A kutya sajátos hangadásokkal, mimikával, testtartásokkal fejezi ki hangulatait, érzelmeit, kívánságait.
Nem elég, ha arra törekszünk, hogy kutyánk megértsen bennünket, nem elég, ha elvárjuk tőle, hogy tüstént és maradéktalanul teljesítse utasításainkat. A jó kapcsolat kialakításának elengedhetetlen feltétele, hogy mi is igyekezzünk megismerni és megérteni kedvencünket.
Ennek a harmonikus és jó kapcsolatnak a kialakítására a kezdettől fogva törekedjünk, vagyis attól a pillanattól kezdve, amikor megvásároljuk és hazavisszük a kölyköt. Azok a lélektani folyamatok ugyanis, amelyek a kutyában a szociális kapcsolatok kialakulásának kezdetén lezajlanak, hasonlók a gyermek fejlődésének ugyanilyen folyamataihoz.
Ha például a gyerek 4 éves kora után veszíti el látó- vagy hallóképességét, akkor a kezelés és a gyógyulás utáni fejlődése zökkenőmentes lesz. Ha viszont születésekor szenved valamilyen érzékszervi sérülést, a teljes gyógyulás hosszú ideig elhúzódhat, mivel a betegség következtében elmarad a legkorábbi tapasztalatok megszerzésében. Amennyiben a szülőktől való elszakadás korán – a gyermek 6 hónapos és 3 éves kora között – következik be, akkor a kicsi „szeretetnélkülivé” válik, és később minden személyes kapcsolatában „kívülálló” lesz. Nos, némileg hasonló a helyzet a hosszú ideig kennelben élő kutyákkal. Ha a társas kapcsolatok kialakulásának kritikus időszakában elszigetelve tartják a kutyát, akkor felnőtt korában ösztönösen agresszívvá válhat emberekkel és tárgyakkal szemben.
Az ember és a kutya szociális viszonyban normális esetben természetesen az ember a domináns, vagyis ő a „magasabb rangbéli fél” az állat számára az uralmi rendszerben. A nagyvárosi kutyatartás viszonyai között azonban sokszor előfordul, hogy „kedvenc állatnak” vásárolják meg a kölyköt, ami még nem lenne túl nagy baj, ha nem túlzottan elkülönítve, féltve-óvva tartják. Ilyenformán tudniillik a más kutyákkal és az emberekkel való kapcsolatteremtésének a lehetőségei igen korlátozottak, és ez is okozhat rendellenes viselkedést. Ha ugyanis az állat hallatlanul függ a gazdájától, vagyis minden tekintetben túlzottan rászorul, előfordulhat, hogy képtelen lesz normális, illetve pozitív kapcsolatot teremteni más állatokkal és emberekkel. A kutyának ebben az esetben könnyen menekülési viselkedése és tömegfélelme, tömegiszonya alakulhat ki.
Sőt, az eb félelmében harapóssá válhat! Éppen ezért fontos, hogy a leendő gazda válasszon vagy neveljen olyan négylábú társat, amely képes arra, hogy alkalmazkodjon a környezetéhez. Sajnos egyesek nem mindig tartják szem előtt ezt, ezért vannak olyan kutyák, amelyek idegenekkel, sőt gyerekekkel szemben is támadólag viselkednek.
Az agyondédelgetett kedvenc ellentéte a másik véglet: az elhanyagolt. Az ilyen egyed érzelmileg hihetetlenül labilissá és túlzottan félénkké válik az idegenekkel szemben. Harciassága rendkívül gyenge, de gyakran haraphat félelemből, főleg olyankor, amikor menekülési lehetőségei korlátozottak. Gyengéd bánásmóddal lehet helyrehozni ezt a rendellenességet, a gyógyulási idő azonban hosszú hónapokig is eltarthat.
A kapcsolatfelvétel során előfordulhat, hogy a kutya kísérletet tesz a vezető pozíció megszerzésére. Nevelés kérdése annak biztosítása, hogy a szociális rangsorban véglegesnek tekintse helyét. A fiatal kutyák, különösen a kanok viselkedése – főleg játék közben – átmehet a hatalomért folytatott harcba. Ha például a kutya gorombán játszik gazdája cipőjével vagy kezével, és ezt nem hagyja abba az első parancsszóra, akkor ez a hatalomért folyó harcnak egyik korai fázisa lehet. Ilyenkor nem szabad hagyni, hogy a maga feje után menjen. Az az eb, amely rangsor tekintetében mindig gazdája után következik, jó kezekben – „boldog”. Az a kutya viszont, amely a kapott parancsoknak nem mindig engedelmeskedik, feltehetően valamilyen kedvezőtlen környezetben él. A kutya számára ugyanis a legtermészetesebb dolog, hogy fölötte a rangsorban gazdája (a falkavezér) áll. Még egy kölyökkutyától sem szabad eltűrni az engedetlenséget, mert társai sem tűrnék el! Ha mégis az eb lesz a domináns, ami bizony ugyancsak gyakran előfordul, akkor túlságosan védelmezőjévé válik gazdájának, más kutyákkal és idegenekkel szemben abnormális agresszivitást mutathat.
Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy ember és kutya harmonikus kapcsolatának alapja az a körülmény, hogy ne csak a kutya ismerje meg a gazdáját, de a tulajdonos is kövessen el mindent, hogy tárgyilagos képet kapjon kedvence természetéről, tulajdonságairól. Ehhez persze pontosan meg kell figyelni az állatot. Meg kell tanulni megérteni a testével kifejezett „beszédet”. Meg kell figyelni: mi érdekli, mi izgatja, mi az, amitől fél, és mi az, ami felébreszti agresszivitását. Tanulmányozni kell cselekedeteit házon belül és kívül, reakcióit napfényre, teliholdra, váratlan mozdulatokra, hangokra, helyzetekre. És legfőképpen meg kell figyelni saját reakciónkat! Vajon miképpen cselekszünk, amikor kutyánk „hibát” vét? Hogyan jutalmazzuk, hogyan büntetjük? Mit tud és mit várhatunk el tőle? Mennyire alkotunk róla valóban objektív képet? Milyennek látjuk, olyannak, amilyen valójában, vagy olyannak, amilyennek látni szeretnénk?
Teljesen magától értetődő dolog, de talán mégsem haszontalan hangsúlyozni: sokat, nagyon sokat kell foglalkozni a kutyával. Figyeljük meg, hogy az úgynevezett „kis idős néniknek” általában rendkívül intelligens kutyáik vannak. Vajon miért? A válasz mindenekelőtt az, hogy miután a koros emberek eléggé magányosak, sok időt töltenek azzal, hogy beszélnek a kutyáikkal, és azok bizony „válaszolnak” is nekik…
Beszélgessünk hát kutyánkkal! Szóljunk hozzá hangos és hangtalan jelekkel (apró, észrevétlen gesztusokkal, testmozdulatokkal, stb.). S túl azon, hogy ezáltal egy tőlünk teljesen eltérő, másfajta biológiai élőlény birodalmát, világának törvényszerűségeit ismerhetjük meg, kialakíthatunk egy olyanféle kétoldalú kommunikációs kapcsolatot, amely sok-sok izgalmas újdonsággal, felfedezéssel, felismeréssel ajándékozhat meg bennünket.
