fbpx

AGRITECO – egy olcsó, megbízható mobil gabonaszárító

Írta: Szerkesztőség - 2013 február 20.

Saját szárítókapacitás létrehozása elviselhető, gyorsan megtérülő költséggel? Ráadásul céghitelből, finanszírozó bank bekapcsolása nélkül? A történet szép, de igaz. A Pannonagri Kft. szuper gazdaságos megoldást kínál elsősorban kisebb gazdaságok részére.

A 2009-2011-es időszakban sok új gabonaszárító berendezés létesült állami támogatással. Ezeket az általában 100 millió forint értéket meghaladó beruházásokat nagyobb, tőkeerősebb vállalkozások tudták megvalósítani. Azonban csak a pályázók mintegy háromnegyede élt a lehetőséggel, elsősorban a gazdálkodás bizonytalansága, kifeszített anyagi helyzet, saját erő hiánya miatt. Tehát jócskán van még szükség új gabonaszárítókra Magyarországon.

A Pannonagri Kft. már 2010-ben megkezdte a felkészülést a támogatás utáni időszakra. A helyzet megoldását egy olcsó, de megbízhatóan működő török-magyar együttműködésben gyártott gépcsalád jelenti. A berendezések közül egy 10 t/h kapacitású szárítót 2012-ben kiváló eredményekkel teszteltünk. A gépről a következők mondhatóak el: A „hardware” azaz a szárítótest és a mechanikus részek Törökországban készülnek, tekintettel arra, hogy a gyártás hasonlóan alacsony költséggel Magyarországon nem volna lehetséges. A „software”, azaz az égőfej, az elektromos rendszer és a berendezés szabályozása magyarországi termék, tehát a szárító „lelke” hazánkban készül. A tesztelt berendezés befogadóképessége 22,5 t, égőfejének teljesítménye 2 000 kW, 15 kW-os fűtőventilátorral és 11 kW-os hűtőventilátorral van felszerelve. Üzemi próbák során Egyházashollóson tavaly novemberben párás, ködös, csapadékos időjárásban 22%-ról 12%-ra történő kukorica szárítás során 8,7 t/h teljesítményt értünk el, ami a standard 25%-ról 15%-ra történő szárításra vetítve meghaladja az óránként 10 tonnát.

A berendezés telepítése rendkívül gyors és egyszerű, amennyiben az elektromos és gázcsatlakozási lehetőség rendelkezésre áll. A szárító elhelyezése nem kíván alapozást, egy sima térbetonra elhelyezhető, így telepítése rendkívül gazdaságos az épített toronyszárítókhoz hasonlítva.

Miért mondjuk, hogy ez a szárítótechnológia kisebb gazdaságok részére is elérhető? Nos, a berendezés ára 20 millió Ft+ÁFA, amely magába foglalja a működőképes komplett szárítót, a személyzet betanítását a berendezés működtetésére és 3 napos folyamatos helyszíni felügyeletet, ameddig ennek az egyszerű technikának a működtetése a helyszíni szakemberekben berögződik. Könnyű a matematika: mi éri meg jobban? Költségesen és sok esetben kétes elszámolással, veszteséggel bérben száríttatni, vagy kombájntól olcsón eladni a gabonát és hagyni, hogy a nyereség nagyobb része kereskedő cégeknél képződjön, vagy szállítást a vevő telephelyére, gáz és elektromos bekötést, üzembe helyezést, Reméljük, nagyon sok gazda fogja megtalálni a helyes választ erre a kérdésre. A Pannonagri szakemberei ebben segítenek, bármely műszaki, üzleti vagy pénzügyi kérdés felmerülése esetén készséggel állnak rendelkezésre. Hívásra meglátogatjuk Önt gazdaságában, felmérjük telephelyét, több alternatívában javaslatot, árajánlatot teszünk egy olcsó és megbízható szárítóüzem létesítésére. A finanszírozást a saját tőke erejéig céghitellel, vagy kedvező költségszintű lízingszerződéssel tudjuk megoldani.

Petróczy László

06/30-956-3034