fbpx

SAATBAU – a jövőorientált mezőgazdaság szolgálatában

Írta: Szerkesztőség - 2018 április 20.

Az osztrák tulajdonú Saatbau Linz egy a szokottnál téliesebb márciusi napon várta kereskedőpartnereit, hogy fajtaajánlataikat, technológiáikat megismertessék a hallgatósággal. Az előadások során egy a vártnál sokkal szélesebb, átfogóbb fajtaszortimentet mutattak be, amely a hazai viszonyok között is minden tekintetben megállja a helyét.


Glankó Attila, Subatics Ildikó, Hansjörg Schlichtner és Joseph Schneider, a SAATBAU LINZ partnertalálkozójának házigazdái

Három előadás alkotta a rendezvény gerincét. Először Hansjörg Schlichtner,az anyacég kelet-nyugat európai kereskedelmi vezetője mutatta be a cég hátterét, történetét, míg Joseph Schneider(meglehetősen jó magyarsággal) délkelet európai képviselő egészítette ki az elmondottakat. A céget 1945-ben alapította 5 regionális felső-ausztriai vetőmagszövetség. Ugyanebben az évben burgonyanemesítési központot létesítettek Anzbergben, valamint gabona- és takarmánynövény nemesítői állomást Landesgut Otterbachban, Felső-Ausztria tartományban. A következő komolyabb változás 1950-ben történt, amikor a SAATBAU LINZ központi irányítása és ellenőrzése Linzbe került, 4 vetőmagátvevő és -feldolgozó kirendeltséggel. 1972-ben indult a hibridkukorica vetőmagtermelés Feldkirchen an der Donau-ban, valamint szárító- és vetőmag-feldolgozó üzemeket építettek. 1995-ben átvették a felső-ausztriai Gyógynövény-termesztési Szövetkezetet, ezzel elindult a cég a gyógy- és fűszernövény szektorban is. 2000-ben közös leányvállalatot alapítottak a Probstdorf SAATZUCHT céggel, itt koncentrálódik a két cég gabona-, olajos- és fehérjenövény nemesítői tevékenysége, miközben a kifejlesztett fajták forgalmazása egymástól függetlenül, az anyavállatok által történik. Hazai vonatkozású dátum, hogy 2002-ben a Hungaroseed Kft. beolvadt a SAATBAU LINZ HUGARIA Kft.-be, a fajták regisztrációja és magyarországi értékesítése így eredményesebben működött. 2005-ben speciális, 5600 tonna silókapacitású üzemet nyitottak magfűszerek, biovetőmagok és más árunövények számára Neuhofban, majd a következő évek számos európai országban új leányvállalatok alapításával teltek.

Jelenleg mintegy 3000 osztrák gazda a szövetkezet tagja és tulajdonosa. A szövetkezeti szerkezet szilárd alapot jelent, ami rugalmas, a kor igényeihez igazított, jövő orientált tevékenységet tesz lehetővé. A tagok bizalma, az elnökség és ügyvezetés szakértelme, döntésképessége, valamint az alkalmazottak motivációja és tudása – ezek a SAATBAU LINZ teljesítőképességének alappillérei.

Az anyacég, a SAATBAU LINZ jelenleg 10 országban önálló leányvállalattal képviselteti magát, miközben ez egyben egész Európa egyik legszélesebb szántóföldi növényfaj- és fajtaválasztékával rendelkező konszernje. Közel 85 növényfaj 380 fajtájának vetőmagját kínálják a termelők részére.

A magyar piacon őszi búza fajtáik a legismertebbek, de a kiváló szója- és repcefajtáik is méltán vívtak ki elismerést maguknak. Az utóbbi években a saját hibridkukorica és napraforgó nemesítésük is jelentős lépésekben haladt előre. Ma már összcég-szinten több mint 800 000 zsák kukorica vetőmagot értékesítenek, de kínálatukban az alternatív és biovetőmagok is fontos szerepet játszanak. A magyarországi piacon fajtáik egy részét kizárólagos forgalmazási joggal rendelkező kereskedő cégeken, másik részét több kereskedő cégen keresztül kínálják.Galankó Attila, a Saatbau Hungária Kft. vezetője, a cég hazai képviselője részletesen ismertette a különböző növényfajokban kínált legfontosabb fajtákat, hibrideket, technológiai tudnivalókat.


A magyar piacon őszi búza fajtáik a legismertebbek, de a kiváló szója-és repcefajtáik is méltán vívtak ki elismerést maguknak

Szója

Galankó Attila szerint nem a támogatás miatt kell szóját termeszteni, hanem a szóját „jól kell csinálni”, és abban az esetben ez támogatás nélkül is egy olyan növényi kultúra, amiben haszon is van a termelőnek. Egy jó színvonalú szójatermesztés, ami 3 tonnás, vagy afölötti, egy közepes kukoricával simán felveszi a versenyt, miközben a ráfordítása viszont kevesebb. Kevesebb a betegsége is, s talán ez az egyetlen olyan növényünk, aminél nem feltétlenül azt hangsúlyozzuk, hogy intenzíven kell csinálni, mert a búzáknál vagy a kukoricáknál a nagy eredményekhez azért nagyon komoly intenzív termesztést kell végezni. Szójánál inkább úgy mondják, hogy jól kell csinálni – mert fejben nagyon sok minden eldől. Az utóbbi két évben jó volt a magyarországi szójatermesztés: 2015 után a támogatás hatására következett be az az ugrás, amikor a szójával foglalkozó gazdaságok száma lényegesen megnövekedett; 1100 gazdaság helyett 2015-ben már 5100-an termeltek szóját. Korábban több szakember azt mondta, hogy erre a magyar piacra ennyire korai szójáknak nem nagyon van helyük. Úgy tanultuk, hogy Bóly a szójatermesztés északi határa. Az előadó azonban elmondta, hogy Linz környékén derékig érő állományt látott, és manapság már Németországban, Lengyelországban, Csehországban is rohamléptekben fejlődik a szójatermesztés, éppen annak is köszönhetően, hogy a klíma is változik, és így ezek az igen korai anyagok máshol is megtalálják a helyüket. Ami a szójákra általában jellemző, az egész Európában is fontos kritérium: a GMO mentesség, a jó termőképesség, a jó állóképesség, betakaríthatóság, betegség ellenállóság, főleg a szklerotíniára, néha baktériumok és vírusok ellen is. Az igen korai fajtáknál az SYEliot, Kent, középérésűekben az SG Eider, ami most piacon van, és amiből vetőmagot tudnak biztosítani; az Anandafajta az igen korai termőterületekre és a középterületekre is alkalmas lehet. A NÉBIH kísérleti minősítésig jutottak el ez utóbbival, nagyüzemi körülmények között még nem túl sok helyen tesztelték, de azt látják, hogy egy nagyon jó termőképességű fajtáról van szó. Minősítésben egyik évben a 28 fajta közül a 2. helyen végzett, másik évben 33 fajta közül a 6. helyen, tehát mindenképpen az élmezőnyben szerepel.

Ami a Saatbau-Linz egyik sajátossága a szójában, hogy az igen korai fajtákat behozta a piacra. A másik újdonság maga a készre oltás, illetve a készre oltásnak a minősége az NPPL-es oltás, mert ebben van még óriási nagy különbség. Manapság minden cég, követve ezt a példát, hasonlóan oltott vetőmagokat próbál a piacra hozni. Az előadó két dologban lát különbséget. Egyik az oltóanyag, annak is a ragasztórésze, a másik pedig maga a gépsor, illetve a technológia, amivel feljuttatjuk az oltóanyagot a vetőmagra. Kísérlet mutatja ki, hogy az oltott és a nem oltott szója között mekkora különbség lehetséges. Az a szer, az a formuláció, amit használnak, az NPPL-es oltásnak a színvonalához hozzájárul. A mostani anyag az, amivel a legnagyobb tapadást lehet elérni; ettől rozsdabarna színű felülete lesz a magnak, és ez a legnagyobb elérhető baktériumszámot jelenti, igen nagy a tapadás, nincsen leporlás róla, hosszú a hatástartam. Ha marad vetőmagfelesleg, az önmagában etethető is akár az állatokkal, kivéve, ha más csávázószerrel is csávázva van. Ezzel az oltással természetesen komoly időmegtakarítást lehet elérni, és ezt a minőséget otthon házi oltással, betonkeverőben nem is lehet elérni, arról nem beszélve, hogy a szója milyen kényes növény.

Napraforgó

Választékukban a hagyományos napraforgó is megtalálható, ennek jelentősége azonban egyre kisebb: Magyarországon 8-10% alatti, és folyamatosan csökken. Pillanatnyilag a CLP hibridek piaca lendületesebben növekszik.

A Goldimi nagyon stabil, ár-érték arányos napraforgó, a Carrera CLP pedig nagyon jó tányérállású fajta, amelynél középen is berakódnak a szemek, és nagyon egyenletes éréssel tud komoly eredményeket mutatni. Olajtartalma 46-47% körüli. KukoricaKukoricában egyelőre a saját nemesítésű anyagaik nem igazán a magyar piacra valók, tekintve, hogy ezek mind elsősorban kemény szemű siló- és korai fajták. Termékkörükből azonban kiemelhető a Dobroto, amely nagyon stabil fajta, a 360 körüli FAO éréscsoportban.

A Corasano a terméseredményei miatt eljutott oda, hogy bekerülhet a posztregisztrációs kísérletekbe, ez már önmagában jó színvonalat is jelent. Tiszapüspökiben megépült a hatalmas kukoricafeldolgozó, 1500 tonnás napi kapacitással – az oda beszállítóknak érdekes lehet a Corasano. Van néhány érdekes speciális ajánlatuk. Például az Agroking nevű kukorica akkorára is meg tud nőni, hogy a kombájnnál magasabb. Ausztriában elsősorban biogázra és silókukoricára használják, hazánkban is ebben lehet szerepe. Egy Baranya megyei iskolai mintagazdaságban 50,2 tonna silótermést hozott. Az Agroking nagyon erős szárú, szinte minden növényen 2 cső fejlődött. A tejhozam ennek a silónak az etetésével 18-20%-kal megnövekedett. RepceA Saatbau Linz repcéi közül a Grafot és a Labradort tartották a legfontosabbnak. A Labrador nem hibrid, de még azok között is megállná a helyét jelenleg is. Több helyen 5,1 tonnát termett üzemi körülmények között, ami ma is teljesen jó eredménynek számít.

A Saatbau Linz az a ritka cég, aki még a mai napig kínálja a szabad elvirágzású Labrador fajta vetőmagját. Természetesen köztudott, hogy a repcéknél a hibridek irányába ment a piac. Ennek megfelelően fejlesztették a Graf nevű hibridjüket, amely 4,6-4,7 t/ha körüli terméseket tud adni nagy biztonsággal.


Galankó Attila, a Saatbau Hungária Kft. vezetője

Kalászosok

Galankó Attila véleménye szerint cégük a búzáiról a legismertebb, és ebben a kereskedőpartnereknek is nagy szerepük van. A prémium búzák nemesítése a fő irány továbbra is a cégnél. Ennek a vonalnak az Aurelius és az Activus a két legújabb, Magyarországon is regisztrált fajtája. Ezeknél a malmi búzáknál is a magasabb termőképességű búzák irányába mozdult el piac. A tar búzák közül az Amicus és a Balitus 8-9 tonna körüli terméseket hozott, szálkás változatuk az Ubicus. Ez minőségben nagyon sokszor még a javító kategóriába is átcsúszik. 2014 volt az az év, amikor a sárgarozsda nagyon nagy mértékben felütötte a fejét Magyarországon. A Saatbau-linzes fajták nagy része ekkor is a nagyon jól ellenállóak közé tartozott. Az Antonius vagy a Lupus, Lukullus közepes ellenálló képességű – ez annyit jelent, hogy növényvédő szeres beavatkozással jól védhetők. Vannak persze olyanok is, amelyek rezisztens besorolást kaptak a sárgarozsda ellen: többek között az Amicus is, amelyik szinte teljesen szépen, zölden vészelte át ezt a fertőzést. A Carmina őszi árpa úgy kapott NÉBIH-es minősítést, hogy második helyen végzett. Nagyon egészséges, nagyon jó az állóképessége, betegségeknek jól ellenáll. A durumoknál a Lunadurt és a Lupidurt említette meg az előadó, mert Ausztriában nagyon jó a télállósági besorolásuk, illetve olyan beltartalmi és termőképességi értékeik vannak, hogy sikeresen termeszthetők itt nálunk, Magyarországon is. Most már több éves szinten fordul elő, hogy a durumtermelők a végén jobb évet zárnak, és elégedettebbek a durummal, mint a búzákkal.

Biovetőmagok

A biovetőmag-ágazat gyakorlatilag az egyik legfontosabb és lendületben levő ág a cégnél, ahol nagyon széles palettával állnak az érdeklődők rendelkezésére, és nagyon jó minőségű magokat állítanak elő. A kukoricán, a szóján és nagyon sok aprónövényen keresztül, az olajtökön át, a takarmányborsó, lóbab, bükkönyfélék, magborsó, stb. széles biovetőmag-palettát biztosít. Ami a hazai klimatikus viszonyok között átmegy a kísérleti szűrőn, valamint a NÉBIH kísérleteiben, az más országban is helyet kaphat a piacon. Demó kísérletekben is részt vesznek, ahol általában bemutatókat is szerveznek, valamint a fajtáikat posztregisztrációs kísérletekben is tesztelik. A rendezvény végén a cég katalógusát átlapozva valóban nagyon sok növényféleségből és fajtából álló kínálat bontakozott ki – ezek idén is bizonyíthatják jó tulajdonságaikat a hazai piacon.

SZERZŐ: FM