fbpx

Augusztus elején rendezik a Szentlőrinci Gazdanapokat

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 július 10.

A Szentlőrinci Gazdanapok 1994-ben nyitotta meg először kapuit. Az eltelt negyedszázad alatt az esemény a Dél-Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari vásárává nőtte ki magát, s immár huszonhatodik alkalommal, augusztus 2. és 4. között várja a szakmai és nagyközönséget.

A vásár három napja alatt a korábbi évekhez hasonlóan csaknem négyszáz – hazai és külföldi – mezőgazdasági gépforgalmazó, állattenyésztő és az ehhez kapcsolódó tevékenységet folytató cég, az élelmiszeripari ágazat jeles szereplői, valamint a rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett idén is lesznek olyanok, akik most először mutatkoznak be a Szentlőrinci Gazdanapokon. A magyarok mellett német, horvát és szlovén agrárvállalkozások is kiállítanak.

Ahogy az elmúlt esztendők során megszokhattuk, a megnyitót követő szakmai napon most is a termelőket érintő kérdések kerülnek a középpontba. A két napon át tartó szántóföldi bemutatón pedig a gyakorlatban ismerkedhetnek meg a résztvevők a legújabb, a növénytermesztésben alkalmazott eljárásokkal, az erőgépekhez csatlakoztatható adapterekkel, valamint egy új betakarítógéppel, az Ideallal. E mellett 2014-től a vásár keretein belül kerül sor a Nemzeti Vágta egyik hivatalos előfutamára, a Szentlőrinci Vágtára, valamint traktorosversenyt is rendeznek, amelyen mind a két nem képviselteti magát.

„Elsődleges célunk, hogy a vásáron a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mellett mind nagyobb hangsúlyt kapjon a hazai termékek népszerűsítése is. Mindemellett a vásár jó lehetőséget teremt arra, hogy a szakmaiság jól ötvöződjön a könnyed kikapcsolódással. Vissza nem térő alkalom arra, hogy kötetlen formában találkozhassanak egymással a termelők és vásárlók, a szakmabeliek és az érdeklődők, miközben akár üzletek is megköttetnek vagy legalább is elkezdődhetnek az erre irányuló tárgyalások” – hangsúlyozza Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója.

A megnyitó napján a Kistermelők Házában sorra kerülő szakmai nap az agrárfinanszírozás, „A szántóföldtől az asztalig”, valamint „A helyi gazdaság és a vidék jövője” mottók köré szerveződik. Ezen belül is kiemelt helyen szerepel az eredményes ökológiai gazdálkodás a digitális agrárstratégiában és a precíziós gazdálkodásban elfoglalt szerepe. E témakörön belül többek között szó lesz a növényvédelmi előrejelző rendszerről, az ökológiai növényvédelem lehetőségeiről, a precíz gabonakereskedelemről. A MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke, Jakab István vezetésével sorra kerülő agrárfórum középpontjában pedig a vidékfejlesztés áll majd. A Takarék Csoport részvételével az agrárium finanszírozásáról szerveznek kerekasztal-beszélgetést. A szakmai nap Leader Műhellyel zárul Helyi(M)Értékeink címmel, amelyen a Szigetvár-Szentlőrinc térségének öko-turisztikai fejlesztésében rejlő lehetőségek kerülnek terítékre. A szakmai nap az agrár-szaktanácsadók Nemzeti Agrárgazdasági Kamara akkreditált programja is egyben.

Idén a Kárpát-medencei Gazdasági Találkozó nevet viselő sorozatban, amelynek keretében évről évre más és más országot/országrészt helyeznek a középpontba, idén Székelyföld lesz a kiemelt partner. Ebből az alkalomból Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő látogat el a rendezvényre és mond köszöntőt a megnyitó során. Külön standon székelyudvarhelyi és csíkszeredai gazdák mutatkoznak be, a kulturális programban pedig a Csíkcsomortyánból érkező Csomortányi Gál László festőművész alkotásai lesznek láthatók – emelte ki Pohl Marietta.

Ebben az esztendőben is megrendezik a Gazdanapok ÁSZAI versenyt, ahova a DASzk dél-dunántúli régió mezőgazdasági középfokú intézményeiben tanuló diákokat hívták meg. Idén – megduplázva a tavalyi számot – hat intézményből – Sellye, Szentlőrinc, Villány, Lengyel, Szekszárd, Kaposvár – érkeznek öt-öt fős csapatok, de Székelyudvarhelyről is várnak egy csoportot. A feladatok összeállításakor a legfontosabb szempontnak a játékosság mellett azt tartották, hogy az egyes intézmények tanulói bepillantást nyerhessenek a máshol folyó szakmai képzésbe is, s ezzel átfogóbb képet kapjanak a mezőgazdaság egészéről, annak egyes ágazatairól. A rendezvény támogató szakmai partnere a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara, amely egyben a zsűrit is biztosítja.

Újdonsággal is várják a termelőket, ebben az esztendőben speciális – mezőgazdasággal foglalkozó szaklapok, elektronikus sajtó – Médiaudvarral bővül a tematikus – Őshonos, Baranya, Agrártörténeti, Falusi turizmust bemutató Káca Tanya – udvarok köre.

Továbbra is megmaradnak a tematikus részei a vásárnak, így többek között a karámkomplexumban az őshonos állatokat bemutató udvar szürke marhával, bivallyal, őshonos juhfajtákkal és parlagi szamárral, valamint a Baranya udvar, ahol a megyei értéktárba bekerült baranyai óriás nyúl és baranyai tyúk lesz megtekinthető. A megyei hagyományok, mint értékek szintén itt mutatkoznak be. A kézműves utcában pedig kizárólag a helyi termelők és a helyi terméket előállítók kínálják majd portékáikat.

Mindezek mellett idén is számos kiállításon belüli kísérőprogram várja majd a Szentlőrinci Gazdanapokra látogatókat – tájékoztatott Pohl Marietta

A rendezvény fő támogatói

Takarék Csoport – Takarék Agrár Igazgatósága,

Szentlőrinc Város Önkormányzata – az Alapítvány együttműködő partnere.

Kövesse programjainkat a Vállalkozói Központ Facebook-oldalán, facebook.com/BaranyaMegyeiVallalkozoiKozpont

Forrás: Szalai Kornélia