fbpx

Ne habozzon! – Válassza az eredetit! – Reglone Air

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 01.

A napraforgó sikere hazánkban töretlen: talán sosem volt ennyire népszerű termesztett növényeink között, mint manapság.

A kezdeti extenzív növény egyre inkább intenzív kultúrává vált az idők során, profitabilitása is egyre javult. Éppen ezért minden agrotechnikai vagy növényvédelmi mozzanat, ami akár egy kilogramm hektáronkénti termést is képes megmenteni, fontos és kihagyhatatlan eleme a termesztéstechnológiának.

Az idei év eddig egyáltalán nem volt átlagosnak mondható a napraforgó termesztők számára. A vetést követő száraz periódus nagyban rányomta bélyegét a napraforgó kezdeti fejlődésére és a gyomosodási viszonyaira. A tábláink heterogén kelést mutattak, és a napraforgónövények a későbbiekben is egyenetlenül fejlődtek.


Heterogén és gyomos napraforgó-állomány

A tavaszi csapadék hiánya miatt az alapkezelések hatékonysága gyengébbnek bizonyult, és az állományban végzett gyomirtó szeres kezelések is eltérő képet mutattak, hiszen a gyomok is a kívánatostól eltérő fejlettségűek voltak a védekezések idején. A heterogén napraforgó állomány és a szokásosnál erősebb mértékű gyomosodás megköveteli a betakarítás előtti állományszárítást, az egyenletes érés és a veszteségcsökkentő betakarítás érdekében.

A Reglone Air állományszárító, desszikáló készítmény, amelynek neve szinte már fogalommá vált a magyar növénytermesztők számára. Nem csoda, hiszen évről évre bizonyít, és megvalósítja a gazdák hozzá fűzött reményeit. A Reglone Air a forgalomban lévő diquát tartalmú készítmények közül egyedülálló módon Symprolam hatásfokozót tartalmaz. Az új formulációjának köszönhetően hatása gyors, a kijuttatást követő 7-10 nap után a betakarítás elkezdhető. Használatával a munkaszervezési feladatok is egyszerűsödnek, hiszen tudunk kalkulálni az aratás idejét illetően. Használata akár 400 kg hektáronkénti termés megmentését is jelentheti, amely, úgy gondoljuk, nem elhanyagolható mennyiség a napraforgó termésátlagait figyelembe véve. Mivel a betakarítás idejét meg tudjuk határozni – amennyiben az időjárás nem húzza keresztül a számításainkat –, így a napraforgómag optimális időben kerülhet a magtárba. Csökkentve ezzel a madár kárnak kitett időszakot, valamint az elhullott kaszatok mennyiségét a talajban, tehát a következő évek árvakelésének volumenét. A Reglone Air a Symprolam hatásfokozónak és formulációjának köszönhetően sokkal jobb cseppterülést biztosít a versenytárs készítményekhez képest, javítva ezzel a permetlé fedettséget, illetve a hatékonyságát (1. ábra). A Reglone Air a permetlé készítése során nem képez tartós habot, megkönnyítve és meggyorsítva ezzel a permetezés kivitelezéséhez szükséges időt is (2. ábra). A glifozát tartalmú gyomirtó szerekhez képest a Reglone Air magas hasmagasságú permetezőgéppel történő kijuttatása során sem kötelező további cseppnehezítő adalékok permetléhez adagolása. Kijuttatását 1,5-2 l/ha dózisban, a tervezett betakarítás előtt minimum 7 nappal javasolt elvégezni. Nagy levélfelület és erősebb gyomosodás esetén 3-4 kg/ha nitrogén műtrágya permetléhez adagolása lehet indokolt a hatékonyság növelése céljából. Alkalmazását a kaszatok 25-30%-os nedvességtartalmánál célszerű elvégezni, így a betakarítás idejére a kaszatok egyenletesen a kívánt nedvességtartalomra száradnak.

A Reglone Air-t a rugalmas kijuttathatósági lehetősége alkalmassá teszi akár légi, akár magas hasmagasságú, hidas permetezőgéppel történő alkalmazásra. Használata a lombfelület függvényében szántóföldi gépes kijuttatás esetén 300400 l/ha, míg légi kijuttatás esetén 5060 l/ha lémennyiséggel javasolt. Légi kijuttatás esetén elsodródáscsökkentő készítmények használata kötelező.

A fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum) a Reglone Air-rel végzett időbeni desszikálás után nem tud a tányéron fertőzni, hiszen a napraforgó elhal, a kórokozó nem képes a tányéron kifejlődni és kárt okozni.

A Reglone Air-t rendkívül jó esőállóság jellemzi, a kijuttatást követően 15-30 perccel érkező csapadék sem mossa le a növényekről, hatását nem befolyásolja.

Összességében a Reglone Air a legjobb választás a napraforgó állományszárítására, hiszen jelentős mennyiségű termés menthető meg használatával, a pergési és kórokozók általi veszteség, valamint madárkár csökkentése révén.

SZERZŐ:
DR. NAGY VIKTOR
FEJLESZTŐMÉRNÖK
SYNGENTA KFT.