fbpx

Fókuszban a napraforgó

Írta: Szerkesztőség - 2015 szeptember 22.

Fajták és növényvédelem a kamarai továbbképzésen

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Fejér megyei szervezete rendszeres továbbképzéseket tart tagjai szakmai ismereteinek fenntartására, bővítésére. Ezekre nemcsak az általában szokásos módon, a téli hónapokban kerül sor, hanem a témák időszerűségének megfelelően a vegetációs időben is. Így történt ez a napraforgó virágzása idején, július utolsó hetében, amikor a napraforgófajták és a növényvédelmi kérdések kerültek terítékre.

A Limagrain és a Syngenta közreműködésével előbb a fajtanemesítésben végzett újabb fejlesztésekről kaptak képet a résztvevők Martonvásár határában, a PlasmoProtect Kft. kísérleti területén, ahol a Perczel Mihály vezetésével tartott bemutatón a cégek fejlesztő szakemberei ismertették a legújabb hibrideket. A program a velencei növényvédő állomáson folytatódott, ahol a SZIE Növényvédelmi Intézet munkatársai foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat a napraforgó betegségeiről és kártevőiről.

 

 

A nemesítőházak új fejlesztéseiről

Mórocz Péter, a Limagrain termékfejlesztési vezetője arról tájékoztatott, hogy a bemutatott kísérleti fajtasort az országban több helyen is elvetették, s az abban szereplő fajták teljesítményét – a standardokéval együtt – termésmennyiségre, minőségi mutatókra és a károsítókkal szembeni ellenállóságra értékelik. Az állami regisztrációs kísérletek mellett ezek eredményei is hozzájárulnak ahhoz, hogy az újabb és újabb fajták tulajdonságait minél jobban megismerjék, s az adatok alapján minél pontosabb, részletesebb technológiai ajánlással kerülhessenek a termesztésbe.

Emlékeztetett arra is, hogy mivel Európában az elmúlt évtizedben egyre több szigorítás lép életbe a növényvédő szer hatóanyagok engedélyezése során, a nemesítő vállalatok a növényvédelmi, betegség-ellenállósági kérdésekben nagyobb figyelmet fordítanak a genetika, a rezisztencianemesítés nyújtotta lehetőségek felé. Ezt az elvet és gyakorlatot követi a Limagrain is, új fajtáinak előállítása során.

Napraforgóról szólva számukra például igen fontos a fajták szádorrezisztenciája.

Bár ez az élősködő növény, noha előfordul a térségben, de Fejér megyében egyelőre nem okoz számottevő károkat, ám ismeretes, hogy jelentősége keleti megyéinkben nagyobb; illetve Kelet- és Dél-Európa országaiban okoz igen súlyos gazdasági károkat.

A széleskörű tesztelések során olyan rezisztenciaforrásokat találtak a napraforgóban, amelyek a legagresszívebbnek ismert szádor rasszokkal szemben is ellenállóságot mutattak. A Suneo márkanév alatt hamarosan hazánkban is megjelenő legújabb LG napraforgóhibridek a legmagasabb szintű szádorrezisztenciával rendelkeznek, és herbicidrezisztenciájuk révén a Clearfield, illetve Clearfield Plus gyomirtási rendszerben használhatók. Mindezek a tulajdonságok a termesztés biztonságát növelik.

 

 

További nemesítési szempontként említette a szakember az ún. magas olajsavas (HO) napraforgók iránti kereslet növekedését, ismét növekvő részarányukat (ennek táplálkozás-élettani háttere van), így az újabb hibridek a szádorrezisztencia és a herbicidrezisztencia mellett már ezt a tulajdonságot is magukban hordozzák.

Szintén kedvező eredményeket értek el a napraforgó hazánkban is előforduló rettegett betegsége, a peronoszpóra elleni rezisztencianemesítésben: rendelkeznek a legújabb génforrásokkal, amelyek nemcsak a nálunk eddig ismert rasszokkal, hanem a legújabbakkal szemben is ellenállóságot biztosítanak e betegség, illetve kórokozója ellen.

Mórocz Péter bemutatta a kísérletben szereplő új Clearfield és Clearfield Plus hibrideket, mint mondta, összehasonlító kontrollként az LG 56.58 CL hibrid szolgált. Az új fajták között kiemelten szólt az LG 59.42 HO CL SUNEO Clearfield hibridről, amely nagy termőképességgel, imidazolinon-ellenállósággal és kiemelkedő szádorrezisztenciával jellemezhető magas olajsavas hibrid. Újdonságát az jelenti, hogy a három tulajdonság együtt jelenik meg benne, és ezek biztosítják gazdasági előnyét is. Olajtartalma 48-50%, olajsavtartalma 85-90%. A folyamatos fejlesztést mutatja az is, hogy ennek a hibridnek a Clearfield Plus változata is szerepel már a kísérletekben.

Egy másik újdonságként mutatta be a szakember az LG 56.97 CLP hibridet. Ez kiemelkedő termőképességű és termésbiztonságú, középérésű hibrid, amely peronoszpórával szemben rezisztens. A leggyakrabban előforduló szár- és tányérbetegségekkel szemben is jó ellenállósággal rendelkezik.

A Limagrain nem tesz le a hagyományos napraforgóhibridek nemesítéséről sem, mert úgy vélik, hogy a váratlan problémák elkerülése érdekében szükség van a növényvédő szer hatóanyagok szerrotációjára, azaz el kell kerülni az egyféle hatású szerek egyoldalú használatát, illetve az ebből eredő későbbi szerrezisztencia veszélyét. Az ebben a csoportban vizsgált hibridek szádorrezisztenciája is kiváló, és a peronoszpóra legújabb rasszaival szemben is ellenállóak.

A Syngenta által végzett fejlesztésekről Szűcs Péter fejlesztőmérnök számolt be a kísérleti parcellákon.

A bemutatott legújabb hibridek közül kettő már ez évtől kapható, további négy pedig jövőre, vagy azt követően lesz elérhető a piacon, többek között attól is függően, hogy milyen eredménnyel szerepelnek az itt is folyó tőszám kísérletekben és az egyéb adaptációs tesztekben.

 

Szűcs Péter: idén már több mint 160 ezer hektáron termesztünk hazánkban magas olajsavas hibrideket

 

A PlasmoProtect Kft. által kivitelezett kísérletben háromféle tőszám szerepelt: hektáronként 42 ezres, 51 ezres és 60 ezres növényszámmal. A variánsonkénti eredmények nemcsak a terméshozamokról tájékoztatnak, hanem a ritka tőszámú kezelésekben megmutatják a fajták kompenzációs képességét, míg a sűrű állományúban a dőlési hajlamról vagy a csökkent betegség-ellenállóságról is adatokat szolgáltatnak.

A kísérletben szereplő hibridek a napraforgószádor A–E rasszaira, továbbá a peronoszpóra 2010-ig itthon azonosított rasszaira rezisztensek.

A bemutatott első hibrid a linolsavas SY Academi CLP még nem regisztrált hazánkban, de a közeljövőben várható a bevezetése. Közepes tenyészidejű, robusztus hibrid, amely nagyon jó Macrophomina-tolarenciával bír. A következő, az SY Diamantis középérésű, amely az ismert linolsavas Kondi hibrid Clearfield-es változata, nagy terméspotenciállal. Az SY Neostar CLP, hasonlóan a jól ismert NK Neomához, generatív jellegű fajta, idén már elérhető volt a kereskedelemben.

Még nem kapható a forgalomban az ígéretes Gracia CLP, amely magas olajsavas hibrid, és egy-két éven belül kerül termesztésbe. Korai érésű a linolsavas SY Bacardi CLP, amelynek vetőmagja – korlátozott mértékben, de – idén már kapható volt. Egyedülállóan magas terméspotenciállal rendelkezik, és igen gyors kezdeti fejlődés jellemzi. A bemutatott hibridek közül a legkorábban ez érik be.

Az SY Experto CL HO középérésű, magas olajsavas hibrid, amely a már több éve bizonyított Tutti hibrid Clearfield-es változata, és kiválóan tűri a szárazságot. E hibrid kapcsán az előadó elmondta, hogy tavaly 60 ezer, idén már több mint 160 ezer hektáron termesztünk hazánkban magas olajsavas hibrideket. Miután itthon ennyi termésre nem lesz igény, jelentős mértékben kerülhet exportra. Érdekességként említette, hogy Franciaországban a termesztés 60%-át teszik ki a HO hibridek. Végezetül hozzátette, hogy hibridjeik a fajtakínálat minden szegmensében szerepelnek: így az Express herbicidet használó termelők a Sumiko HTS és a Subaro HTS-t választhatják, de normál, hagyományos gyomirtású fajtákkal is kielégítik az igényeket, mind a linolsavas, mind a magas olajsavas hibridekkel.

 

A kísérleti terület munkáit és az értékeléseket Perczel Mihály irányította

 

A látottakat-hallottakat a szántóföldi bemutatót vezető Perczel Mihály (PlasmoProtect Kft.) egészítette ki néhány gondolattal. Röviden szólt a napraforgó ikersoros vetési kísérletről, amelyet három hibriddel, kétféle tőszámmal (50 és 60 ezer/ha) állítottak be. Az ötvenezres állományban egy soron belül a növények közötti távolság 53 cm, a hatvanezresnél 44 cm.

Mint mondta, a közeljövőben ugyan nem várható ennek a technológiának a bevezetése, de előtanulmányként tekintik egy esetleges későbbi alkalmazáshoz. A napraforgó-peronoszpóra kérdésköréhez csatlakozva úgy tapasztalta, hogy ez a betegség a Dunántúlon kevésbé jelent veszélyt, ellentétben az Alfölddel, ahol véleménye szerint sok termesztő nem tartja be a vetésváltás szabályait, és az előírásoktól eltérően ugyanazon táblában kétévente termeszt napraforgót. Ez kedvez a fertőzőanyag folyamatos felszaporodásának, s az sem lehet véletlen, hogy ilyen területen találták meg a kórokozó 714-es rasszát.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a napraforgó rothadásos betegségei (fehérpenészes és szürkepenészes rothadás) elleni védekezésben nagy jelentősége van a közvetlenül a virágzás előtt elvégzett, felszívódó fungicides permetezésnek. Az e kórokozók elleni rezisztencia sok génhez kötött (poligénikus), ellenálló fajták nemesítése egyelőre nem megoldott, de a virágzás körül végzett gombaölő szeres kezelések jelentősen késleltethetik e betegségek fellépését és kiteljesedését. Ez a nagy hasmagasságú önjáró permetezőgépek terjedésével ma már könnyebben kivitelezhető.

A tányérbetegségekről

A napraforgó fontosabb növénybetegségeinek ismertetését Dr. Túróczi György kezdte, a tányérrothadást okozó betegségek bemutatásával.

Elöljáróban az általános helyzetet ismertetve bemutatta, hogyan rendeződik át a betegségek sorrendje gazdasági jelentőségük szerint. Sportnyelven szólva eddig a fehérpenészes rothadást (Sclerotinia sclerotiorum), a peronoszpórát (Plasmopara halstedii) és a diaportés betegséget (Diaporthe helianthi) tartottuk számon a napraforgó „dobogós” betegségeiként. Mellettük „pontszerző helyezést” kapott a szürkepenészes rothadás (Botrytis cinerea), a fómás szárfoltosság (Leptosphaeria lindquistii, a kórokozó korábbi elnevezése Phoma macdonaldii) és az alternáriás betegség (különböző Alternaria fajok).

A futottak még kategóriát többen is alkotják: a lisztharmat, a rozsda, a baktériumos és a rizópuszos tányérrothadás, a szeptóriás levélfoltosság és a verticilliumos hervadás. Végül kategórián kívüli résztvevőként említette a makrofominás hervadást (Macrophomina phaseolina), amely az egész világon előforduló sokgazdás (polifág) és meleg igényes kórokozó. Jelentősége a globális felmelegedés, az egyre hosszabb száraz, forró időszakok miatt növekszik, s ráadásul kevéssé ismert a kórokozó genetikai változatossága. Mindezek miatt lehet, hogy a jövőben ez a betegség lép a dobogó harmadik helyére…?

Rátérve a tányérbetegségekre az előadó elmondta, hogy a régóta ismert, de korábban jelentéktelennek tartott rizópuszos betegségnek az ezredforduló óta világszerte növekszik a jelentősége, elsősorban étkezési napraforgón. Ez a penészgomba úgyszólván mindenhol megtalálható (különböző fajai elterjedt szaprobionták), és rengeteg spórát képez. A fertőzéshez a gazdanövény elöregedő szövete (citroméréstől), sebzés (jégeső, rovarok, madarak), valamint meleg és párás idő szükséges. A kártétel a csökkenő termésmennyiségben és csökkenő ezerkaszattömegben, valamint a romló olajminőségben nyilvánul meg. A fertőzött tányérokból a kaszatok kiperegnek, a tányér letörhet. A védekezés a rovarkártétel (elsősorban moly) és madárkártétel megelőzése. Kémiai védekezés nem ismert ellene. Az olajnapraforgó-fajták ellenállósága általában megfelelő.

A legismertebb és legsúlyosabb tányérbetegség a fehérpenészes rothadás, amely tartósan nedves, párás környezetben okoz nagy károkat, ugyanis ilyen körülmények között képezi termőtesteit (az apotéciumokat) és azokban a spórákat. A kórokozó gomba szívósságára jellemző, hogy a már fejlődésnek indult apotéciumok szárazság esetén hosszú ideig képesek „várakozni”, majd ismételt csapadék után továbbfejlődnek, illetve a bennük képződött aszkospórák szintén hosszú ideig megőrzik fertőzőképességüket.

A betegség ellen a talajban évekig elfekvő és fertőzőképes kitartó képletek, a szkleróciumok miatt alapvető jelentőségű a többéves vetésváltás betartása, mert ezek jelentik a fertőzési forrást a szártő megbetegedésének. A tányérfertőzés esetében – a légáramlattal, széllel szállított spórák miatt – a szomszédos területek is fertőzési forrásként szolgálhatnak. A Sclerotinia gomba a fertőzéséhez nem igényel sebeket, sérüléseket; a tányérfertőzés kedvező környezeti feltételek mellett a bimbós állapottól kezdve bármikor megtörténhet. A betegség súlyos esetben akár teljes termésveszteséggel is járhat, de mindenképpen betakarítási veszteséget okoz. A fertőzött tányérok szétesnek, a termés (vetőmag) szkleróciumokkal szennyeződik.

A védekezésben fontos a megelőzés (vetésváltás). A gombaölő szerekkel a virágzás kezdetén és idején végzett kémiai védekezés elsősorban a tányérfertőzés ellen irányul, míg a biológiai védekezés (talajba juttatott preparátumok, antagonista szervezetek) a tőfertőzést kívánják mérsékelni. Rezisztens fajták egyelőre nem ismertek.

A Botrytis gomba által előidézett szürkepenészes tányérrothadás sok tekintetben hasonlít az előbb említettekre. Ez a kórokozó mindenütt előfordul, de gyengültségi parazita, azaz a fertőzéshez elöregedő vagy már elhalt (szénhidrátokban dús) növényi szövet szükséges, illetve élő szövetbe sérülésen, sebeken keresztül hatol be (kártevő rovarok szerepe!), miközben a nedves, párás környezet itt is elengedhetetlen. Elöregedő vagy elhalt szövetek a még nem öreg növényeken is találhatók: pl. napraforgóban virágzás után az elhalt pollen tömege, vagy szőlőn a virágokról lehulló ún. pártasapkák; ezek átnedvesedve kedvező táptalajt és feltételeket teremthetnek a gomba fertőzéséhez.

Bár szkleróciumokat a Botrytis gomba is képez, de – szemben a Sclerotiniával – ez a napraforgótányérban nem jellemző. A kémiai védekezés egyrészt közvetett módon, a rovarkártételek csökkentésével, másrészt a virágzás idején a tányérfertőzés fungicides mérséklésével lehet hatásos. A rezisztencianemesítés egyelőre e betegség ellen sem mutat fel eredményeket.

 

 

A napraforgó-peronoszpóra

Miért lett napjainkban ismét jelentős ez a betegség, és miért veszélyes? – e kérdéssel vezette be Dr. Bán Ritával közös előadását Dr. Körösi Katalin.

Válaszából kiderült: nemcsak azért, mert e betegség nem gyógyítható, hanem azért is, mivel az elmúlt években, 2010-től kezdve, az Alföld déli területein a kórokozónak (Plasmopara halstedii) új patotípusai (az ún. 704-es és 714-es rasszai) jelentek meg, amelyek hazánkban és Közép-Európában eddig ismeretlenek voltak, és peronoszpórára-rezisztens hibrideket is megbetegítettek.

Ez a betegség Magyarországon 1949-ben jelent meg, és különösen a hetvenes években jelentős termésveszteségeket okozott (10-50%-os kár). Ekkor a növényvédelmi szervezet technológiafejlesztése során kidolgozták és kötelezően bevezették a metalaxilos vetőmagcsávázást, majd a 90-es évektől az ellenálló hibridek termesztése is megkezdődött. Később a hibridek állami elismerésének az alapja a peronoszpóra elleni ellenállóság lett. A védekezés e két pillére – az agrotechnikai előírások betartása mellett – éveken keresztül megoldotta a napraforgó-peronoszpóra elleni védelmet. A kórokozó nagyfokú és gyors genetikai változékonysága következtében azonban a rezisztens fajtákkal szemben újabb patotípusok (rasszok) jelentek meg, ami mára a helyzet megváltozását jelenti.

Az előadó a továbbiakban részletesen ismertette a kórokozó életmódját, a betegség tüneteit, annak lefolyását. A járványok kialakulását segíti a csapadékos, hűvös időjárás, az elhúzódó kelés; ha a napraforgó 2-3 évente visszakerül ugyanabba a táblába (szűk vetésforgó), továbbá az árvakelések és bizonyos gyomok jelenléte. Ez utóbbiak között sorolta fel a parlagfüvet, a szerbtövist, a sédkendert és a parlagi rézgyomot, amelyek szintén gazdanövényei a kórokozónak – napraforgó hiányában képes rajtuk fennmaradni, majd később onnan kiindulva fertőzni.

 

 

Hangsúlyozta, hogy a védekezés alapelve továbbra is az integrált szemlélet (genetikai, agrotechnikai, kémiai védelem) legyen, annak ellenére, hogy ennek eddig jól működő elemei napjainkra sérültek. A termesztésben megjelent és elterjedt rezisztens hibridekre, valamint a hatásos, de egy hatóanyagra alapozott vetőmag csávázásra az évek során a kórokozó is „megtalálta a megoldást”: genetikai változékonysága révén, az újabb és újabb rasszok megjelenésével alkalmazkodott a helyzethez. Jelenleg versenyfutás zajlik a nemesítés, a növényvédő szer fejlesztés és a peronoszpóra között; ennek kimenetele egyelőre bizonytalan, és ezért válhat ismét jelentős problémává – különösen a kórokozóra kedvező évjáratban – a napraforgó-termesztésben a peronoszpórakérdés. A növénykórtani témák után rovartani kérdésekről esett szó Dr. Tóth Ferenc előadásában, aki a napraforgóban előforduló és károsító poloskafajok, a gyapottok-bagolylepke és a napraforgómoly életmódját, fejlődési alakjait, az általuk okozott kártétel tüneteit ismertette.