Ez az év sem múlhatott el extrém kártevők nélkül. A drótféreg- és a meztelencsiga-fajok eddig észlelési küszöb alatti kárt okoztak, ám sajnos így is számos gazdálkodó megismerkedett e két faj kártételével.

A napraforgó a legfontosabb és a legnagyobb területen termesztett olajnövényünk, ezért meghatározó szerepe van a hazai növényolaj-termelésünkben. 2018-ban 627 000 hektáron termesztették hazánkban, a kapásnövények közül csak a kukorica előzi meg. A napraforgó termesztésére hazánk éghajlata mindenütt alkalmas, mivel a növény meleg- és fényigényes, de nagy termések eléréséhez kedvező eloszlású és mennyiségű csapadékot igényel. Növekedése kezdetén kevesebb vízzel is beéri, a tányérkezdemény kialakulásakor azonban, a virágzás idejéig ez 40-45%-ra emelkedik, az olajképződésekor pedig néhány százaléknyit csökken. Emellett a klímaváltozás által okozott növényegészségügyi helyzet mindenképpen új megvilágításba helyezheti a napraforgó kártevők elleni védelmét.

Talajlakó (polifág) kártevők

A talajlakó kártevők az elsők a sok közül, amelyek fenik a fogukat a növényünkre. Nagyon fontos az aszszimilációs felület, a levél épségének a megőrzése, amely már a napraforgónövény csírakorában is lényeges. Ezért is nagyon fontos a helyes gépbeállítás (1. kép). Ezzel megfelelő teret tudunk adni a növények fejlődésének, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását. A napraforgót károsító polifág fajok elleni védekezést már vetés előtt, a talaj-előkészítést megelőzően el kell kezdeni, hiszen a talajban fejlődő polifág rovarok lárvái, a pajorok (cserebogarak lárvái), a drótférgek (pattanóbogarak lárvái) és az áldrótférgek (alkony- és gyászbogarak lárvái) a gyökerek megrágásával jelentős mennyiségű csíranövényt is el tudnak pusztítani. A drótférgek a fiatal szikleveles növény föld alatti szárába berágnak, és a sziklevelek irányába kiodvasítják a fiatal napraforgónövényeket, ezzel a teljes pusztulásukat okozzák. Kártételük foltszerű, de az adott helyen 100%-os kárt okoznak. Ezeken a foltokon felszaporodnak a gyomok. A másik veszedelmes talajlakó kártevő a cserebogárpajor, amely az első vedléséig humusszal táplálkozik, így nem okoz kártételt. Az első vedlést követően azonban felhagy a humusz és a korhadó növényi részek fogyasztásával, és ezek után a zöld növényi részeket fogyasztja. Teleléskor, illetve száraz időben a mélyebb talajrétegekbe vonul (ez döntő jelentőségű a tavaszi talajfertőtlenítések helyes időpontjának megválasztásakor is!). A pajorok nemcsak a gyökerek megrágásával, hanem a főgyökér kiodvasításával is jelentős károkat okoznak az idősebb állományokban. Kártételüket a foltokban elpusztult növények jelzik. A fent említett fajcsoportok lárvái több évig fejlődnek, tehát károsításukra ugyanazon a helyen akár több évig is számítani kell. Vetés előtt jelenlétük előzetes előrejelzési módszerrel (talajmintavétellel) felmérhető, s egyedszámuk talajfertőtlenítő granulátum alkalmazásával hatékonyan visszaszorítható. A polifág kártevők között mindenképp említést érdemel a kiemelt jelentőségű vetési bagolylepke (Scotia segetum). Lárvája valódi hernyó, amely éjjel aktív, így a fejlődő napraforgó közelében nappal a talajrögök között megbújik, és onnan éjjel előbújva a sötétben károsítja a fiatal növény hajtásait. A faj gradációjakor látványosan, foltszerűen pusztulhat a vetés. A fajnak évente két nemzedéke fejlődik, azokban az években szaporodik fel, amikor az ősz meleg és hosszú, így válik lehetővé a hernyók teljes kifejlődése. A kártételek megelőzését az imágók elleni permetezéssel úgy kell időzíteni, hogy az a rajzáscsúcsot – amit feromoncsapdával kiválóan jelezni lehet – követő 7-10 napon belül mindenképp megvalósuljon.

1. kép. A helyes gépbeállítás segíti a napraforgónövény fejlődését. Fotó: Takács Attila

2. kép. A nagy meztelencsiga csapadékos időben súlyos kárt okozhat

A napraforgó fejlődését nézve a sziklevelek védelme alapvető a növény későbbi fejlődésének alakulásában. Ebben az időszakban kárt okozhat a hegyesfarú barkó (Tanynmecus palliatus) és a sároshátú bogár (Opatrum sabulosum). A napraforgó tavaszi időszakában mindig több faj együttes károsítására kell számítani. Új jelenség a meztelencsiga kártétele. Mind az őshonos nagy, mind az inváziós spanyol meztelencsiga érzékeny károkat tud okozni a szikleveles napraforgóban (2.-3.-4. kép).

Védekezés a talajlakók ellen

Agrotechnikai védekezés: fontos a megfelelő táblakiválasztás. Kerülni kell a mély fekvésű, belvízveszélyes területeket. A rendszeres talajművelés és a mechanikai gyomirtás hatékony védelmet nyújt, különösen nagyobb gradációk esetében. A gabona-elővetemény elsősorban a pattanóbogarak lárváinak kedvez. Számukra kedvezőtlen a talaj felső 8-10 cm-es rétegének időszakos kiszárítása (pl. sorművelő kultivátorozással).

Kémiai védekezés: a vetés előtt talajvizsgálat szükséges. Ha négyzetméterenként 2-3 darab L1-2 nagyságú vagy 1 db L3-as nagyságú pajor vagy 1-2 db drótféreg (vagy áldrótféreg) található, akkor feltétlenül védekezni kell.

Levélkártevők

A zöld növényi részeket a fekete tücsök károsíthatja. Az imágó tavasszal jelenik meg, amikor az idő száraz, meleg, szélcsendes, és a talaj hőmérséklete 15 cm-es mélységben eléri a 13°C-ot. A telelő lárvák nagy tömegben a napraforgótáblák szélén és az erdősávok mentén károsítanak. A napraforgót főként szikleveles állapotában károsítja. A szár megvastagodása után kártétele csökken, ilyenkor már csak a fiatalabb levelek széleit tudja károsítani, tehát kinő a foga alól.

A napraforgó levelét (fészekvirágzatát) párás időszakban már 3-4 levélpáros stádiumtól az egész vegetációs idő végéig kolonizálhatják a levéltetvek. Közülük a jelentősebb faj a fekete répalevéltetű (Aphis fabae, 5. kép) és a sárga szilvalevéltetű (Brachycaudus helichrysi). Évente több, akár 10-15 szűznemző nemzedékük is fejlődhet. Szívogatásuk hatására a levelek erősen torzulnak és besodródnak.

A zöld és a rezes cserebogár kivételével a bogarak a napraforgó lombozatát ritkán károsítják. E tekintetben a legsúlyosabb kártételeket a zöld cserebogár okozza (6. kép).

Szórványos lombkártételt okozhat még a rezes cserebogár, a májusi cserebogár és a pusztai cserebogár, azonban a fent említett fajok lárvái a fő kártevők. A napraforgó 4-6 leveles stádiumában indul meg a mezei poloskák imágóinak betelepedése. Az imágók elleni védekezéssel akadályozzuk meg a peterakást. Amennyiben a tömeges lárvakeléskor végezzük az első permetezést, amikor a napraforgó már virágzik, már kizárólag méhkímélő technológiát alkalmazhatunk. A napraforgó 5 lombleveles állapotától a virágzás időszakáig tömegesen jelentkeznek és okoznak kárt a mezei poloskák (7. kép).

3. kép. A spanyol meztelencsiga nem válogat, mindent megeszik

4. kép. A meztelencsiga tövig tudja rágni a napraforgó-csíranövényt. Fotó: Molnár Szilárd

5. kép. A fekete répalevéltetű jelenléte visszamaradást okoz a növekedésben. Fotó: Molnár Szilárd

6. kép. A zöld cserebogár is levélkártevőként léphet fel. Fotó: Molnár Szilárd

Közülük is a legjelentősebb a molyhos mezei poloska (Lygus rugulipennis), de a kialakított kárképekhez hozzájárul a változó mezei poloska (L. pratensis), a lucernapoloska (Adelphocoris lineolatus) is. Ezek a poloskák kétnemzedékesek, pete vagy imágó alakban telelnek. Kártételük során (amikor is a levélnyélbesüllyesztik petéiket) az intenzíven fejlődő napraforgó szára felszakad, repedezik, torzul (8. kép). A kikelő lárvák által okozott nyitott sebzések később utat nyithatnak sebparazita gombák (pl. szürkepenészes rothadás) számára. A napraforgó levelét és virágzatát két említhető vándorlepke-faj károsítja, a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) (9. kép) és a gamma-bagolylepke (Autographa gamma) (10. kép). E lepkék már hazánkban is át tudnak telelni, így a már a tavasz közepén megjelenő imágóik nem kell, hogy délről felvándoroljanak, tehát kártételük is hamarabb jelentkezik. Mindkét lepke hernyója a napraforgó tányérján is rág, és utat nyit gyengültségi kórokozóknak (Rhizopus spp.). A tányér megrágása és ürülékkel, rágcsálékkal történő szennyezése néhol érzékeny termésveszteség kiváltója lehet. E fajok kártételére minden évben számítani kell, de fokozottabb fellépésükre elsősorban száraz, aszályos években kell felkészülni. Száraz időszakban súlyos levélkártételt okozhat a kétfoltos takácsatka (Tetranicus urticae). Szövedékének védelme alatt szívogatásával csökken a levelek asszimilációs felülete, így a növény éhezik, sínylődik, és ezzel csökken a kaszatok olajtartalma (11. kép). A takácsatka tömeges elszaporodásához a 22°C fölötti hőmérséklet és a természetes ellenségek hiánya rendkívül kedvező. Évente több nemzedéke alakul ki, a nyári nemzedékek kifejlődése 2-4 hét alatt; szárazabb, melegebb időben gyorsabban végbemegy. Két nagyon fontos tényező járul hozzá az atkák felszaporodásához. Az első a gyomos terület és a késői gyomirtás. Sok gyomfajt is kedvelnek a takácsatkák, így azokon nagyszerűen fel tudnak szaporodni. Egy késői mechanikai gyomirtás esetén az elszáradó gyomokról a kultúrnövényünkre vándorolnak. A második ok a helytelen növényvédőszer-használat. A takácsatkák tömeges elszaporodásához vezet a széles hatásspektrumú rovarölő szerek (a szintetikus piretroidok) használata, amelyek kiirtják a természetes ellenségeiket, a ragadozó poloskákat és a katicabogarakat. Az atkák nem rovarok, hanem a pókszabásúakhoz tartoznak, ezért nem kell azon csodálkozni, ha a sok rovarölő nem gyéríti a létszámukat, sőt, a természetes ellenségeik kiirtásával gyakorlatilag akadálytalanul tovább terjednek.

Az üvegházi molytetű (Trialeurodes vaporariorum) (12. kép) alkalmi kártevőként lép fel, de a kártétele ennek a fajnak sem elhanyagolható.

Virág- és kaszatkárosítók

A már kialakult virágzaton és a fészekpikkelyek között a már említett fekete répalevéltetű szívogat, ennek következtében a tányér eltorzul. A tányér kaszat felőli oldalán megtelepedő fekete répalevéltetű-telepek részleges sterilitást is okoznak (13. kép). A napraforgó „csillagbimbós” fenológiai stádiumától a már említett mezeipoloska-fajok okoznak érzékeny károkat. Kártételük a „nyitott bimbójú” hibrideknél különösen látványos a virágkezdeményeken okozott sérülésekkel, mézgaszerű kifolyásokkal. A poloskák kártétele nagymértékben hozzájárul a kaszatkezdemény elhalásához, a kaszatbélbarnulási tünetekhez. A kaszatok beérésével az egész vegetációban károsító mezeipoloska-fajok kártétele jelentősen csökken.

7. kép. A poloskák a kaszatok szívogatásával kárt okoznak. Fotó: Molnár Szilárd

8. kép. Parásodott levélnyél, a petecsomó helyét jelzi. Fotó: Molnár Szilárd

9. kép. A gyapottok bagolylepke a napraforgót sem kíméli. Fotó: Molnár Szilárd

Fontos megemlíteni még a napraforgómolyt (Homoeosoma nebulellum), amelynek tápnövényi köre a fészkesvirágzatúak közül kerül ki. Fő tápnövénye a napraforgó, ezenkívül a kerti őszirózsán (Gallistephus), a bókoló bogáncson, az acat- és bojtorjánfajokon is ki tud fejlődni és fel tud szaporodni. Kárképe jellegzetes, a virágot, a magkezdeményeket és a magot rágja meg, a szövedékével összeszövi az egész tányért. A magvaknak általában a felső részét károsítja. Nedves évjáratban a megrágott magvak megpenészednek. Évente 2, esetleg egy részleges 3. nemzedéke is lehet. A hernyó telel át a talajban. A nyári, első nemzedék lepkéi július közepétől augusztus elejéig rajzanak. A lepkék a napraforgó virágzatába rakják le petéiket, akár 200-300 db-ot nőstényenként. A petéket egyesével a napraforgótányér frissen kinyílt virágaira helyezik. Fontos eleme a védekezésnek a legelőkön, útszéleken, árokpartokon a tápnövényeit adó fészkes virágzatú gyomnövények irtása. Ellenálló napraforgófajtákat és hibrideket vessünk, melyeket jellemez egy, a maghéjon virágzás után néhány nap elteltével kialakuló páncélsejtréteg (a melanin vagy fitomelán). Ennek következtében a hernyó a maghéjat nem tudja átrágni. Mesterséges pótbeporzással is csökkenthető a kártétel, mivel a lepkék nem petéznek a már megtermékenyült virágokba. Szükség esetén a virágzás kezdetén méhkímélő technológiával védekezzünk! Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) imágói is súlyos károkat tudnak okozni a napraforgónövényeken. A korai érésű, elvirágzott kukoricatáblákról folyamatosan települhetnek be a virágzó napraforgótáblákba. A táplálkozó bogarak jellegzetes rágásai jól láthatók a tányér szélén elhelyezkedő nyelves virágokon, de a csöves virágok bibéjének károsításával mérhető termésveszteséget is okoznak. A megtermékenyült nőstények a napraforgón táplálkozva itt le is rakják a talajba tojásaikat.

10. kép. A gamma bagolylepke hernyója polifág, így a napraforgólevelet sem veti meg. Fotó: Molnár Szilárd

11. kép. A kétfoltos takácsatka a meleg, száraz időszakot kedveli. Fotó: Molnár Szilárd

12. kép. Az üvegházi molytetű is kedveli a nagy, lédús napraforgóleveleket. Fotó: Molnár Szilárd

13. kép. A fekete répalevéltetű kártétele meddő kaszatokat eredményez. Fotó: Molnár Szilárd

14. kép. A madarak is kedvelik az érett kaszatokat. Fotó: Molnár Szilárd

Az érőben lévő kaszatokat a vadgerle (Streptopelia turtur), a balkáni gerle (S. decaocto), a parlagi galamb (Columba livia), verébfajok (Passer spp.) fogyasztják, illetve verik ki a tányérokból, amivel érzékeny termésveszteséget okoznak (14. kép). Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a napraforgó virágzása esetén a méhkímélő technológia alkalmazása egyes növényvédő szereknél kötelező!A méhkímélő technológia keretében méhekre mérsékelten veszélyes/mérsékelten kockázatos rovarölő szerek felhasználására kerülhet sor. Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg, és legkésőbb 23 óráig tarthat.

A napraforgó-termesztésben a következő hatóanyagok állnak a termesztők rendelkezésére a NÉBIH által üzemeltetett növényvédő szerek adatbázisa szerint (2019. 07. 09-ei adatok alapján):

– talajfertőtlenítő szer: teflutrin;

– méhekre nem jelölésköteles: levéltetvek ellen: tiakloprid;

– levéltetvek és poloskák ellen tau-fluvalinát;

– méhekre mérsékelten kockázatos: méhkímélő technológiával kijuttatva: gamma-cihalotrin.

SZERZŐ: TAKÁCS ATTILA • NÖVÉNYVÉDELMI ENTOMOLÓGUS