hibrid

A nagy szántóföldi kultúrák árnyékában húzódnak meg szerényebb adottságok esetén is a sikeresen termeszthető haszonnövényeink.
Az év harmadik hetére lassan lezárul a karácsonyi, szilveszteri ünnepkör. Elfogy a bejgli és a karácsonyfák is jobbára lebontásra kerültek.
A hazai napraforgó-termesztésben az elmúlt évtizedekben szembetűnő termésstabilitási gondok voltak tapasztalhatók, nagy örömünkre viszont napjaink gazdálkodói az elmúlt három évben feljegyzett 3 t/ha körüli országos termésátlagok alapján már biztonsággal termesztik ezt a kultúrát
A 2018-as gazdasági év is szolgál meglepetésekkel az aratási időszakban, így sokadszor igazolódik be az a tétel, hogy nincs két egyforma évjárat. Akármilyen jól készül fel egy gazdálkodó az év egyik [...]
Megérkezett Magyarország legújabb hibridrepce márkája, az InVigor.
A modern élelmiszer-gazdaság, benne a növénytermesztés, az emberi lét fenntartásának alapjait megteremtő nemzetgazdasági ágazat, amely az ember által kevésbé vagy nem befolyásolható környezeti tényezők által jelentősen befolyásolt.
Az olajos növények vetésterülete az utóbbi évtizedben dinamikusan nőtt, és a tavalyi évben megközelítette az 1 millió hektárt. Ennek eredményeként az ország összes vetésterületének közel 25%-án termelünk olajos növényeket.
Segítséget kap mindenki az adatszolgáltatási kötelezettség betartásához.
A hazai napraforgó-termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben. Napjaink gazdálkodóinak szemében a napraforgó biztonsággal és tisztességes jövedelmezőséggel megtermelhető szántóföldi kultúrává nőtte ki magát...
Az elmúlt három évben (2013-2015), az őszi káposztarepce termesztésünk gerincét (közel 3⁄4 részét) a Pioneer MAXIMUS® hibridkörhöz tartozó PR44D06 hibrid adta...
A PARAISO 102 CL a SAATEN-UNION közép-európai Clearfield-napraforgó-portfóliójának vezérhibridje. [...]
…szinte biztosan nem. Amellett, hogy az adott betakarítógépen számos beállítási lehetőség áll rendelkezésünkre, a hibridválasztás kétségkívül jelentős mértékben meghatározhatja az aratás minőségét és végeredményét...
A napraforgó-termesztés biztonságának és jövedelmezőségének növelését - a genetikai fejlődésen túl - a gyomirtás hatékonyságában rejlő tartalékok kiaknázása teszi lehetővé. A gyomirtó szernek [...]
A PARAISO 1000 CL PLUS és a LUCIA CL PLUS napraforgó hibridek jellemzői nemcsak a már bevált Clearfield gyomirtási technológia alkalmazását teszik lehetővé, hanem annak eddig ismert előnyei mellett egy még korszerűbb, még produktívabb és még biztonságosabb napraforgó termesztési rendszer kialakítására is lehetőséget adnak. Így a Clearfield-technológiát alkalmazó gazdálkodók már 2015-ben megismerhetik a termesztéstechnológia és termésbiztonság új dimenziójának egyik elemét, a Clearfield Plus hibrideket. [...]
A hazai napraforgó termesztés sokat változott az elmúlt másfél évtizedben a kultúra megítélése, a termesztés intenzitása, és a használt genotípusok jellemzői tekintetében. Előtérbe kerültek az olyan technológiai fejlesztések, melyek választ adhatnak az egyre változékonyabb időjárás okozta viszontagságokra, majd a biztonságosabb termelést zászlóra tűzve körvonalazódott, hogy új megoldásokat igényel a gyakorlat. A SAATEN-UNION ezért a napraforgó hibridek európai fejlesztését a versenytársakkal szemben gyökeresen más genetikai alapokra helyezve kezdte el néhány évvel ezelőtt. A nemesítési munka fókuszában már a kezdetektől a termelői igények állnak, így egyszerre több, a termesztés biztonságát, rugalmasságát szolgáló jellemzőt alapvető megoldásként nyújtunk a gyakorlat számára. [...]
Az elmúlt évek időjárási szélsőségei, továbbá talajaink tápanyag-szolgáltató képességének és általános kultúrállapotának megváltozása sok esetben nem tette lehetővé, hogy a növények genetikai potenciáljukat megközelítő termést neveljenek. Egyre gyakrabban kénytelen így a kukorica is stresszes időszakok sorozatát túlélni a vegetációs időszakban, amelynek oka lehet extrém hőség vagy hideg, csapadékhiány, levegőtlen talajszerkezet, a felvehető makro- vagy mikroelemek hiánya, a rovarok vagy gombabetegségek által kiváltott kártétel, valamint a gyomirtó szerek okozta mellékhatások, hogy csak néhányat említsünk. Sok-sok olyan tényező, amelyek hatását a növénytermesztők csak korlátozottan tudják befolyásolni. [...]
Lassan már meglepetést sem okoz a növénytermesztők számára az évjárat szélsőségessége. Egy újabb különleges év, amely sokadik volt a sorban. Valószínűleg a jövő év sem alakul majd gyökeresen másként. Az éghajlat változása, a növekvő népesség [...]
2014-ben 6 új szemes kukorica hibriddel bővült a magyarországi kínálatunk, a következő szezonban, 2015-ben pedig további 7 új hibriddel színesítjük az ajánlati palettánkat. A két év alatt tehát összesen 13 olyan új terméket tudunk termelőinknek ajánlani, melyek termesztésével még sikeresebbé tehetik a gazdálkodásukat! Ez a 13 új hibrid terméspotenciálban felülmúlja a korábbi generációkat, ezért feltétlenül érdemes közelebbről is megismerni őket. [...]
A VISBY vérvonal új hibridjeként 2011-es hazai állami elismerése is bizonyította kiváló termőképességét és termésbiztonságát. Egy centiméterrel nagyobb gyökérhossz, egy milliméterrel vastagabb gyökérnyak, egy tizeddel jobb kezdeti fejlődési erély, egy századdal jobb télállóság, egy árnyalattal jobb regenerációs képesség és alkalmazkodóképesség tavasszal, egy lehelettel homogénebb virágzás és érés. A legnagyobb kihívásokat is biztosan állja, hihetetlen erőtartalékok mozgósítására képes. Nem véletlenül, hiszen jó családból származik. [...]
A RAPOOL 1974-es megalakítása óta közel duplájára, hektáronként 4 tonnára emelkedett a nagy repcetermelő országok üzemi átlagtermése. Ez a teljesítménytöbblet a nemesítés vívmányai mellett annak is köszönhető, hogy a termesztés-technológia egyes elemeiben, a tápanyag-ellátásban és a növényvédelemben is komoly előrelépés történt. Ezzel szemben állnak azok a külső körülmények – politikai keretfeltételek, szűkülő vetésforgók, extrém módon változó időjárási feltételek, növekvő termelési költségek –, amelyek újra és újra kihívások elé állítják a repcetermelőket. [...]