fbpx

Az innovatív francia

Írta: Szerkesztőség - 2014 december 08.

Egy multinacionális minőség-ellenőrző cégtől érkezett a vetőmag-termeltetéssel és -forgalmazással foglalkozó, francia tulajdonú Caussade Semences Hungary Kft. élére Kutas Attila. A céggel kapcsolatos elképzeléseiről, a vállalati stratégiáról kérdeztük a cégvezetőt.

 

 

– Korábbi munkám a mezőgazdaság egy másik területéhez kapcsolódott. Túlnyomó részben a kereskedelmi árualapok minőségét vizsgáltuk, most pedig az input oldalra kerültem. Az a szakmai múlt, amely húsz év minőség-ellenőrzésben eltöltött munkát jelentett, alapjaiban határozza meg a szemléletmódomat. A kezdetek óta a mezőgazdasági termeléssel, az exportpiacokkal, a feldolgozó iparágakkal, azok minőségi igényeivel foglalkoztam. Gyakorlati tapasztalatom, hogy a minőségi problémák jelentős része a termelés valamelyik korábbi szakaszában keletkezik. Már a vetőmag megválasztásakor eldőlhet a termés mennyisége és a minősége is.

Ha valaki nagy kockázatokat visz a termelésbe a nem megfelelő vetőmaggal, akkor a végeredményt is erősen és aránytalanul kockáztatja, és ezt már a termelési szakasz kezdetétől „maga előtt tolja”. A magyar növénytermesztés megfelelő hagyományokkal, szakértelemmel és technikai felkészültséggel rendelkezik, hogy egy sokkal stabilabb hozamot és magasabb minőséget állítson elő. De ehhez minőségi inputokra és azok okszerű, precíziós felhasználására van szükség.

– Ezek szerint a mostani tevékenysége a termelési vertikum elejére, vagyis a biológiai alapokra összpontosul. Hogyan tudja itt érvényesíteni a minőséget illető elképzeléseit?

– Már a cég múltja, tevékenysége is befolyásolta a döntésemet, amikor elvállaltam ezt a pozíciót. Szakmai körökben közismert, hogy a franciák erősek az innovációban. Ez a cég is, mint megannyi más francia vetőmagos vállalat, szövetkezeti alapon jött létre, tehát tevékenységében a gazdálkodók közvetlen igényeinek szolgálata a legfontosabb. Fontos tudni, hogy a cégcsoport az árbevételének jelentős részét tervezetten visszaforgatja a kutatásba és fejlesztésbe.

Mivel a vetőmagipar (is) egy innovatív és folyamatosan fejlődő szegmense a mezőgazdaságnak, nem tehetjük meg, hogy leállunk. Számomra ez egy garancia arra, hogy a piac és a fejlesztési részlegünk visszajelzéseit a kutatási folyamatokba beépítjük, és ennek megfelelően fejlesztjük termékeinket, hozzáigazítva azokat a későbbi felhasználói igényekhez. Fontos figyelnünk a piaci trendeket és a piacról érkező információkat, mind a termelői/kereskedői, mind pedig a feldolgozóipar oldaláról.

– Kérjük, mondjon néhány szót a cég jelenlegi helyzetéről!

– Önállóan 2010-ben kezdte meg tevékenységét a Caussade Semences Hungary Kft. Magyarországon. Korábban is a nagy integrátorokon keresztül voltunk jelen a genetikánkkal. Kizárólag vetőmaggal foglalkozunk, egyéb inputanyag nincs a portfóliónkban, tehát árukapcsolással nem operálunk.

A cég évről évre növeli az eredményeit, ami arra utal, hogy van növekedési potenciál, és a piac elismeri azt, amit kínálunk. Annak érdekében, hogy ezt a trendet a csapatommal folytassam, igyekszem a korábbi szakmai tapasztalataimat felhasználni, és ezeket kombinálni a cég által nyújtott erőforrásokkal. Folyamatosan keresem a köztük lévő szinergiákat. Egy más jellegű, kívülről jövő gondolkodásmódot szeretnék behozni. Fontosnak tartom, hogy saját léptékeinkkel haladjunk, kihasználva azokat a piaci lehetőségeket, amelyek vonzóak lehetnek egy ekkora cég számára.

– Mit kínálnak, s hogyan fogadják a termelők az ajánlatot?

– Jó a genetikánk, egyre népszerűbbek a fajtáink és hibridjeink. Az idei gombabetegségek egyértelműen megmutatták azt, hogy azon nemesítőházak fajtái – elsősorban a németek és franciák –, akik kimondottan foglalkoznak a gombabetegségekkel szembeni rezisztenciával, sokkal jobban teljesítettek, mint a többiek.

A tavasziak, mint a napraforgó és a kukorica, hagyományosan erős vonalaink. Mindegyikből megfelelő szortimenttel rendelkezünk.

– Köszönjük, hogy megosztotta velünk a fenti információkat. Mit mondana rövid zárszóként?

– Új fába vágtam a fejszémet, amely egy kihívásokkal teli és izgalmas terület. Különösen jól esik, hogy amikor ismerőseimnek, üzleti partereimnek bemutatkozom, mint a Caussade Semences Hungary Kft. új cégvezetője, szakmai elismeréssel fogadnak. Ez is egy jelzés számomra, hogy az elmúlt 20 év alatt, amely időt egyetlen cégnél töltöttem el, kiérdemeltem a bizalmukat, és elismerik a szakmai eredményeimet. Ennek szellemében folytatom a munkámat, a Caussade Semences Hungary Kft. csapatával együtt!