fbpx

Innovatív megoldások az Agrova Kft. és az Axiál Kft. közös rendezvényén

Írta: Szerkesztőség - 2018 szeptember 20.

A növénytermesztés középpontjában a talaj áll. A jövő kihívásaira csak akkor tudunk versenyképesen reagálni, ha ismerjük és kihasználjuk a technológia adta előnyöket.

Két helyszínen, Polgárdiban és Zagyvaszántón zajlott az Agrova Kft. és az Axiál Kft. közös rendezvénye, ahol a Phylazonit technológia és egy szántóföldi gépbemutató szerepelt a középpontban. A gyakorlati bemutatók helyszíni lebonyolításában a közeli gazdaságok vezetői segítettek (Szekeres Lajos; Szekeres Kft. – Polgárdi, Csorba Béla és Csorba Gábor; Aranykalász Kft. – Zagyvaszántó).

„Hagyományteremtő céllal indítottunk útjára egy olyan rendezvénysorozatot, amelynek középpontjában a talaj termőképességének javítását célzó innovatív szakmai és gépi megoldások állnak. Ennek keretében bemutatjuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel a leghatékonyabban lehet kijuttatni a baktériumkészítményeket, illetve bedolgozni azokat a talajba.
A talajt mi nem egy fizikai közegnek tekintjük, hanem ennél sokkal többnek: élő, szerves egységnek, amely a növénytermesztés alapját képezi” – hangsúlyozta megnyitójában Bálint András, az Agrova Kft. kereskedelmi igazgatója.

„A Phylazonit technológia célja a talaj szerkezetének javítása, a tápanyagfelvétel hatékonyságának fokozása és a növény ellenálló-képességének növelése. Ez több lépésben, több készítménnyel történik. Először magát a talajt javítjuk (Phylazonit Tarlóbontó), majd a növény gyökérzónáját kezeljük (Phylazonit Talajoltó, Talajregeneráló), végül pedig a kiegyensúlyozott tápanyagellátást biztosítjuk (Energia Plusz; Energia Humin). A Phylazonit-termékek önálló vagy technológiában való használatának egyre nagyobb a létjogosultsága, hiszen az intenzív növénytermesztés során egyre kevesebb növény szerepel a vetésforgóban, és ez negatív hatással van a talajra, termőképességének állapotára” – elemezte a jelenlegi helyzetet Holopovics Zoltán, az Agrova Kft. szakmai vezetője.

„Termékeink hatékonyságának fontos eszköze a megfelelő kijuttatás és agrotechnika, amely a technológia szerves részét képezi. A Phyller kijuttató erő- vagy munkagépre szerelve adagolja a baktériumot közvetlenül a talajba dolgozva. Ezt fejlesztettük tovább a TempoSensor vezérlőegységgel, amely képes arra, hogy folyamatosan felmérje a munkagép sebességét, és ennek figyelembevételével tudja változtatni a kijuttatandó mennyiséget. A Phyller könnyen alakítható, géptípusra adaptálható, ezt próbáltuk érzékeltetni a rendezvényen is. Mivel a cégünk, az Agrova Kft. saját maga is vásárolt Horsch típusú kultivátorokat, így most a fókuszt erre a géptípusra helyeztük.” Gépek és kihívások Szabó Gábortól, az AXIÁL Kft. Horsch gépeinek termékmenedzserétől megtudtuk, hogy több mint 30 évre tekint vissza a Horsch márka története. Egy kis farmgazdaságból indult, mára azonban óriási gépgyártó vállalkozássá nőtte ki magát. A szakértő a Horsch gyár számos újdonságát bemutatta, mint például a Terrano GX szántóföldi kultivátort (28-30 cm mélységű művelés), amely három- és négygerendelyes kialakításban is elérhető. TerraGrip rugós biztosítású kapákkal és központi futóművel van szerelve, illetve megjelenik egy dupla soros lezáró tömörítőhenger a gép végén. Az első hengersor visszatömörít, rögöt aprít, és lezárja a felszínt, míg a második hengersor egy finom, laza, morzsás felületet ad a talajnak.

 

A Horsch másik újdonsága a Cruiser XL típusú, sekély szántóföldi kultivátor, amely 5, 6, illetve 10 és 12 méter munkaszélességben érhető el vontatott kivitelben.  Ezenkívül bemutatkozott a Joker RT rövidtárcsa, valamint a Tiger MT is, amely régóta a piacon van, és a forgatás nélküli talajművelés egyik kedvelt gépe.

Népszerű termék még a Pronto vetőgép, amelyen tárcsás rendszer, tömörítő keréksor és a végén TurboDisc csoroszlyák találhatók. Újdonság a gépen egy szemenkénti vetőegység. A kukoricánál, napraforgónál már alkalmazott technológia a szemenkénti vetés, de a gabonánál eddig ez nem volt lehetséges. Esetünkben minden egyes csoroszlya külön kap egy elektromos adagolóegységet, ebben található egy turbinalapáthoz hasonló elem, amelynek peremén ún. zsebecskék vannak, ezek cserélhetők a vetőmag mérete, illetve típusa szerint.

Dr. Juhos Katalin talajtani szakmérnök előadásában a gazdaságos és egyben fenntartható tápanyag-gazdálkodás fontosságát hangsúlyozta. Véleménye szerint szükség lenne:

  • egy nyilvános adatbázisra a fontosabb fajták és hibridek fajlagos tápelem-igényéről és tápanyag-hozam görbéjéről,
  • pontosabb adatokra a visszaforgatott gyökér- és szármaradványok tápelemtartalmáról,
  • valamint szaktanácsadási rendszer kidolgozására a mezoelemekre vonatkozóan.

Gyenei Ferenc, a Terra Vital Consulting Kft. ügyvezetője három fontos környezeti tényező kiemelésével kezdte prezentációját, amelyek meghatározzák a gazdálkodási környezetet. Ezek:

  • a csapadék/a szélsőséges időjárás, amelyen nem tudunk változtatni, tehát el kell fogadni, hogy ebben a környezetben kell gazdálkodni;
  • a termőföld, amellyel kapcsolatban még vannak tisztázatlan kérdések (birtokcsere, területek mérete, aranykorona-értéke, osztatlan közös földtulajdon, stb.) és a hozzá kapcsolódó támogatások, amelyek torzítják a magyar gazdálkodás eredményességét;
  • a humán erőforrás, akit meg kell tartani, meg kell fizetni, képezni kell, mert ha egyik pillanatról a másikra kilép a rendszerből, akkor a hatékonyságunkat csökkenti.

Az előadó szerint a precíziós gazdálkodás egyik fontos lépése a talaj felmérése: tudni kell, hogy milyen „lábakon állunk”, milyen az adott terület termőképessége, illetve hogy milyen beavatkozásokra van szükség, hogy kihozzuk a termőföldben rejlő lehetőségeket.

Dr. Mezei Dávid helyettes államtitkár (Agrárminisztérium), illetve Nagy Attila, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) Stratégiai Főosztályának vezetője A vidékfejlesztés kihívásai 2020 után címmel tartott előadást.

Az előadásból kiderült: a hazai agráriumnak az a fő érdeke, hogy a jelenlegi rendszerhez képest a lehető legkisebb változtatás történjen. Cél az erős, kétpilléres KAP fenntartása. Úgy gondolják, hogy a jelenlegi jogszabályi javaslat csak a vidékfejlesztés esetében jelent egyszerűsítést, a közvetlen támogatások esetében nem. Valamennyi forráselvonásra számítani kell, de a közvetlen kifizetések részarányát, illetve a teljes magyar részesedést a KAP-ból mindenképp fenn szeretnék tartani. Balogh Ádám, a Baki Agrocentrum Kft. ügyvezetője, az aktuális gabonapiaci kihívásokra hívta fel a figyelmet.

Az ügyvezető kitért az elmúlt öt év átlag felvásárlási áraira is. Elmondta, hogy jelenleg rengeteg a kiszámíthatatlan tényező, amely befolyásolja az árak alakulását. „Eladjuk vagy tartsuk? Örök kérdés, hogy mi a jó ár? Ezért fontos egy értékesítési stratégia kidolgozása. Nem a mindenkori legjobb ár elérése a cél, hanem a gazdaságunknak leginkább megfelelő ár. S ha napjainkban már van vetési tervünk, technológiai tervünk, miért ne lenne értékesítési tervünk? Mindez elengedhetetlen a gyorsan változó világban.” A két rendezvényen a szervezők közel félezer termelőt tudtak megmozgatni, akik a szakmai előadások, valamint az erő- és munkagépek gyakorlati bemutatója után a Ford Solymár jóvoltából a Ford emblematikus autóit, többek között a Ford Mustang és F150 típusokat is kipróbálhatták.

SZERZŐ:
LENGYEL TAMÁS