fbpx

Fendt-újdonságok németországi bemutatója

Írta: Szerkesztőség - 2010 október 19.

Az AGCO cégcsoporthoz tartozó Fendt két napos, igen színes szakmai programra invitálta a szakújságírókat a közelmúltban, Németországba. Az első nap sajtótájékoztatója és gépbemutatója után a második napon a Saaten-Union vetőmag céggel közösen szervezett szántóföldi bemutató adott lehetőséget az új termékek megismerésére.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a világgazdasági recesszió és az ágazatban is érzékelhető keresletcsökkenés ellenére 2009 a Fendt számára történetének második legjobb éve volt. Az említett krízis természetesen a cég életére is hatással volt, hiszen átmenetileg két nagyberuházásukat is szüneteltették. Időközben azonban átgondolták és átdolgozták az ezeknél alkalmazandó technológiát és gyártási folyamatokat, így a Fendt két új végszerelő üzemének leendő helyszínein még az idén megindulhatnak a földmunkák. A tervek szerint az Asbach-Bäumenheimben és Marktoberdorfban létesítésre kerülő gyárak elkészülte után a Fendt gyorsabban és hatékonyabban tud majd a piac igényeire reagálni.

Peter J. Paffen, a Fendt EAME igazgatója az idei eredményeket taglalva jelezte, hogy az év elején érzékelhető termeléscsökkenés után április már a korábbi éveknek megfelelő szintet hozott. Idei tervükben 12500 traktor gyártása szerepel, ami 12%-kal marad el a 2008-as csúcsév mennyiségétől. A Fendt részesedése a traktorpiacon egyre nagyobb; ezen belül elsősorban a nagyobb teljesítménykategóriák jelentenek kiemelkedően jó piacot számukra. Az export a Fendt össztermelésének kb. 60%-át teszi ki, és túlnyomórészt Nyugat-, illetve Közép-Európába irányul. Ez a piac idén szűkült, viszont a cég piaci részesedése emelkedett. Ha a traktorpiacon kívül más területeket is vizsgálunk, ki kell emelni a betakarítógépek szegmensében debütáló 9470X kombájnt, amely hibrid cséplőrendszerével, 500 Le-s motorjával jelentős tényezője lehet majd a piacnak. A rendezvényen bemutatott Katana 65 márkajelzésű silózó még prototípus; valódi eladások ebből 2-3 éven belül várhatók — ennek ellenére a cégvezető a gép megjelenését fontos lépésnek tekinti a full-liner termékportfolió kialakításában.

A gyakorlati bemutatón a korábban említett termékek mellett megismerhettük a Fendt 939 Vario traktort, amely 390 Le-s motorjával és számos izgalmas újításával a cég egyik vezérterméke lett. A traktorban teljes körű elektronikus szolgáltatási rendszer áll rendelkezésre: az automatikus munkanaplózástól, az érintőképernyős vezérlésen keresztül, a GPS alapú párhuzamvezető rendszerekig sok kiegészítő segíti a felhasználó munkáját. A legutóbbi Agritechnica szakkiállításon debütált ABS blokkolásgátló rendszer, illetve a menetközbeni keréknyomás-szabályozó szintén értékes megoldás a Fendt csúcsmodelljében.

Az Európai Unióban 2011-től kizárólag a TIER 4 kibocsátási szintnek megfelelő traktorok hozhatók majd forgalomba a 174 Le feletti kategóriában. Ezek a szabványok nagyon komoly követelményeket állítanak a gyártók elé. Megoldásként a Fendt az ún. AdBlue márkanéven forgalmazott karbamidadalék használatát választotta, amelynek segítségével megvalósítható a nitrogén-oxidok és a koromrészecskék mennyiségének, így a környezet terhelésének csökkentése. A rendezvény második napján a gépek szántóföldi bemutatóján, valamint a Saaten-Union és más kiállítók bemutatóin közel 50.000 látogató vett részt, akik több mint 100 gépkapcsolatot tekinthettek meg munka közben.

MF