fbpx

XIX. Kalászos Gabona Fórum

Írta: Csomor Zsolt - 2019 november 04.

A múltat felhasználni, a jelent felismerni, a jövőt megtervezni

A Sumi Agro az idei évben is megrendezte a Kalászos Gabona Fórumot, ahol, már megszokott módon, a termelőket érintő aktuális, de a jövővel is kapcsolatos témák kerültek fókuszba.

2020-ban még biztos piacon a Biosild TOP

A Sumi Agro Hungary Kft. XIX. Kalászos Gabona Fórumán a japán kultúra is megjelent: nem csak a vendéglátó számos japán termékének köszönhetően, hanem mert a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok idén éppen 150 éves múltra tekinthetnek vissza, a japán SUMITOMO Kereskedőház jelenlegi formájában való megalakulásának pedig a 100. esztendejét ünnepelhetjük, mondta el köszöntőjében Wirth Lászlóügyvezető.

A cégvezető arról is beszámolt, hogy a Biosild TOP készítmény tiofanát-metil hatóanyaga ugyan felülvizsgálat alatt áll, ám kivonásról eddig nem született döntés, így a következő évben biztosan megvásárolható a készítmény.

Agráriumunk jelene és jövője

A 21. század első évtizedeiben hazánk agrárgazdaságának 6 átfogó területén szükséges radikális előrelépés ahhoz, hogy a versenyképesség, a termelésbiztonság, a vidéki életforma vonzóbbá tétele és a lakosság helyben tartásának feltételei javuljanak, hívta fel a figyelmet Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója.


Idén is nagy érdeklődés mutatkozott a fórum előadásaira

Az agrárkutatás és a felsőoktatás egyaránt rendkívül szétaprózódott hazánkban, hiszen az agrárkutatás 4 szinten, a felsőoktatás pedig 13 város 24 karán zajlik.

Fontos a változó klímafeltételekhez megfelelő technológiák alkalmazása is, ugyanis éghajlatunk az 50 évvel ezelőtti Bulgáriáéhoz hasonló, néhány évtized múlva pedig a jelenlegi észak-afrikai területekéhez közelít.

A precíziós gazdálkodás jó irány, de az informatikát és a mezőgazdaságot közös platformra kell hozni a növénytermesztés mellett az állattenyésztés, a kertészet és az erdészet területén is.

Hogy mezőgazdaságunk biztosítsa az önellátást, növelni kell az agribiznisz szintjét a bruttó érték mintegy 2,5-szeresére, ami jelenleg csupán 0,5-szörös. Ehhez a feldolgozóipar erősítése és termelői összefogás szükséges.

A GMO-mentes élelmiszerlánchoz az alapanyagellátás többnyire biztosított, de az elsődleges és másodlagos feldolgozásban még nem megoldott.

Több százezer hektár kedvezőtlen adottságú területünk csupán a helyi megélhetést szolgálja. Ezek esetében az ökológiai gazdálkodáshoz, tájtermesztéshez, őshonos állatok tartásához, helyi energiaellátó rendszerekhez és az agrárerdészethez a NAIK olyan technológiákat dolgoz ki, amikkel itt is megjelenhetnének a legkorszerűbb megoldások.

Amennyiben ezt a 6 területet megerősítjük, minden adottságunk meglesz ahhoz, hogy az ágazat kibocsátását 30-35 százalékkal (800-1000 milliárd forinttal) növeljük.

Biosild – múlt, jelen, jövő

A Biosild gabonacsávázó 30 éves múltra tekint vissza, a termékkörből jelenleg a Biosild TOP érhető el. A jövőre is kell gondolni, ezért a vállalat megkeresett egy megfelelő hatóanyaggal rendelkező céget, és az együttműködés eredményeként elkészült a tritikonazolt és prokloráz-rézklorid komplexet tartalmazó Biosild DUO. A készítmény jövőre már megvásárolható, jelentette be Jáger Ferenc, a Sumi Agro Hungary Kft. fejlesztési és engedélyezési igazgatója.

A Biosild DUO hatékonyan véd a csírakori betegségekkel szemben. Hatására erősebb és hosszabb gyökerek fejlődnek, s fokozódik a növény fagy- és szárazságtűrése. Búza, árpa, rozs, zab és tritikálé vetőmag csávázására egyaránt engedélyezett.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, a NAK megválasztott tisztségviselője a hazai agrárium aktuális gyakorlati kérdéseiről, majd Juhász Zoltán, a Vetőmag Szövetség Kalászos Szekció elnöke az őszi kalászosok idei vetőmaghelyzetéről tartott előadást. Dr. Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója pedig a magyar búza versenyképességi helyzetéről számolt be.

A vendégek az informatív előadások mellett a japán kultúrába, gasztronómiába és hagyományokba is betekintést nyerhettek.