fbpx

Repcevetőmag-üzletággal bővült a BASF

Írta: Kalmár Nárcisz - 2018 október 30.

A BASF Hungária Kft. 2018. szeptember 19-én sajtóreggeli keretében nyújtott tájékoztatást a Bayer-üzletágak felvásárlásával kapcsolatos tudnivalókról, a repcevetőmag-üzletág indításáról és a legfontosabb célkitűzésekről a cég Váci utcai székházában. Az eseményen elsőként Christoph Hofmann, a BASF Hungária Kft. agrodivíziójának vezetője szólalt fel, aki hangsúlyozta: az akvizíció a BASF történetében a legjelentősebb, összességében 7,6 milliárd euró összegű vételárról van szó. Ezt követően Szundy Péter, a BASF Hungária Kft. agrodivíziójának vetőmagfelelőse vette át a szót, aki kiemelte: a felvásárlással a BASF repcetechnológiai nagyhatalommá vált.

 


Szundy Péter, a BASF Hungária Kft. agrodivíziójának vetőmagfelelőse

Lehetőségek és változások

− A felvásárlásnak köszönhetően a gazdálkodóknak az alternatívák széles skáláját tudjuk kínálni. Az ismert, jó minőségű növényvédelmi termékek mellett már kiváló vetőmagokkal is rendelkezésükre állunk, a digitális megoldásokkal együtt kiterjedt szolgáltatást tudunk nyújtani. Az inputtal kapcsolatos területen teljes körű tanácsadást biztosítunk – mondta el Christoph Hofmann, majd hozzátette, hogy az akvizíció keretében gyártókapacitásokat, a vetőmagüzletág jelentős részét, ezzel együtt pedig vetőmag-előállítási létesítményeket is felvásárolt a vállalat. Nem csupán a már aktív üzletágak kerültek a BASF tulajdonába, hanem a különböző K+F tevékenységek is. Az átvett 4500 munkavállaló 40%-a K+F területen dolgozó szakember. A BASF az akvizíció révén a világ egyik legjelentősebb vetőmagvállalatává, a világ legnagyobb repcevetőmagos cégévé vált. − A repce nagyon jó példa annak szemléltetésére, hogy a biológiai alapok és a technológia együttes fejlesztésével milyen előrehaladást lehet elérni. Bár nem egyenletes a fejlődés, az elmúlt években a repcehozamok látványosan emelkednek. Egyre többet fektetnek be a gazdák a repcetermesztésbe, ezzel együtt egyre nagyobb a kockázatuk, ezért egyre jobban féltik a növényeiket, így biztonságosabb megoldásokat keresnek. Az évek során változó problémákra kell feleletet adni, jelenleg a szoros vetésforgó okozza az egyik legnagyobb gondot, amely arra vezethető vissza, hogy az olajosnövények már közel egymillió hektárt foglalnak el Magyarországon. A repcevetőmag-piac dinamikus, sokszereplős, ahol csak a legújabb innovációkkal lehet eredményt elérni. Ez lesz várhatóan Európában az első olyan üzletág, ahol a megkülönböztető tulajdonságok (herbicidtolerancia, speciális olajprofil) fognak a fókuszba kerülni – fejtette ki Szundy Péter, aki a BASF-repceportfólió ismertetése során kitért a magas termésszinten kiemelkedő olajtartalmat termelő SAFER-re, az 50% feletti olajtartalmat produkáló, így mérföldkövet jelentő InV1030 hibridre, és bemutatta a termékskála új, korai CL repcéjét. 2019ben a BASF piacra lép az első saját CL repcéjével: az InV1266CL-lel. Az innovációban óriási áttörést fog hozni a kipergés-ellenálló repce, mert ez a fejlesztésnek olyan eleme, amellyel a termés mennyisége és minősége egyaránt emelhető.

 

Christoph Hofmann, a BASF Hungária Kft. agrodivíziójának vezetője

Fejlesztés

A K+F platform felvásárlása után a vállalat összes K+F tevékenységének és beruházásának 40%-a a mezőgazdasági üzletágat fogja erősíteni. Ez több mint 900 millió eurót jelent éves szinten. A felvásárlással a BASF újabb alternatívákat kínál a gazdálkodóknak, olyan innovatív, személyre szabott megoldásokkal, amelyekkel a hozam és az érték optimalizálható. A vállalat hat különböző területről vett át üzletágakat: a vetőmagüzletágat a szántóföldi kultúrákban (őszi káposztarepce, gyapot, szója), a zöldségvetőmag-üzletágat, ahol a világelső hibrid vetőmagok Nunhems® márkanév alatt kerülnek forgalomba, a gyomirtószer-üzletágat, amely főként az amerikai kontinensen lesz meghatározó, a csávázási, vetőmagkezelési tevékenységeket, a K+F területeket, ahol ki kell emelni az újgenerációs hibrid-őszibúza-programot, valamint a digitális gazdálkodás globális termékeit (xarvioTM).