fbpx

McCormick traktorok a Nyírségben

Írta: Szerkesztőség - 2014 december 10.

Első utunk Dzsubák Balázshoz vezetett, ő Ajakon gazdálkodik, az egy családot eltartó méretű birtokán. Bevételük jelentősebb része gyümölcstermesztésből – alma, meggy –, kisebb része szántóföldi növénytermesztésből – kukorica, napraforgó – származik.

A beszélgetés keserű szájízzel kezdődik, ugyanis gondok vannak a meggy átvételi árával. A rövid gazdálkodási helyzetelemzés után rákérdezünk a frissen beszerzett McCormick C-Max 110-es traktorral szerzett benyomásaira.

 

Dzsubák Balázs

 

– Mik a tapasztalatai a géppel? Miért döntött ismételten a márka és típus mellett?

– A történet 5 évvel ezelőtt kezdődött, amikor kertészeti gépbeszerzési pályázatot nyertem, ennek keretében az MTZ 80-as erőgépet modernebb, emberkímélőbb gépre kívántam cserélni, amelyet szántóterületen is használhatok.

Mivel a munkaeszközök 80-100 LE-re voltak beállítva, ezért ebben a kategóriában keresgettem, lehetőleg egyszerű, minél kevesebb elektronikával szerelt gépet. Lényeges szempont volt a vásárlásnál a nem túl nagy – hogy elférjen a gyümölcsösben –, klimatizált, jó légszűrővel szerelt fülke.

Több gépforgalmazótól kértünk ajánlatot, és a számunkra legkedvezőbbet a SZEGÁNA Kft. adta, a McCormick C-Max 95 traktorral.

Utólag már nyugodtan mondhatom, jól döntöttem: 5 év, 2 800 üzemóra alatt a géppel semmi probléma nem volt, nagyon elégedett voltam. Fél évtized azonban hosszú idő; időközben változtak a talajművelési technológiáink, bevezettük az altalajlazítást, és ide már kicsit kevésnek bizonyult a teljesítmény. Gondoltam tehát egyet; a múlt évben ismét pályáztunk egy erősebb kivitelre, és nyertünk. A SZEGÁNA Kft. beszámította jó áron a C-Max 95 traktort, és hozta helyette a C-Max 110-est, amely már 102 LE-s, így biztonsággal húzza az altalaj-lazítónkat.

A lényeg, hogy gép egyszerű, üzembiztos, kényelmes, nagyon felhasználóbarát, és szinte minden mezőgazdasági munka elvégzéséra alkalmas nálunk, így bárkinek nyugodt szívvel ajánlanám – és ajánlom is.

Elhagyva a kisvárdai térséget, a Nyírség szívébe, Nyíregyházára vitt az utunk, pontosabban Krakomperger Mihály Csernyibokorban lévő tanyájára. A gazda állattenyésztés-korszerűsítési pályázatot nyert, ennek keretében egyszerű, megbízható, könnyen kezelhető, jó ár-érték arányú traktort keresett. Két típus jött számításba a McCormick márka gépei közül.

Az egyik a C-Max 110-es, 102 LE-s, adagolós motorjával, szinkronizált sebesség- és irányváltós rendszerével, illetve az egyszerűség ellenére „kezelőkímélő” fülkéjével, amelyben légrugós ülés és a klíma is az alapfelszereltség része. A kezelőszervek jellemzően egyszerűek és jó elhelyezésűek.

A másik típus az X60.30, amely szántóföldi, talajművelési feladatokra alkalmasabb, nagyobb testű gép, 102 LE-s, adagolós Perkins motorral, elektrohidraulikus irányváltóval, terhelés alatt 3 fokozatot kapcsolható váltóval, 50 mázsa feletti saját tömeggel.

A családi gazdaság több mint 200 ha területtel rendelkezik, amelynek jelentős része szántó, továbbá „Ile de France” fajtából juh törzstenyészet, 500 db+szaporulat állattal, amelyekre még gépész szemmel is jó rátekinteni.

A gazdálkodó végül a kedvezményes finanszírozási lehetőséget kihasználva mindkét traktor megvásárlása mellett döntött. Elsőként a C-Max 110-es – néhány munkaeszközzel – került a gazdaságba, a tavaszi munkákhoz.

 

Krakomperger Mihály

 

– Hogy viselkedett a McCormick C-Max 110 ezidáig?

– Saját magam is dolgoztam a géppel. Problémák, fennakadások nem voltak, nagyon kényelmes a kezelése, lényegesen kevésbé fáradtam el benne, mint az előző traktorunkban.

Sok időt takarított meg nekem, hogy nem voltak kieső időszakok a tavaszi munkafolyamatban, talán ennek is köszönhető, hogy a környék legszebb kukoricatáblája az enyém.

Remélem, a napokban hozzám érkező másik McCormick X60.30 is hasonlóan mutatkozik majd be. Mivel a márkában nem csalódtam, jó és kellemes tapasztalataim vannak vele, nyugodtan ajánlom minden gazdatársamnak.

Hőgye Imre