A kutya sajátos hangadásokkal, testtartásokkal kommunikál velünk, mimikával fejezi ki hangulatait, érzelmeit, kívánságait. Minél többet foglalkozunk a kölyökkel, annál nagyobb és erősebb az ember rá irányuló szocializáló hatása.
A tenyészetekben felnövő kutyák általában kevésszer kerülnek kapcsolatba az emberrel, és ezért — mint általában azok a kutyák, amelyeket körülbelül a hatodik hónapos korukig egyáltalán senki nem vesz kézbe — az emberhez való alkalmazkodás, a fogékonyság nagyon kevés vagy éppen semmilyen jelét nem mutatják. A kölyökkori kapcsolatfelvétel elmaradása rendkívül komoly zavarokhoz vezethet. Nemrégiben etológiai vizsgálatot végeztek 10 olyan eset kapcsán, amikor Európa különböző részeiben kutyák emberekre, olykor saját gazdájukra támadtak. Ezeknek az ebeknek több mint a fele kennelben tartott kutya volt, és fiatal korában nem került emberekkel igazi kontaktusba. A többi esetben — talán egy vagy két kivétellel — pszichésen beteg kutyákról volt szó, azaz olyanokról, amelyek fajtestvéreikkel szemben is abnormális reakciókat mutattak.
A kapcsolatfelvétel eredményei a különböző fajtáknál bizonyos tekintetben eltérőek. Némelyik fajta igen könnyen, a másik viszont nehezen teremt kapcsolatot az emberrel. Az egyik rendkívül szorosan kötődik a környezetében lévő egyetlen személyhez, miközben a család más tagjait is szeretetébe fogadja, míg más fajták (boxer, vizslafélék, szetterek, spánielek) egyedei minden emberi “ráhatás” nélkül is örökké és mindenütt barátságosak, és csak ritkán agresszívak. Vannak az ún. egyemberes ebek (rottweiler, dobermann, német juhászkutya, óriás schnauzer), amelyeknél az emberhez kötődés olyan gyorsan végbemehet, hogy egyetlen nap vagy akár néhány óra hatására a kutya egy bizonyos személyt mindörökre gazdájának tekint.
Nem elégséges, ha arra törekszünk, hogy kutyánk megértsen minket, és nem elegendő, ha elvárjuk tőle, hogy azon nyomban teljesítse utasításainkat; a kettőnk közötti jó kapcsolat kialakításának elengedhetetlen feltétele, hogy mi is igyekezzünk megismerni és megérteni őt. Ennek a harmonikus és jó kapcsolatnak a kialakítására a kezdet kezdetétől törekedni kell; vagyis attól a pillanattól kezdve, amikor megvásároljuk és hazavisszük a kölyköt otthonunkba. Azok a lélektani folyamatok ugyanis, amelyek a kutyában a szociális kapcsolatok kialakulásának kezdetén lezajlanak, hasonlóak a gyermek fejlődésének ugyanilyen folyamataihoz. Nos, némileg hasonló a helyzet a hosszú ideig kennelben élő kutyákkal. A kutya felnőtt korában önkéntelenül agresszívvá válhat emberekkel szemben, ha a társas kapcsolatok kialakulásának kritikus időszakában elszigetelve tartják.
Az ember és a kutya közötti szociális viszonyban, normális esetben természetesen az ember a domináns, vagyis ő a “magasabb rangbéli fél” az eb számára az uralmi rendszerben. A városi kutyatartás viszonyai között azonban sokszor előfordul, hogy “kedvencnek” vásárolják meg a kölyköt, ami még nem lenne túl nagy baj, ha nem elkülönítve, féltve-ówa tartanák. Ilyenformán tudniillik a más kutyákkal és az emberekkel való kapcsolatteremtésének a lehetőségei igen korlátozottak, ami rendellenes viselkedést eredményez. Ugyanis ha az eb túlságosan függ a gazdájától, vagyis minden tekintetben túlzottan rászorul, előfordulhat, hogy képtelen lesz normális, illetve pozitív kapcsolatot teremteni más állatokkal és emberekkel. A kutyának ebben az esetben könnyen menekülési viselkedése és tömegiszonya alakulhat ki, sőt félelmében harapóssá válhat! Éppen ezért fontos, hogy a leendő gazda olyan kutyát válasszon vagy neveljen, amely képes arra, hogy alkalmazkodjon a környezetéhez. Sajnos a tulajdonosok ezt nem mindig tartják szem előtt, ezért vannak olyan egyedek, amelyek idegenekkel, sőt gyerekekkel szemben is támadólag viselkednek.
Az agyondédelgetett kedvenc ellentéte a másik véglet: az elhanyagolt kutya. Az ilyen eb érzelmileg hihetetlenül labilissá és idegenekkel szemben túlzottan félénkké válik. Harciassága túlságosan gyenge, de gyakorta haraphat félelemből, főleg olyankor, amikor menekülési lehetőségei korlátozottak. Gyengéd bánásmóddal lehet helyrehozni ezt a rendellenességet, a gyógyulási idő azonban hosszú hónapokig is eltarthat.
A kapcsolatfelvétel során előfordulhat, hogy a kutya kísérletet tesz a vezető pozíció megszerzésére. Nevelés kérdése annak biztosítása, hogy a szociális rangsorban véglegesnek tekintse helyét. A fiatal kutyák, különösen a kanok viselkedése — elsősorban játék közben — átmehet a hatalomért folytatott harcba. Ha például a kutya gorombán kezd játszani gazdája cipőjével vagy kezével, és nem hagyja abba ezt az első parancsszóra, akkor ez a hatalomért folyó harcnak egyik korai fázisa lehet. Ilyenkor nem szabad hagyni, hogy a maga feje után menjen. Az az egyed viszont, amelyik rangsor tekintetében mindig gazdája után következik, jó kezekben “boldog”. Ellenben az eb, amely nem mindig engedelmeskedik a kapott parancsoknak, minden bizonnyal valamilyen kedvezőtlen környezetben él. A kutya számára ugyanis a legtermészetesebb dolog, hogy fölötte a rangsorban gazdája (a falkavezér) áll. Még egy kölyöktől sem szabad eltűrni az engedetlenséget, mert kutyatársai sem tűrnék el! Ha mégis, az eb lesz a domináns, ami bizony ugyancsak gyakran előfordul, és ilyenkor túlságosan védelmezőjévé válik gazdájának, így abnormális agresszivitást mutathat idegenekkel és más kutyákkal szemben.
Nem lehet azonban eléggé hangsúlyozni, hogy ember és kutya harmonikus kapcsolatának alfája és ómegája az a körülmény, hogy ne csak a kutya ismerje meg a gazdáját, de a tulajdonos is kövessen el mindent, hogy tárgyilagos képet kapjon kutyája természetéről, tulajdonságairól. Ehhez persze pontosan meg kell figyelni az állatot. Meg kell tanulni megérteni a testével kifejezett beszédet. Meg kell figyelni: mi érdekli, mi izgatja, mi az, amitől fél, és mi az, ami felébreszti agresszivitását. Tanulmányozni kell cselekedeteit házon belül és kívül, reakcióit napfényre, teliholdra, váratlan mozdulatokra, hangokra, helyzetekre. És legfőképpen: meg kell figyelni saját reakciónkat! Vajon miképpen cselekszünk, amikor kutyánk “hibát” vét? Hogyan jutalmazzuk, hogyan büntetjük? Mit tud, és mit várhatunk el tőle? Mennyire alkotunk róla valóban objektív képet? Milyennek látjuk, olyannak, amilyen valójában, vagy olyannak, amilyennek látni szeretnénk?
Teljesen magától értetődő dolog, de valószínűleg mégsem haszontalan hangsúlyozni: sokat, nagyon sokat kell foglalkozni a kutyával. Figyeljük meg, hogy az idős embereknek többnyire rendkívül intelligens kutyáik vannak. Vajon miért? A válasz mindenekelőtt az, hogy miután az idősebb emberek eléggé magányosak, sok időt töltenek azzal, hogy beszélnek a kutyáikkal, és azok bizony “válaszolnak” is nekik. Beszélgessünk hát kutyánkkal! Szóljunk hozzá hangos és hangtalan jelekkel (apró, észrevétlen gesztusokkal, testmozdulatokkal, stb.). S túl azon, hogy ezáltal egy tőlünk teljesen eltérő, másfajta biológiai élőlény birodalmát, világának törvényszerűségeit ismerhetjük meg, kialakíthatunk egy olyanféle kétoldalú kommunikációs kapcsolatot, amely sok-sok izgalmas újdonsággal, felfedezéssel, felismeréssel ajándékozhat meg bennünket.
A kapcsolatfelvétel során nagyon ritkán előfordulhat, hogy a kutya kísérletet tesz a vezető szerep megszerzésére. Nevelés kérdése annak biztosítása, hogy helyét a rangsorban véglegesnek tekintse. A legtöbb kutyával nem is adódik ilyen tekintetben probléma, akadnak azonban olyanok, amelyekkel szemben bizony sok türelemre, józan észre és bizonyos keménységre van szükség, természetesen kedvességgel és jutalmazásokkal kombinálva.
