fbpx

Fordulópontok

Írta: Szerkesztőség - 2010 június 10.

Az ember életében sűrűn jelentkeznek fordulópontok. S ezek bizony változással járnak, s változtatást kérnek, sokszor követelnek is. Most halmozottan ezt a kort éljük.

 

Nem véletlenül kezdtem az első mondatot az emberrel. A gazdasági és társadalmi változások – evidens módon – emberfüggők, de mostanra a természetiek is nagyban az embertől erednek. Én már nem is klímaváltozásnak, inkább a természeti erőforrásokat kizsaroló, emberi túlkapásoktól megbomlott rendszer súlyos és előrehaladott tüneteinek látom napjaink világszerte előforduló természeti csapásait. Nálunk most épp a vihar és a hirtelen lezúdult eső lassan lecsengő és szerteágazó utóhatásait éljük.

Bizony durva dolgoknak kell ahhoz bekövetkezniük a saját kontinensemen, a saját országomban, a saját régiómban, olykor még a saját településemen és a saját portámon is, hogy a rácsodálkozást felváltsa az eszmélés. Úgy látom, eszmélni már nem holnaptól, hanem a felismerés pillanatától önérdek és felelősségteljes kötelesség is egyben.

Ha az ember nem egy fogyasztó véglényként barátkozik meg sorsával, de ősöktől eredeztetett, s utódainak sorsáért felelős személyiségként kíván és köteles tenni, akkor meg kell éreznie, ha betelt a pohár. Lehet, hogy velem született túlérzékenységem mondatja ki pont ezt ma velem, de ki tudja, hátha már ez is késő, ha az időhúzással elszalasztott lehetőség is számon kérhető: magánemberektől, tudósoktól, politikusoktól, pártoktól és társadalmaktól egyaránt.

Konkrétabban

Mondandómat, mivel agrárszaklapról és nem filozófiai szemléről van szó, innentől már illendő konkrétabbá tennem. Tény, hogy extrém időjárás tanúi vagyunk ezen a májuson, ebben az országban, s szinte egész Európában. Tény, hogy Magyarországon az elsők között ütötte fel a fejét a gazdasági válság, s túl vagyunk egy sikeres elhárítási szakaszon. Ugyanakkor további sorsunk e nemzetközi színtéren attól is függ, hogy a most épp Görögországban kicsúcsosodott krízis merre vesz irányt. Tény, hogy azért valami rajtunk is múlhat. Emellett a választások utáni várakozások hónapjaként is számot vehetünk ezzel a májussal. Az agrármonitor.hu ebből ad ízelítőt:

„Az egyéni és családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül az életképes mezőgazdaság – szögezi le a megvitatás előtt álló új kormányprogram vidékfejlesztési fejezete. E gazdálkodók állnak a birtokpolitika középpontjában is. Az anyag az agrárgazdaságról alig ejt szót, a középpontba egy integrált vidékfejlesztésre épülő, ’néppárti jövőt’ állít. A koncepció egyáltalán nem tér ki a mezőgazdasági termelés és az export zömét adó agrárvállalkozói versenyszférára és az élelmiszeriparra, ehelyett a helyi és kistérségi értékesítésre koncentrál. A program a biztonságos élelmiszertermelést nemzetbiztonsági kérdésként említi, és számos szabályozási területen ’nemzeti önrendelkezést’ kíván megvalósítani.

A monokultúrás tömegtermeléssel szemben olyan gazdálkodási rendszereket (ökológiai gazdálkodást, legeltetést, őshonos állattartást) támogatunk, amelyek szermaradvány-mentes és biztonságos termékeket adnak, kevesebb fosszilis energiát használnak, kisebb társadalmi-környezetvédelmi költséggel járnak és lényegesen több munkahelyet teremtenek – szögezi az agromonitor.hu birtokába jutott dokumentum. A fideszes programalkotók leszögezik: „a kormány nem mond le az exportképes tömegáruk előállításáról, de kiemelt célja a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása. A magyar agrárgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac – fogalmaz az anyag.”

Leltár és program

A koncepció állításai szerint Magyarországon – főként az utolsó nyolc év elhibázott gazdaságpolitikája miatt – a vidék mély válságba került. A mezőgazdasági gazdasági egységek száma egyharmadával (350 ezerrel), a regisztrált – élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató – gazdaságoké egyötödével (50 ezerrel) csökkent. Ezért a dokumentum átfogó célként egy integrált vidékfejlesztési program megvalósítását nevezi meg, amely egy ’nép-párti jövő’ megalapozásához vezet. Magyarország ’szándékaink szerint’ tehát olyan ország lesz, ahol az európai többfunkciós, minőségi mezőgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás válik általánossá – szögezik le a programalkotók…

A családi gazdaságokból építkező gazdaságszerkezetben az önálló gazdák önkéntes beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési társulásokat, szövetkezéseket hoznak létre, így szerezve meg a termeléstől az értékesítésig tartó teljes vertikum nyereségét, megosztozva azon a fogyasztókkal. A vidékpolitika fő célja a leírt agrármodellre, az erős gazdatársadalomra és a vidéki polgárságra támaszkodva valósulna meg, és polgári életvitelt honosítana meg a vidéki térségekben, a falvakban és a kisvárosokban – áll a fideszes elképzelésekben.

A VM-fejezetben ugyanakkor alig esik szó a kifejezett agrárszféráról, a termelés és az export jelentős részét adó agrárgazdasági vállalatokról. Az alkotók a programból „kifelejtették” a földek zömét művelő nagyüzemi gazdaságokat, és kihagyták a teljes hazai élelmiszeripart is.

Erőpróba

Ha esetleg ki is hagyták e dokumentumból az élelmiszeripart, úgy az színre lépett önmaga. A szabadfold.hu címe a kor szellemének megfelelően kellőképpen bulváros: Import élelmiszerrel zsarolnak a multik?

„A multi áruházláncok azzal fenyegetőznek, hogyha a kormány nem engedi a mostani gyakorlat folytatását, úgy lemondhatnak a hazai beszállítókról, és inkább import élelmiszert fognak árulni. Erre azért kerülhet sor, mert az élelmiszer-ipari lobbi csoportos feljelentésre készül: egy januártól élő törvény szerint akár kétmilliárd forint is lehet egy-egy hálózat büntetése.

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) az elmúlt hetekben adatokat kért tagjaitól arról, hogy a január elsejétől megszigorított beszállítói jogszabály (a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény) paragrafusai miként érvényesülnek a gyakorlatban – írja a Népszabadság. E tekintetben ugyanis nem jó a helyzet.

Bár a törvény harmincnapos fizetési határidőt ír elő, sokszor 60 vagy akár 100 napnál később jut pénzéhez a beszállító. A láncok olyan szolgáltatásért is kérnek ár-visszatérítést, ami mögött valós tartalom nincs vagy alig van…

Az Éfosz várhatóan testületi bejelentést tesz a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (MGSZH). … Ehhez azonban a láncoknak is lesz egy-két szavuk. Az esetleges bejelentés kapcsán az egyik legnagyobb hazai multicég beszerzési vezetője a lapnak úgy fogalmazott, hogy a piac szabályait a legrészletesebb törvénnyel sem lehet felülírni: a visszatérítések és egyéb beszállítóknak visszaszámlázott díjak érdemben semmi másról nem szólnak, mint hogy a kereskedők eljussanak ahhoz a beszerzési árhoz, ami a mindenkori gyakorlatban versenyképes.

Más szavakkal: hiába rögzíti a törvény az önköltség alatti ár alkalmazásának tilalmát, ha azt az önköltséget a piac nem fzeti meg. A beszállítók, netán a kormány esetleges keményebb fellépését pedig a szakember hosszú távon károsnak tartja, mert végső soron a láncokat a könnyen elérhető és olcsó import felé fordíthatja. – Márpedig ha a magyar élelmiszer-termelés ilyen harcot akar, abba könnyen belebukhat – tette hozzá.”

Kóstoló

Hogy ki mibe fog belebukni, az nem csak a két egymásnak feszülő féltől függ. Ott van a fogyasztó is, legtöbbször kétségek között.

Ínséges időkben nagyon számít, hogy mi az olcsó abban a boltban az adott pillanatban. S a termelők, kereskedők sem tették könnyűvé az öntudatos és a magyar termékért, magyar termelőért, magyar gazdaságért, magyar jövőért nem csak szájtépését, hanem guruló forintjait is áldozni tudó és akaró vevő döntését. Én már akkor a szívemhez kaptam, s egy-két szitokszót is kiejtettem a számon, amikor évekkel ezelőtt azt láttam, hogy magyar terméknek álcáznak Makón csomagolt német vagy kínai fokhagymát. A szegedi és kalocsai fűszerpaprika kálváriája sem újkeletű. A rendelkezések szerint minden szabályos, ha nem is teljes egészében magyar földön termett az a paprika. Lehet azt keverni, csak olcsóbb legyen, mert a magyaros minőséget nem fizeti meg a felhasználó. Szerencsére, mint a drogpiacon, itt létezik ’tiszta áru’ is, méregdrágán, vagy az ’embertől emberig’, adóminimalizáló, újra felfedezett élelmiszerláncon keresztül.

Sajnos ebbe a meghasonlásos világba már a jóérzésű vásárló is belefásulhatott. Másrészről ezt az űrt a kereskedelmi akciózás, a szépen csomagolás, a ’lyukat beszélünk a hasba’ reklámok is hatékonyan tömögetik. Én már látom az eredményt: szépen butulunk. Ugyan mivel mással magyarázhatnám, amikor a szegedi piacon egymás mellé tett tuti magyar, szabadföldi és egészségesen piros (valóban kissé apróbb) földieper 650 forintért sem kelt jobban, mint a másik, asztalokról lecsorduló mennyiségben a fakó, de óriási méretűre ’botoxolt’ üvegházi változat (amely éppúgy lehetett hazai vagy import, de biztosan a jól szállítható és tárolható fajtából), 1000-1200 magyar forintért.

Mit mondhatnék. Innen szép nyerni.

Tóth Szeles István