Fajtától, testnagyságtól függetlenül szinte valamennyi kutya kivétel nélkül potenciális házőrzőnek, testőrnek, őrnek tekinthető, jóllehet eme képességet illetően egyesek „jobban el vannak eresztve”, mint a többiek…
Minden kutya egyetlen ősre, a farkasra vezethető vissza. Ennek ellenére alkati sajátosságaik tekintetében akár 100 százalékosan is különbözhetnek egymástól. Következésképpen, ahogy az egyed külleme nagyot változott, részben esztétikai, részben pedig a hasznossági elvárások kielégítése végett, így az eb pszichikai szempontból is módosult, az emberi beavatkozás és a mindenkori környezet hatására.
Minden egyes fajta kivétel nélkül alkalmas tehát őrző feladatok ellátására. Amennyiben az eb megkapja akár a legcsekélyebb (ám helyénvaló) jelzést, az nyomban, szinte automatikusan kiváltja belőle az ősi védő mechanizmust.
Amikor egy leendő tulajdonos megfelelő házőrzőt akar magának vásárolni, főként egyéni ízlésből, esetleg egyéb körülményekből indul ki, ezek alapján dönt. Mindamellett az őrkutya olyan legyen, amely viselkedésével (ugatás, ijesztő magatartásformák) megakadályozza, hogy bárki is behatolhasson a rá bízott territóriumba.
Ezen belül vannak olyan ebek, amelyek beérik azzal, hogy a ház ajtaja közelében ugatnak, ők valamiféle figyelmeztető szerepet játszanak; aztán olyanok, amelyek elmennek a territórium határáig (például a kert faláig, a kerítésig), s szembeszállnak a gyanús egyénnel, végül olyanok, amelyek óriási ugatás közepette hevesen nekitámadnak a „területsértőnek”, és igyekeznek is megharapni.
A territoriális ösztön
A háziasított kutyánál az őrködési, őrzési ösztön a pubertás időszakában (fajtától függően kb. 6-15 hónapos korban) jelentkezik.
Ez meghatározó, döntő momentum:
- egy fiatal kan számára, amely ekkor kezdi megjelölni territóriumát,
- valamint a szuka számára, amely ilyenkor éli át az első tüzelések titokzatos, furcsa élményét.
A területbirtoklási ösztön intenzitása fajtától, nemtől (a kanoknál a hormonháztartás következtében erősebb), valamint egyéntől függően is változik. Mindazonáltal minden kutyában „benne van”.
Fölvetődhet a kérdés, hogy mi is a helyzet az úgynevezett „semleges zónával”? Nos, a külterületet jelentő városi vagy falusi utcák, sétányok, parkok ösvényei – a gazda kíséretében – a háziasított eb számára valami olyasmit jelenthetnek, mint a vadkutyának a vadászterület. Ebben az esetben, ilyen körülmények közt agresszivitásról szó sem lehet, az ebbel nyugodtan sétálhatunk a legsűrűbb tömegben is.
Ami a tényleges „őrkörletet” illeti, itt elsősorban a kert esik latba, ám lehet ez akár egy gépkocsi belseje vagy egy lakás is, tehát azok a helyek, ahol ösztöne ugatásra készteti a kutyát, hogy figyelmeztesse, illetve segítségül hívja a „falkavezért” vagy a család egy másik, rangsorban felül álló tagját. Minél kisebb a territórium, annál erősebb a kutya őrző ösztöne, emellett minél közelebb van a terület közepéhez, annál magabiztosabb, annál erősebbnek érzi magát.
Egy mindennapi szituációban – mondjuk idegen érkezik a házhoz – a kutya ugatni kezd. Ha a gazdája jön, ajtót nyit, s megparancsolja az állatnak, hogy hallgasson, az eb engedelmeskedik, elvégre a „főnök” már intézkedik, átvállalta a területvédelem feladatát. Ha viszont nem a gazda jön, a kutya tovább ugat, és megakadályozza, hogy a látogató belépjen.
A környezet hatása
A kölykök életében a társas kapcsolatok kialakításának ideje viszonylag rövid periódusra (2-től 13 hetes korig) korlátozódik, mégpedig visszafordíthatatlan módon. Hogy ezzel kapcsolatban normális magatartásforma alakuljon ki benne, a kiskutyának ez alatt az időszak alatt különböző emberekkel (idegenekkel), felnőttekkel és gyerekekkel kell találkoznia.
Ha a fiatal egyed korán (2-3 hónapos korában) távozik a tenyészetből, anélkül, hogy a gazdán kívül másik emberrel lettek volna kapcsolatai, s a kennelben csak a többi kutya társaságában élt, felnőttkorában kiválóan meglesz majd fajtársaival, az emberekkel szemben viszont félénk marad.
Az anyaállat fontos szerepet játszik: ő mutat példát. Amennyiben a szuka félénk, s félelemből még önvédelmi célzattal akár harap is, úgy ki kell zárni a tenyésztői munkából. Az eseményekre való reagálás, a történések megértése és megítélése tulajdonképpen vérmérséklet kérdése: még az egy alombeli kölykök is teljesen különbözhetnek egymástól temperamentum tekintetében. Valójában a fiatalkori karakterfejlődés idején (úgy hat hónapos korig) állandó interakció, kölcsönhatás áll fenn az öröklött tulajdonságok és a környezet között. Általában véve az egyes kutyákat az eseményekre adott válaszreakciójuk alapján három kategóriába sorolhatjuk:
Vannak igen aktív, sőt izgékony állatok; ezek igen hevesen reagálnak mozgó, szokatlan, vagy fenyegetőnek látszó dolgokra, jelenségekre.
Akadnak passzív egyedek: ezek visszafogottak, tartózkodóak reakcióikban, s inkább gátlásosság, sőt menekülés jellemzi őket, mintsem bátor helytállás.
Végül egy „köztes” kategória is létezik: az ide tartozó példányokat egyszerre jellemzik az aktív és a passzív vonások, a mindenkori szituációtól függően. Gyakran kiszámíthatatlanok, s egészen váratlan módon reagálnak. Általában nehezen képezhetők ki őrfeladatokra.
…és nevelés kérdése!
Köztudott, hogy a kiskutya közvetlenül születése után a tenyésztőtől kapja az első benyomásokat, tapasztalatokat, itt kezdődik karakterének kialakulása. Ez később a nevelésén keresztül folytatódik, s ebből a szempontból nagy hatással vannak rá a „modellek”, tehát azok a „példaképek”, amelyek körülveszik.
Ha a fiatal állat felnőtt fajtársakkal él együtt, utánozni fogja magatartásukat, viselkedésformáikat, s kis idő elmúltával az ember már könnyűszerrel kihasználhatja a „falkaeffektust” az őrző-védő tulajdonságok megerősítésére.
Hogyan válthatjuk ki kutyánkból az őrzési reakciót?
A legáltalánosabb módszer a következő: amikor a fiatal kutya első ízben pillantja meg – mondjuk – a postást, kíváncsian, s játékosan fenyegető, visszafogott morgások kíséretében közeledik hozzá. A levelek kézbesítője erre (miután a módszert előzőleg megbeszélték a gazdával) elinal, elmenekül.
A lecke ezek után mindennap folytatódik, s a kiskutya egyre magabiztosabbá válik afelől, hogy ily módon menekülésre készteti majd a territóriuma határát átlépő egyéneket. A kutyakiképző iskolákban többnyire ezt a módszert alkalmazzák, hogy kiváltsák és fejlesszék az ebek őrző-védő mechanizmusát. Ha aztán a kutya azt látja, hogy a postás békésen betér egy pohár italra, és barátságosan cseveg a ház urával, a következő alkalommal már barátnak tekinti, és örül, ha meglátja.
