fbpx

Lemken Karat – A szántóföldek nehézkultivátora

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 25.

A tarlómegmunkálás célja az utóbbi években sok helyen megváltozott. Korábban főként a gyomnövények elleni védekezésül és talajlazításként szolgált. Napjainkban a legtöbb szántóföldön a gyomirtó szerek használatának köszönhetően nincsenek gyomnövények.

 

 

Így már csak kevés gyomnövénymag szóródik ki a haszonnövény-állományban. Az akár kilenc méter széles vágóasztallal rendelkező kombájnoknak napjainkban nagy mennyiségű szalmát kell feldolgozni, és a szecskázóval a szalmát sokszor nem lehet optimálisan összevágni és egyenletesen szétteríteni.

Főként a következő növény ezt követő mulcsba vetésénél fontos, hogy ezt a nagy mennyiségű szerves anyagot és kihullott szemeket intenzíven bedolgozzák. A nedvességvesztés megakadályozása érdekében egyúttal a kapillárisokat is át kell vágni. Így aztán rendkívül fontos az ezekhez a feltételekhez igazított tarlómegmunkálás és a mélyebb talaj-előkészítés.

A LEMKEN Karat intenzív grubberével több lépcsőben, sekélyen, közepesen-mélyen és mélyen is lehet dolgozni. Sekély megmunkálásnál első menetben a különlegesen kialakított szárnyas-késes kapák a talajfelszínhez közel dolgozzák be a talajba a kihullott szemeket és a szerves anyagot. A kihullott szem a talaj felső rétegében marad, és rövid idő alatt kicsírázhat.

A második munkamenet kb. két héttel később következik. Most ugyanazzal a grubberrel mintegy 10-15 centiméter mélyen dolgoznak. A grubber szárnyas-késes kapái behatolnak a növény alá, teljes munkaszélességben átvágják és megfosztják a csírákat a gyökérzettől. Eközben a Karat intenzív grubber a szalmát és a szerves anyagot intenzíven dolgozza be, és egyenletesen osztja szét a talajban. Ha a területeket a későbbiekben mulcsba vetési eljárással művelik, és a talaj felső rétegében nagy mennyiségű szalma van, akkor a Karat intenzív grubberrel egy harmadik munkamenetben azt 30 cm-es mélységig lehet átkeverni. Ez a mélyművelés a teljes művelt réteget fellazítja, és a szalma koncentrációja csökken a talaj felső rétegében – ez pedig az eredményes mulcsba vetés fontos feltétele.

A három-hét méteres munkaszélességeknél a Karat intenzív grubber kapáit kb. 28 cm-es átlagos kapatávolságra helyezik el a gerendelyen. Így érik el a talaj és a szalma intenzív átkeverését.

Minden követelményhez

A különböző kapaformáknak köszönhetően a művelés intenzitása a mindenkori követelményekhez optimálisan hozzáigazítható. Így a szárnyas-késes kapák sekélyen és teljes munkaszélességben dolgoznak, míg a következő munkafolyamat 10-15 cm mélységben szárnyas-késes kapákkal vagy anélkül, és keskeny kapákkal akár 30 cm-es mélységben végezhető. Itt a keskeny kapák intenzíven dolgoznak anélkül, hogy a vonóerőigényt feleslegesen megnövelnék. Az új gyorscserélő rendszerrel a kapák szerszám nélkül, egyszerűen és gyorsan kicserélhetők. A kapák mögött található egyengetőtárcsák még egyszer összekeverik a szalmát a talajjal, és gondosan elegyengetik a felszínt. Az elmunkáló-tömörítő henger a legjobb minőségben végzi el a szükséges visszatömörítést.

A LEMKEN hengerkínálata minden talajviszonyhoz az optimális elmunkálóegységet kínálja. Külön felhívnánk azonban a figyelmet a dupla, 600/600 mm átmérőjű acélhengerre, amely kötött, rögös körülmények között is kiváló rögtörő és visszatömörítő hatással bír.

Amennyiben ez a cikk felkeltette érdeklődését, úgy keresse területi LEMKEN-kereskedőjét vagy minket, az alábbi elérhetőségeken:

Póczik Balázs 30/7485-380

Szűcs Andor 30/8525-787