fbpx

Húsz éves lett 2014-ben a Kwizda Agro Hungary Kft.

Írta: Szerkesztőség - 2014 január 23.

A fejlődés mérföldkövei

Az 1853-ban alapított osztrák Kwizda csoport 2013-ban ünnepelte fennállásának 160 éves évfordulóját. A ma is tradicionális családi vállalkozásként működő vállalat évek óta piacvezető Ausztriában, és fontos szerepet tölt be a környező országok ipari és kereskedelmi életében is.

A cég magyarországi jelenléte 1994-ben kezdődött, az itteni leányvállalatuk létrehozásával, s a Kwizda Agro Hungary Kft. napjainkban a hazai agrárgazdaság egyik stabil, az élmezőnyben lévő beszállítója. Tamás István marketingvezetőt, aki a kezdetektől itt dolgozik, először a fő tevékenységeik bemutatására kértük.

 

Tamás István marketingvezető, Kwizda Agro Hungary Kft.

 

– Röviden összefoglalva, a szántóföldi és kertészeti kultúrák növényvédő szereinek kereskedelmével foglalkozunk, amelynek keretében a partnereink számára a gyom-, rovarirtó és gombaölő szerek, műtrágyák, mikrobiológiai készítmények és a biotermesztésben használt permetanyagok széles választékát kínáljuk – kezdte az áttekintést a szakember. – A termelői igények növekedése és üzletfeleink rugalmas kiszolgálása érdekében következetesen bővítjük forgalmazott termékeink és szolgáltatásaink körét. Tapasztalt növényvédelmi szakmérnökeink és kertészeti szaktanácsadóink az ország egész területén személyre szabott szak-tanácsadással, rugalmas igénykezeléssel, s akár helyszíni konzultációval is segítik a gazdálkodók munkáját.

– Milyen volt a kezdeti időszak?

– 20 évvel ezelőtt négy területi képviselővel indultunk, s akkor Magyar Kwizda Kft. volt a nevünk. Ebből a csapatból Balassa Judit kolléganőmmel ketten még aktívak vagyunk a cégnél!

Egy viszonylag szűk palettával kezdtünk, aztán ennek több termékéből mégis piacvezetőt „tudtunk csinálni”, például a cukorrépában. Az első években mintegy 3-400 milliós forgalmunk volt, ami 2000-re elérte az 1,2 milliárdot; 2012-re a 8,4 milliárdot, és napjainkra már a 10 milliárd forintot is, tehát mondhatom, igen jó a hatékonyságunk. Természetesen ebben benne van a vállalatunk folyamatos fejlődése, a sikeres csapatépítési tevékenységünk is, hiszen jelenleg már 25 munkatárssal dolgozunk. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy ha forgalmunkat visszaosztjuk a területi képviselőink 2013. évi számára – mert 2014-ben már plusz két fővel indulunk –, hatékonyságunk vetekszik több az ezen a piacon szereplő nagyobb cégekével.

– Melyek voltak a főbb mérföldkövek azon az úton, amelyen az évi 3-400 milliós forgalomról indulva eljutottak a 10 milliárdig?

– Nehéz „útjelző kövekként” meghatározni az eddigi tevékenységünket, mert minden évben egyre több új beszállítót találtunk, így pl. ma már több mint húsz céget képviselünk Magyarországon, Indiától Amerikáig, s így évente mindig egészen komoly növekedést tudtunk elkönyvelni. A vállalatcsoportunkhoz hasonlóan mi is mindig arra törekedtünk, hogy kiváló termékekkel, személyre szabott szolgáltatásokkal és fenntartható árpolitikával a legideálisabb megoldásokat kínáljuk ügyfeleinknek.

Mindenképpen mérföldkőnek nevezhető azonban az a lépés, amikor 2000-ben a Wuxal termékcsaládot felvettük a portfóliónkba. Addig a lombtrágyákkal kevesen foglalkoztak igazán behatóan, nem is volt jelentős a felhasználásuk az országban, így a hozzájuk tartozó szakmai ismeretek közreadására sem fektettek kellő hangsúlyt a forgalmazók.

Mi voltunk az elsők ezen a téren. A Wuxal pedig egyértelműen abszolút sikertörténet lett, amihez persze hozzátartozik, hogy ez egy olyan termék, amelyhez Európában nem nagyon van fogható, de világon is csak nagyon kevés. Komoly sikereket értünk el vele, mert amikor átvettük a Wuxal-termékcsaládot, akkor kb. 5-10 tonna közötti volt az eladás volumene belőle Magyarországon, s ez a mennyiség most már több mint ötszáz tonna.

Szintén jelentős sikernek bizonyult a Fury azonnali hatású, széles hatásspektrumú rovarölő szer piaci megjelenése, amely a rendkívül erős taglózóhatásáról ismert, gazdaságos termék. Ezek miatt napjainkban is Magyarország nagyon közkedvelt piretroidja, amely a marketingkutatások alapján a TOP 3-ban van, értékben és felületben egyaránt.

Komoly mérföldkőnek tekinthető a Pannon Starter magas foszfortartalmú, összetett mikrogranulált műtrágya bevezetése, amely a szántóföldi növények vetésével egy menetben történő starter trágyázására rendkívül alkalmas. A készítmény vetőgépre szerelt mikrogranulátum-szóró adapterrel a vetéssel egy menetben is kiszórható. Azért lehetett egyébként sikeres, mert ezzel új piacot nyitottunk meg. Ez egy valódi mikrogranulátum, egy „fölépített” golyó, amelynek minden szemcséjében minden elem ott van. Európában két gyár képes erre a gyártástechnológiára, és azok kizárólag nekünk szállítanak.

Igazi mérföldkő volt a 2001-es év is, amikor egyrészt nagyon nagyot sikerült ugranunk a forgalom terén, másrészt pedig ebben az esztendőben született meg a Táplálunk és védünk koncepciónk is, amelyet a kollégáimmal egyetértésben dolgoztunk ki. Ennek az a lényege, hogy kezdtük együtt ajánlani a növényvédő szereinket és a lombtrágyáinkat egy-egy probléma megoldására.

 

Zajácz István ügyvezető igazgató új vállalati kultúrát hozott a céghez

 

– Mi a pontos vezéreleme ennek a koncepciónak?

– Ez nem egy szlogen, hanem egy termesztéstechnológiai filozófia, aminek a lényege, hogy próbáljuk inkább egészségesnek megtartani a növényt, mert az sokkal jobb állapot, mint meggyógyítani valamilyen betegségből; nyilván többet is tud teljesíteni, ha nem azzal „kell foglalkoznia”, hogy felépüljön egy krízisből, hanem azzal, hogy profitot tudjon termelni a gazdának. Erre kiválóan alkalmasak a lombtrágyák, ha pl. ismerjük a növény élettanát, s a készítményeket jó időben adjuk ki a számára, mert ilyenkor a lombtrágyák jól alkalmazhatóak a gyors beavatkozásra. Itt nem járhatunk úgy, mint pl. a vetés előtti műtrágyázás esetében, hogy kiszórjuk, aztán majd hasznosul belőle, ami hasznosul, hanem a növény fenológiai fázisához igazodva, optimális módon tudjuk kijuttatni pl. a rezet, a ként és a bórt.

Ne feledkezzünk meg mindezek mellett arról sem, hogy a legújabb mérföldkőhöz napjainkban értünk el. Ez pedig nem más, mint a biopreparátumok forgalmazása. A Kwizda Agro-nál ez egy vadonatúj portfólió, amellyel új távlatok nyithatók meg a gazdálkodásban. A hasznos gombák „szolgálatba állítása” nem csak új lehetőségeket biztosít, hanem messzemenőkig környezetkímélő megoldásokat nyújt. Egyre szegényedő talajainknak egyfajta megújulást biztosít.

– Milyennek mondható a jelenlegi termékpalettájuk?

– Magyarországon jelenleg a Kwizda rendelkezik az egyik legnagyobb portfolióval. A széles termékpaletta azonban sok szempontból jó, más szempontból pedig rossz. Például a készletgazdálkodás szempontjából nem jelent előnyt. Természetesen nehézséget jelent mindenből tartani a raktáron, viszont annál rosszabb nincs, amikor „megcsinálja” a piacot a területi képviselő, és már le van adva a rendelés, aztán mégsem tudja kiszolgálni vevőt. Ennél már csak egy rosszabb dolog van: hogyha a konkurencia viszont kiszolgálja, tehát az ő munkájának a gyümölcsét más aratja le…

 

Balassa Judit szintén az alapítás óta dolgozik a cégnél

 

– A forgalmat tekintve hová tudja pozicionálni magát a cégük a magyar piacon?

– Most úgy látjuk, hogy a mintegy 10 milliárd forintos árbevételünkkel az első három legnagyobb után biztosan ott vagyunk a 4. helyen. Vannak viszont szegmensek, amelyekben nagyon előkelő helyen szerepel a Kwizda, például a repcében a másodikak vagyunk.

Ezen eredmények kapcsán feltétlen meg kell említeni, hogy komoly mérföldkőnek számított új vállalati vezetőnk, Zajácz István érkezése is. Rendkívül kedvező változást jelentett munkába állása, mert ő egy teljesen más vállalati kultúrát hozott a céghez. Azt szeretné, hogy mindenki érezze nagyon jól magát nálunk, mert motivált csak az lehet, aki szeret ott dolgozni, ahol dolgozik…

– Adja magát a kérdés: Tamás István marketingvezető szeret ennél a cégnél dolgozni?

– A Kwizda a második családom, igen, nagyon szeretek itt dolgozni. Jó a társaság, és kevés embernek adatik meg az, hogy húsz éven át folyamatosan végig tudja követni egy ilyen cég fejlődését, sőt tevőlegesen részt is vehet benne… Sikerült felépítenem valamit, a csapattal együtt, s mindig azt csinálhatom, amit szeretek, ezért jól érzem itt magam, miközben még soha nem kellett utasításra olyat tennem, amiben én magam nem hiszek…

– Hogyan ünneplik majd meg a jeles a jubileumot?

– Azt szeretnénk, hogy a születésnapi tortánkból mindenkinek jusson majd egy kicsi. Annyit már elárulhatok, hogy a kapcsolódó akciók során minden a húszas szám körül forog majd…