fbpx

Növekedés, fejlesztés: 2019 a BASF-nél

Írta: Szerkesztőség - 2019 február 05.

A 2019-es szezonra való felkészülés jegyében Siófokon és Szolnokon tartott – a kalászosokra fókuszáló – szakmai rendezvényeket a BASF Hungária Kft.

A szakmai javaslatok és újdonságok mellett elhangzott: a BASF a globális vállalat-átalakulások révén a legnagyobb agrárcégek közé nőtt.

A rendezvényeken Christoph Hofmann, a BASF Hungária Kft. Agrodivíziójának vezetője azt jósolta, idén is számos változás várható. Magát a vállalatot érintő legfontosabb változás a nemesítési és vetőmag-előállítási üzletágak átvétele a Bayertől, amelyek révén a BASF a világ 5. legnagyobb árbevétellel rendelkező vetőmagvállalata és egyben a legnagyobb repcevetőmagos cége lett. Ez egyben világszinten mintegy 4500 új dolgozó, valamint számos kutatás-fejlesztési, gyártó létesítmény és infrastruktúra integrálását is jelenti.

Új elemekkel gyarapodik a portfólió

a vetőmagcsávázás terén, és bővül a gyomirtó szerek köre is, mert a szelektív herbicidek jelenlegi kínálatát a jövőben totális gyomirtó szerek egészítik ki. A kutatási programokban a hibridbúza- és más projektek erősítik az innovációs vonalat, és új színfoltot jelentenek a gazdálkodás digitális megoldásaiban a Xarvio™ néven megjelenő termékek, ill. fejlesztések.

A növényvédő-hatóanyagok visszavonására adott fejlesztői válaszként átalakulóban van a kalászos növények gombaölőszer-használata: a BASF szerint hazánkban 2021 után a kezelendő kalászosterületek 75%-án a jelenlegiektől eltérő típusú gombaölő szereket kell és lehet használni.  A BASF új fungicidenek egyik csoportját a karboxamidok jelentik, amelyek közül a boszkalid és fluxapiroxad (Xemium®) már évek óta ismert a BASF kínálatában. A 2018-as év egyik sikerterméke, a Systiva® csávázószer, amely ez utóbbit tartalmazza, s amely itthon az árpa mellett már búzában is engedélyezett. Ez azért is új innováció, mert újszerű módon, csávázószerként vethető be a levélbetegségek ellen. Felszívódó tulajdonságú hatóanyaga révén már a keléstől kezdve megtalálható a növényben, így belülről, preventíven és tartósan védi azt a kórokozók ellen, s így kiváltható az eddig szokásos korai lombvédelmi permetezés.

A fejlesztés legújabb eredménye

a Revysol® nevű korszerű azol-hatóanyag, amit kedvező tulajdonságai nyomán engedélyeztek az EU-ban. Flexibilis molekulaszerkezetének köszönhetően kiváló hatékonyságú, a hatóanyag molekula más azolokhoz képest sokkal gyorsabban szívódik fel a növénybe, erősebben kötődik a kórokozóhoz, a levélben raktározódik, ami folyamatos hatást biztosít. Szántóföldi és szőlő-gyümölcs kultúrákban is használható lesz. Kalászosokban való felhasználásának előnyei: széles hatásspektrum, kiemelkedő hatás a szeptóriás betegség ellen. Ezen felül gyógyító és jó tartamhatás, továbbá kedvező kijuttatási tulajdonságok jellemzik.

Kalászoskezelések

A BASF több mint húsz éve folytatott módszeres kísérletei szerint hazánkban a kalászosok betegségei által okozott kár átlagosan 20-22%, s ennek mérséklése, ill. a hozamok növelése döntően a levélzet védelmén múlik. Az eltérő időben fertőző kórokozók, ill. betegségek ellen egyszeri állományvédekezés nem adhat megnyugtató védelmet, sőt a kétszeri sem, ha rossz volt annak időzítése. Cél a felső levelek egészséges állapotának megtartása, ami a BASF termékpalettáján található hatásos gombaölő szerekkel elérhető.

A BASF az okszerű tápanyag-utánpótlás iránt is

elkötelezett, fejlesztései főként a nitrogén-felhasználás hatékonyságának javítását szolgálják. A nitrogénveszteségek csökkenthetők, ha a kijuttatott mennyiséget a növények valós igényeihez igazítjuk, illetve e fontos tápelemet a növények számára hosszabb ideig elérhető formában tartjuk, stabilizáljuk. Ez agronómiai, ökonómiai és környezetvédelmi szempontból egyaránt fontos.

Az említett célt szolgáló BASF-termékek első csoportját

az ureázgátló anyagok képezik, amelyek az ammóniaképződésen keresztül történő N-veszteséget mérséklik. Az ide tartozó Limus® Yellow a szilárd karbamid kezelésére szolgál a gyártás során. A másik terméket, a Limus® CL-t a termesztő választhatja, mivel azt a karbamid tartalmú oldattrágyákba (pl. Nitrosol) kell keverni a kijuttatás előtt. Az előzőektől eltérő készítmény a Vizura®, amely a nitrifikáció folyamatát gátolja a nitrátkimosódás és a nitrogén-oxid képződésen keresztüli veszteség mérséklésére. A Vizura®-t hígtrágyához és biogáz fermentátumokhoz kell hozzáadni a kijuttatás előtt.