fbpx

Változások a növényvédőszer-használatban

Írta: Szerkesztőség - 2018 március 27.

A növénytermesztők szerteágazó munkájának egyik neuralgikus pontja a növényvédelem. Az unióba való belépés óta folyamatosan szigorodnak a rendszabályok, amelyeknek a betartása még a szakirányú végzettségű szakembereknek, szaktanácsadóknak is okoz néha fejtörést.

A növényvédő-szer gyártók fúziói, a szerek hozzáférhetősége és alkalmazásuk változó szabályai komoly kihívást jelentenek minden felhasználónak. Eligazodni, és naprakészen ismerni az új szabályzókat csak úgy lehet, ha az év elején zajló számos növényvédelmi szakmai rendezvényen részt vesznek a termelők is, és az ott hallottak alapján valóban próbálják követni a szabályokat. A 2018-as év elején életbelépő változásokról, az idei év növényvédelmi kihívásairól beszélgettünk Dr. Nagy Ida növényorvossal.

– Hogyan indult a 2018-as év a növényvédős szakemberek számára?

– Győr-Moson-Sopron megyében dolgozom szaktanácsadóként és a Lajtamag Kft. vegyszer forgalmazó tevékenységének vezetőjeként. Az öt évente esedékes növényvédelmi továbbképzésre a megyében idén került sor. Nagyon sok hasznos előadás hangzott el az öt napos képzés során, ahol a szakma jeles képviselői bővítették mindannyiunk ismereteit. A tanfolyam ideje alatt pedig lehetett találkozni régi iskolatársakkal, évfolyamtársakkal, feleleveníteni régi és új emlékeket, megbeszélni a tapasztalatokat. Ezenkívül idén már több növényvédelmi rendezvényen is részt vettem. Fontos számomra, hogy időben tájékozódjam az idei szezon előtt a már lezajlott és a folyamatban lévő változásokról. A növényvédőszer-piacon jelentős változások zajlottak és zajlanak jelenleg is. A ChemChina tulajdonosként van jelen a Syngenta és Adama cégekben. A Dow és DuPont fúzióra lépett, a Bayer felvásárolta a Monsantót – és általában a tulajdonosi viszonyokban végbement változások a meghatározó növényvédő szereket előállító, forgalmazó cégek termékportfóliójában is nagy mozgásokat eredményeznek. Sok változás volt személyekben és termékekben más cégeknél is, az FMC-nél, Arystánál, Nufarmnál. Sok terméket nem ott, nem úgy, nem olyan formában lehet megtalálni, mint azt korábban. Van, ami eltűnt, jöttek új termékek, új hatóanyag-kombinációk, új csomagok, szinte minden cég terméklistája megújult. Most jut még idő a növényvédelmi technológiák megtervezésére, a lehetőségek felmérésére, aztán márciustól ezeket még árakkal is kiegészítve már döntéseket lehet hozni, hogy egy-egy adott problémára majd milyen megoldást érdemes választani. Most az olvasásé a fő szerep, katalógusok, újságok, engedélyokiratok átböngészésére még van egy kis idő. Néha pedig már a határban is szétnézek, ha az idő engedi. Még korai megmondani, hogyan teleltek a növények, sőt talán még azt is, hogy egyáltalán vége van-e a télnek. Egyelőre azt látom, volt elég csapadék, amit jó talajmunkával érdemes megőrizni a tavaszra, nyárra, de olyan fagyos napok nem voltak, ami alapján ki merném jelenteni, hogy a kártevők, kórokozók nem fognak problémát okozni majd az állományokban.

– A valóban nagy léptékű változások feltehetően maguk után vonják a személyi leosztások változását is. Lehet, hogy nem találják az érintettek a korábbi területi képviselőjüket, ha kérdésük van?

– A cégek felelőssége nagy, és igyekeznek mindenkit teljes körűen tájékoztatni a változásokról, ami a termék palettájukat vagy annak képviseletét érinti. Minden rendelkezésükre álló hírcsatornán keresztül igyekeznek kommunikálni a mezőgazdaságban dolgozókkal, hogy senki ne maradjon le semmiről. Úgy látom, az ország más területein több, Győr-Moson-Sopron megyében kevesebb – de itt is voltak személyi változások. Én személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy milyen szerviz van egy termék mögött. Veszélyes üzem a miénk, és nagyon sok tényező alakítja, sosem árt a külső segítség. Ha nincs elég információm egy termékkel kapcsolatban, vagy csak nem egyértelmű valami, más tapasztalatra is kíváncsi vagyok – jó, ha van kit megkérdezni.

– Hogy áll jelenleg a permetezőgépek kötelező műszaki felülvizsgálatának bevezetését szorgalmazó törekvés? Van-e előrelépés, vagy helyben járás jellemzi az egyébként sokaknak nem tetsző javaslatot?

– Egyelőre megmerevedtek az álláspontok, illetve az ország egyes térségeiben van ugyan előrelépés, de országosan egységes kötelező álláspont nem született. Úgy is fogalmazhatnék, hogy várakozó állásponton van az ügy, mert a gazdák erős ellenállást tanúsítanak, és nem is minden esetben alaptalanul. Érveik közt szerepel, hogy egy sikeresen elvégzett műszaki vizsga után hazamennek a géppel, és másnap valaki „nem szakember” hozzányúl, elállítja, s már nem is éri el a vizsga a célját. Ugyanígy előfordulhat szerkeverési hiba, aminek következtében kicsapódik a szerek valamelyike, és totális eltömődést okozhat. Magyarán a műszaki vizsga nem jelent hosszú távú garanciát a permetezőgépek tökéletes működésére. Természetesen van létjogosultsága az ellenőrzésnek, hiszen a szerhasználat kontrollját biztosítani kell, de talán tovább kell még dolgozni a probléma megoldásán.


Dr. Nagy Ida növényorvos

– Hogyan látja a növényvédőszer-piac megújulását a hatóanyagok szempontjából? Ugyanis gyakran lehet összevonásokról, visszavonásokról hallani az utóbbi időben.

– Jelenleg azt tapasztalom, hogy hatóanyag-visszavonások, felülvizsgálatok következtében csökken a forgalomban lévő hatóanyagok száma. A készítmények száma nem nagyon változik, mert nagyon sokan árulnak nagyon hasonló szereket, vagy összevonnak több ismert hatóanyagot, és így új termék lesz belőle. Tény viszont, hogy kevés új hatóanyag kerül a piacra évről évre. Éppen ezért aztán a meglévőket kell megtanulnunk még jobban kihasználni. Vannak fájó visszavonások is, mint pl. a linuron hatóanyag, amely különösen érzékenyen érinti a facélia termelőket, hiszen a hosszú távú fenntarthatóságot befolyásolja. Ez a közvetlen környezetemben nagyon sok gazdálkodót rosszul érint, mivel itt van az országos facélia-vetésterület nagyobb része. A glifozát esetében is rezgett a léc, de az a hatóanyag egyelőre még megmenekült.

Én azt tapasztalom, hogy minden olyan terméket, ami az emberi egészséget, élő szervezeteket, környezetet érintő veszélyt hordozhat, azt egyszerűen megszüntetik, kivonják a forgalomból. Hosszabb távon mintha az lenne az unió álláspontja, hogy azok a termékek maradhatnak csak meg, amelyekkel nem lehet kárt okozni! Persze, tart a kötélhúzás, mert a szakma azokat szeretné megtartani, amelyek hatékonyak, és azokat kellene felelősen felhasználni. A felhasználó, a termelő viszont nem minden esetben érzi a permetezés felelősségét, gyakran súrolva a konkrét károkozást. A törekvés a legjobb megoldásra kétségtelenül indokoltnak látszik, de egyébként meg túltermelés van Európában, s akkor hova az a nagy igyekezet a gigantikus termésszintek elérése érdekében? – teszik fel sokan a kérdést. Van tehát ellentmondás bőven a jövőt illetően, és minden szakmai véleménynek van igazságtartalma. A magyar álláspont akkor helyes, ha törekszünk az egyensúlyra, ami még nyomon követhető, hiszen egyelőre van egészséges vizünk, gazdag élővilágunk, jó genetikájú vadvilágunk, amit kétségtelenül meg kell becsülnünk óvatos szerhasználattal…

– A szerek felülvizsgálatának és a szerek kivonásának termelői szemmel nézve van-e kézzelfogható hozadéka?

– A kivonások általában mindenkit rosszul érintenek. Újra kell gondolni a lehetőségeket, és új megoldásokat kell találni. A legfontosabb egy növényvédelmi kezelés esetében annak gazdaságossága, megtérülése. A szerek felülvizsgálata persze többletinformációt is hozott. A szerekről, hatásukról, utóvetemény korlátozó hatásukról egyre több adat van, és ez az engedélyokiratba is bekerül. Így mindenki követheti, hogy szerválasztásának milyen pozitív – esetleg negatív – hatása lehet. A munkám során állandóan fontos kérdés az utóvetemény-korlátozó hatás, mivel az itteni vetésforgókban gyakran szerepel a mustár, az olajretek, a facélia, szója – amelyek bizonyos hatóanyagok korábbi felhasználása után nem vethetők a következő szezonban. Jó ezzel időben tisztában lenni, amikor a vetéstervet állítjuk össze.

– Igazodik-e a termelői szféra a növényvédelmi előírásokhoz, tartoznak-e most már mindannyian valahova, valamelyik szaktanácsadó, vagy növényvédelmi szakember felügyelete alá?

– A közvetlen környezetemben azt tapasztalom, hogy rend van. A termelők minden területen rendelkeznek a megfelelő végzettséggel, vagy igyekeznek azt megszerezni, legyen szó növényvédelmi vagy más engedélyről. A szolgáltatást, árutermelést folytató gazdálkodók mindegyike alkalmaz növényvédő mérnököt, növényorvost, aki a szükséges lépéseknél segíti a munkájukat. Mindenki tartozik most már valahova, egy olyan szakmai/szaktanácsadói felügyelet alá, ahol megbeszélhetik egyéni elképzeléseiket a szerhasználat, a vetésváltás, vagy akár a talajművelés témaköreiben. Ez nagyon pozitív változás, és csökkenti a hiba lehetőségét. Emellett egyre többen vannak olyanok is, akik a biotermelés felé orientálódnak éppen a szerfelhasználási korlátozások, a szigorú szabályzók, valamint a költségek növekedése miatt. A biotermelés reneszánsza következhet be, ha ez valóban fordulatot vesz, csak az átállásra való várakozás, de még inkább a piac mérsékelt kereslete, ill. a biotermékek hektikus árai jelenthetik egyelőre a fő gátat e tekintetben.

SZERZŐ: NZ.