fbpx

A CRV a világ szaporítóanyag-értékesítésének dobogóján

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 02.

Hollandia, ahonnan a holstein-fríz fajta útjára indult

A CRV Holding az európai standardok szerinti termelői szövetség, amely több mint 40000 taggal és mintegy 1200 alkalmazottjával, valamint az évi 7,7 millió eladott szarvasmarha-szaporítóanyaggal a világ egyik legnagyobb mesterséges állomása is. A cég a világ több mint 60 országában kínálja szolgáltatásait.

 

 

Hazánkban, mint importőr, az AGROPROJEKT Kft. 10 éve folyamatosan képviseli a CRV céget (régebbi nevén Holland Genetic).

Egy holland cég képviselete különös felelősség. Sok jó és rossz terjeng a hollandok üzleti és emberi viselkedéséről is.

A hollandok kifejezetten barátságos, vendégszerető emberek, akik kivételesen sokat utaznak a világ minden részébe. Sokat látnak, sokat kereskednek, sokat tapasztalnak. Az ország nagyon nyitott, sokféle értelemben is.

Ami a szarvasmarha-tenyésztést illeti, a holland parasztok egy szövetkezetbe tömörítették a tenyésztés irányítását, ami időközben a világ egyik meghatározó tenyésztő cége lett.

Miután a tagok véleménye szoros visszacsatolást jelent a tenyésztés vezetői felé, így gyorsan meg is jelenik igényük a bikakínálatban. Ennek köszönhető, hogy a legjobb bikák szaporítóanyagából is készül szexált kiszerelés. Jellemző, hogy a genomikusan tesztelt „kis bikákat” elsőként vezetik be a kínálatban.

Mindezeket az előnyöket 10 éve a magyar termelők is élvezhetik az Agroprojekt Kft. kínálatában.

Miért érdemes a holland tenyésztési eredményeket a magyar szarvasmarha-tenyésztésben alkalmazni?

Mert:

  • élen járnak a genomvizsgálati eljárásokban;
  • élen járnak a szaporítóanyag-előállításban (minőség és mennyiség terén egyaránt);
  • bika-előállításban a legfejlettebb módszereket alkalmazzák;
  • kutatásaik eredménye az elsők között jelenik meg a gyakorlatban;
  • számtalan bikával bizonyított a világ legnagyobb részén (Sunny Boy, Lord lily, Olympic, Grandprix, stb.), amelyek több ezer 100000 kg tejet termelő lányt eredményeztek;
  • a holland farmerek tulajdonában lévő mesterséges állomás következetes tenyészcélokat valósít meg;
  • példát mutatnak a gazdaságos szarvasmarha-tenyésztéshez;
  • nagyon megbízható teljesítménymutatókkal rendelkeznek.

 

 

Hogyan érik el mindezeket?

  • állományuk a legkiemelkedőbb a hasznos élettartam tekintetében (3, 4 laktáció);
  • állat-egészségügyi költségek minimalizálásával (tőgy-, láb-lábvég egészség);
  • funkcionális tulajdonságok eredményes javításával;
  • szaporodásbiológiai tulajdonságok prioritásával;
  • kiemelkedő termelési mutatókkal;
  • értékesebb tej előállításával, magasabb feldolgozottsági szint elérésével (Kappa kazein, zsírszázalék, fehérjeszázalék).

Több bika is túl van az 1 millió szál spermaértékesítésen, így bizonyítva, hogy nem csak Hollandiában képesek megvalósítani a tenyésztői elképzeléseket.

A bikák tenyészpárosításai, életteljesítmény-mutatói, tejbeltartalom és -mennyiségi eredményei méltó büszkeséggel töltenek el minket, valamint kellő önbizalmat adnak ahhoz, hogy bátran ajánlhassuk kínálatunkat!

Mátrai Zoltán ügyvezető, Agroprokjekt Kft.