében.
Bár a kalászosok sortávolsága kisebb, a legmodernebb vetőgépeken már konkrét cél, hogy javítsanak a hosszanti mageloszláson, ami messze van a tökéletestől. Ez az oka, hogy gyakran egyenetlen a vetés. Akár a kalászosoknak, úgy a káposztarepcének is kicsi a sortávolsága.
A sorbavetés miatt azonban ott is igen egyenetlen a hosszirányú eloszlás. Mivel az állománysűrűség repcében jóval kisebb, mint a kalászosokban, a repce ugyanazzal a vetéstechnológiával jóval eredményesebben termeszthető. Cukorrépánál precíziós vetéssel, kis sortávolsággal, a növénysűrűséget alapul véve lehet a legjobb helykihasználást kialakítani.
Az utóbbi években jó néhány gépgyártó kínált megoldást ezekre a problémákra, így ma már a kalászosok vetésének jobb hosszított magelosztása éppúgy lehetséges, mint a silókukorica keskenyebb sortávolsága.
A talajművelő eszközök napjainkban már zömmel moduláris felépítésűek, ahol szabadon lehet cserélgetni a munkaelemeket
Szenzortechnológia
Pontos valós idejű információk a vetési mélységről, a magtakarás mértékéről, a visszatömörített talaj sűrűségéről: kívánatos, de ma még elérhetetlen álom. Néhány gyártó ugyan előállt innovatív szenzortechnológiával, ám ezek olyasmiket mérnek, mint a talajhőmérséklet, víztartalom, pH és a szerves anyag mennyisége.
A szenzorokat a vetőgép vezérlőrendszerébe építik be, így képesek alkalmazkodni a változó körülményekhez, jelentősen javítva a munka minőségét. A vetésmélységet például automatikusan változtatni lehet, ha a mérések alapján a nedvességtartalom a táblán belül eltérő értéket mutat.
Működési elvek és IT-beépítés
Sok gyártó ma már nem csupán a vetéstechnológia ISOBUS-alapú vezérlését kínálja, hanem ráadásként ingyenes, digitális mobileszközökre telepíthető alkalmazásokat. Ezekkel a korábbinál jóval összetettebb irányítás érhető el a gép munkaminősége fölött, hiszen az eszközök ismerős, könnyen értelmezhető felülettel rendelkeznek, kiválóan alkalmasak arra, hogy megjelenítsék a modern gépek összetett szerkezetét és opcióit.
Sőt, az egyre nagyobb jelentőségű dokumentáció is lehetségessé válik a mobilkommunikációs eszközön keresztüli internetkapcsolat révén. Mindez azt jelenti, hogy lehetővé válik az automatizált adatgyűjtés kint a táblán, ami aztán ugyancsak automatikusan átkerül egy elektronikus táblakatalógusba.
A gyűjtött adatok lehetnek például: beművelt terület, munkaórák, az automata kormányzás nyomvonalai, a felhasznált inputanyagok. Mindezek egyszerűsített formában felhasználhatók a kötelező dokumentációkhoz, fontos kezdeti lépést jelentve a digitalizált mezőgazdaság megvalósítása felé.
SZERZŐ: PROFESSOR HANS W. GRIEPENTROG • HOHENHEIMI EGYETEM, NÉMETORSZÁG
