fbpx

Túlélésre berendezkedett libatartók…

Írta: Szerkesztőség - 2010 augusztus 10.

A magyar mezőgazdaság neuralgikus pontja az állattenyésztés – ezt ma már közhelyként aposztrofálhatjuk. Hogy eredményesek lesznek-e az ágazat megmentésére irányuló új kormányzati intézkedések, azt egyelőre nem tudni. Mindenesetre elindult valami változás, ami már önmagában is több az évek óta jól érzékelhető eróziónál.

A vidék, a falu képe olyannyira megváltozott, hogy egy ott felnövő gyerek ma már rá sem ismer. Nincsen gulya, nincsen konda, nincsen hétvégi utcai nagytakarítás a porták előtt, nincsen mészárszék, húsmérés a falvakban és nincsenek állatok a portákon, de még aprójószágok sem. A kertek parlagon hevernek, már konyhakert is alig található egy olyan magyar vidék életében, ahol korábban mindez virágzott; az emberek dolgos hétköznapjai ezek által voltak foglaltak, mi több, zsúfoltak. A háztáji a mezőgazdaság alapegysége volt, ahol értéket, élelmiszert állítottak elő, munkát teremtettek maguknak az emberek. Nos, ebből kellene valamit visszalopni, hogy értelmet kapjon ismét a vidéki, falusi életforma, ahol érdemes és lehet tartalmasan élni, ahonnan nem a multinacionális áruházba kell elmenni gyakran import tejért, húsért, tojásért, kenyérért… Ilyen szomorúan sorolja tovább a vidéki arculat erőszakos megváltoztatásának, a paraszti életforma felszámolásának iszonyatos rombolását Papp Lajos (49), a Magyar Lúdszövetség elnöke, a Baromf Terméktanács elnökségi tagja, a Komlósi Lúd Kft. ügyvezetője, aki ma is falun él, és természetesen maga is gazdálkodik, saját libatenyészetében szülőpárokat nevel. A libaágazat utóbbi néhány évéről a hazai állattenyésztésen belüli pozíciójáról mindebből következően teljes rálátással bír. Ezért mondja, hogy talán nem akkora a baj, mint a tej- és a hústermelők körében, hiszen egy kis ágazat jól formálható termelői háttérrel, rugalmas alkalmazkodással jobban tud igazodni a kihívásokhoz, a piac igényeihez. Változásra, fejlesztésekre, technológiai fnomhangolásra, piaci fordulatra azonban itt is sürgősen szükség lenne…

Exportorientált ágazat

A hazai libamáj 80%-a ma is francia exportra megy, míg 20%-ot a hazai vendéglátás dolgoz fel gasztronómiai ínyencségek céljára. A többi összetevő, mint például a mell, szintén francia exportra megy, csak az árral vannak gondok: ugyanannyit adnak a flézett mellért, mint a német piac a csontosért. Így tehát minden esetben mérlegelés kérdése adott üzleti szituációban, hogy merre vegye az irányt a kamion. A mell, a comb a német piac kedvence, de a libanyak, a szárny és az egyéb áru is nagyrészt elkel a belföldi piacon vagy esetenként Ázsia felé veszi az irányt. Hazai mércével mérve a libamáj ára változatlanul magas, ami köszönhető annak is, hogy a boltok, de különösen az üzletláncok mintegy 30-40%-os kereskedelmi árréssel, továbbá a kötelező áfá-val terhelik. Exportra 16-17 euró/kg áron megy a libamáj, és ez tartja életben a víziszárnyas-ágazatot évek óta – hangsúlyozza Papp Lajos -, annak ellenére, hogy az elmúlt időszak az állatvédők megalapozatlan és etikátlan támadásaitól volt hangos. A felbujtók kiléte ismertté vált, a gazdasági motiváció szintén. Egyszerűen piacnyerési szándék húzódott meg az alaposan felnagyított „Négy Mancs” akció mögött. A nyertes végül mégis az a francia piac lett, amelynek alig volt köze az akcióhoz, de nevető harmadikként – árcsökkentést kezdeményezve – proftált belőle. Persze, azért itthon is volt következménye, mert az állatjóléttel kapcsolatos teendők elvégzését fel kellett gyorsítani, a tartástechnológiák gyenge vagy támadható pontjain változtatni kellett, és az állatok komfortjának biztosítása maximálisan előtérbe került – mindezt egyeztetve a szélsőségektől mentes – és csak velük! – állatvédő szervezetekkel, akik megértik, hogy a libatömés nem egy feltétlenül rossz és erőszakot demonstráló folyamat. A tömés egy speciális kapcsolat az állat és gazdája között, ahol nagyon kifnomult technikák igénybevételével zajlik a munka, amit csak akkor érthet meg valaki, ha azt tárgyilagosan és szimpátiával követi. Ösz-szességében: az egészséges kompromisszumok viszik előbbre ennek a problémának a megoldását is, ahogyan az ágazatot – és ezzel érdemes csak foglalkozni…

Orosházi libamájfesztivál

Különleges és egyben hagyományteremtő gasztronómiai fesztivált hívott életre az Orosházi Önkormányzat és a Lúdszövetség 2009. június első hétvégéjén; Orosháza-Gyopárosfürdőn első ízben rendezte meg hazánkban a libamájfesztivált. A háromnapos rendezvényen színes programok közepette élvezhették a világhírű magyar libamáj, a fnom borok, az egyéb különleges ételek-italok ízeit az idelátogatók. A rendezvény elérte célját, ezért idén második alkalommal került sor a libamájfesztiválra, amelynek célja a libatermékek népszerűsítése a magyar lakosság körében. Papp Lajos statisztikai számokkal játszva hozzászólásában elmondta, hogy ha csak 5 millió magyar ember egyetlen libacombot fogyasztana évente, az 2,5 millió hízott libát jelentene, és éppen e körül van a teljes magyar hízottliba-állomány. Ugyanez a helyzet a májjal, hiszen ha csak 5 millió magyar fogyasztana 30 dkg májat évente, az kiadná az éves termelés közel teljes meny-nyiségét. Sajnálatos módon a magyar étkezési szokások közül – elsősorban anyagi megfontolásokból – kiszorult ez a rendkívül ízletes víziszárnyas, amely valamikor faluhelyen minden gazdasági udvarban jelen volt. A magyar gasztronómiában méltatlanul kis fgyelmet kap, pedig éppen ez generálja a hazai árak elérhetetlenségét. A nagyobb mértékű belső fogyasztás ugyanis az előállítást, a libatartást is sokkal jobb helyzetbe hozná, a termelés ökonómiája is normalizálódhatna, az nem lenne ennyire kitéve a külföldi piac diktátumainak. Természetesen mindenki tudja, ha egy lényegesen erősebb magyar gazdaság megalapozna egy nagyobb mértékű fogyasztást, akkor a libatartók a használaton kívüli istállóikat is betelepíthetnék. Nem kizárt, hogy erre még sor kerülhet, hiszen óvatos becslés szerint közel két év elegendő lehet egy konjunkturális időszak elindulásához… Ebben bíznak a baromf- és víziszárnyastartók, a feldolgozók, de még a szövetség is…

Önköltségközeli bevételek

A libatartók és -hizlalók évek óta exportfüggő módon dolgoznak, és lassan hozzá is szoktak ehhez. A feldolgozók – ahová szállítanak – nem tudnak a korábbi évek nyereségszintjét biztosító árat fzetni. Ez a mesterség is olyan, mint a többi állattartóé, vagyis csak ezzel tudnak és akarnak foglalkozni felkészültségüknél fogva a libatartók, és túlságosan szeretik ahhoz, hogy befejezzék. A munka azonban a tartók, a feldolgozók számára is egyaránt monotonná lett, hiszen a mozdulatlan állóvízzé vált, kevés csatornán folyó kereskedelem behatárolja a lehetőségeket. A Hajdú Bét-ügy óta gyakorlatilag csendes várakozás és szorgalmas munka jellemzi a libások hétköznapjait. Természetesen, néhányan azóta is feladták a küzdelmet, aminek következtében mintegy 25%-os csökkenés állt be az ágazatban; ennyivel kevesebb a vállalás, a munkakedv a tömőknél, az árak csökkenése miatt – a meleg beálltával egyébként is bekövetkezik minden évben egy kis nyári szünet -, és még a „Négy Mancs” kártétele sem múlt el nyomtalanul. Ha nem csak az árfolyam mozgása befolyásolná az árakat pozitívan, hanem a feldolgozók is tudnának néhány eurós áremelést elérni, akkor ismét visszaállhatna a termelői aktivitás – magyarázza Papp Lajos -, mert most ez az átmeneti állapot állt elő. A kereskedelemben, a marketingben kell javulni, ott kell hitelt érdemlően elfogadtatni a magyar liba kiváló minőségét. A Kom-lósi Lúd Kft. példáját alapul véve: három éve 1 millió májlibát állítottak elő; mára ez 750.000-re csökkent, pedig mindent ugyanolyan szakmai igényességgel végeznek. Ez tehát közel 25%-os csökkenés, amely jelenség azonban visszafordítható, ha az árak érdemben emelkednek. Sok kisebb termelő közben kivár vagy átstrukturálja a tevékenységét. Vannak, akik eddig csak tömtek, de gazdaságosabb a mai viszonyok között, ha nevelnek is, sőt van termelő, aki a tenyésztojás-előállítástól vagy a napos libától kezdve végigviszi a teljes folyamatot, ami persze kellő felkészültséget és megfelelő technológiai körülményeket is feltételez. Ki-ki a maga módján igyekszik túlélni, egy elismertebb, gazdaságosabb libatartás reményében…

Érkezik-e a fordulat?

Papp Lajos egy formálódó, átstrukturálódó régi-új hazai libatartó közösségben gondolkodik. A cél pedig nem okvetlenül a 3,5 millió vagy ezt meghaladó mennyiségű hízott liba előállítása, mert lehet, hogy az exportpiac ezt fel sem veszi már, legalább is egyelőre nem. A hazai fogyasztás lényeges növekedésére pedig egyhamar nem lehet számítani. Egy 2,5 milliós éves hízottliba-előállítás – ha nem jelenik meg többletáru a piacon – nagy valószínűséggel eredményesebb lehet, mert koncentráltabban, jobb árakat lehet elérni, ami ágazati szempontból nagyon kívánatos lenne. Kiéhezve várják a termelők, hogy végre csinosabb nyereség üsse a markukat, az évek óta elvégzett temérdek munka fejében. A kereskedelmi árak emelkedése remélhetőleg a felvásárlási árak emelkedését is magával hozza, hiszen a jövedelmezőség számít most már mindenekelőtt a libánál is, hiszen mindenki ezért dolgozik Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahová a libatartás koncentrálódik. A vízi szárnyas fogalomkörbe tartozik a szintén mintegy 2,5 milliós húslibaállomány, a hízott kacsa és a mintegy 18 millió pecsenyekacsa is, a gazdasági válság nyomai azonban ezekben az ágazati tevékenységekben is jól nyomon követhetőek.

Ráadásul a terményárakról is érdemes szót ejteni, hiszen az elmúlt öt évben szinte minden előfordult e tekintetben, ami a termelők idegeit borzolja. Kétségtelen, hogy a takarmánykeverők szívesen érvényesítik termékeikben a terményárakat, amit viszont világpiaci és tőzsdei trendek mozgatnak. Nem mindenki rendelkezik azonban olyan tőkeerővel, hogy olcsó takarmányt vásároljon és tároljon, amikor elindulnak az árak felfelé, így a baromfivertikum legutolsó lépcsőjén álló termelők bizony kénytelenek elviselni a takarmányár-változásokat, még akkor is, ha az ő termékeikben azt már nem lehet érvényesíteni. Egy kész liba felneveléséhez 12-14 kg keveréktakarmányra van szükség, aminek beszerzési költsége egyáltalán nem lényegtelen. Éppen ezért mindenütt várják ágazati szinten a kedvezőbb fordulatot, hiszen a beszűkült piac mindenkit alaposan érintett az elmúlt két-három évben, és így a kitartó termelőkre ráférne egy kis megbecsülés, egy kicsivel több nyereség…

NZ.