fbpx

Föld: így szorítható ki a nem kívánt tulajdonostárs

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 november 23.

Pontosították, kiegészítették a földtörvényt. Immár dologösszességként is felkínálható bérletre vagy eladásra a föld, ami egyes tulajdonostársak számára megnehezítheti a megszerzését. Másrészt szigorúbban ellenőrzik a haszonbérleti díjakat és a földszerzésben előnyt biztosító vállalások betartását. Egyszóval nehezebb lett az előjogokkal élni és visszaélni.

 

mezőgazdasági föld
Szomszédos földrészleteket célszerűbb lehet egyben felkínálni (fotó: Horizont Média)

 

Csak egyben veheted/bérelheted!

Több ponton módosult a földtörvény. Lényeges változás, hogy több földrészlet egybefoglalt vételáron (dologösszességként) is eladható, ha azok egymással szomszédosak, vagy azonos/szomszédos járás területén fekszenek, és a földek bejegyzett földhasználója az eladó; vagy legalább három éve a vevő. Több föld egybefoglalt eladása esetén a földműves tulajdonostársat csak akkor illeti meg elővásárlási jog, ha ezen elővásárlási jogosultsága valamennyi érintett ingatlan vonatkozásában fennáll. Vagyis egy nem kívánt vevőt kizárhat a földtulajdonos az elővásárlás lehetőségből azzal, ha a felkínált földrészletek legalább egyikére az adott személynek nincs elővásárlási joga.

Ugyanez érvényes a haszonbérbe adásra is: több föld együttesen is haszonbérbe lehet adni, ha ha azok egymással szomszédosak, azonos vagy szomszédos járás területén fekszenek, és a földek bejegyzett földhasználója legalább három éve ugyanaz a személy. Több föld egybefoglalt haszonbérbe adása esetén a földműves tulajdonostársat csak akkor illeti meg előhaszonbérleti jogosultság, ha ez a joga valamennyi érintett ingatlan vonatkozásában fennáll.

 

Mennyi a haszonbér?

A jogszabálymódosítás hosszan sorolja, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv miként hagyja jóvá vagy tagadja meg a megküldött adásvételi és haszonbérleti szerződéseket. A haszonbérleti szerződés akkor is megtagadható, ha a szerződés szerinti ellenszolgáltatás (haszonbér vagy akár a mezei leltár szerinti elszámolás) értéke aránytalan. A haszonbér értékét aránytalannak kell tekinteni, ha az érintett föld nem rendelkezik olyan előnyös tulajdonságokkal, amelyek a helyben szokásos haszonbér mértékétől való eltérést indokolják.

Előnyös tulajdonságként lehet figyelembe venni

  • a föld fekvését,
  • a föld minőségét (AK értékét),
  • öntözhetőségét,
  • művelhetőségét,
  • közútról való megközelíthetőségét,

Azonban nem lehet figyelembe venni bizonytalan, jövőbeni eseményeket és legalább részben a haszonbérlő elhatározásától, kockázatvállalásától függő körülményeket. Az átlagos haszonbértől való eltérés esetén a haszonbérbeadó köteles bizonyítani a haszonbér értékének arányosságát. A jogszabály felhatalmazza az Agrárkamarát, hogy jelezze a mezőgazdasági igazgatási szervnek, ha ilyen aránytalanságot észlel, sőt, közigazgatási pert is indíthat az ügyben.

 

Előnyt biztosító vállalások

Ha a tulajdonszerzés célja földrajzi árujelzővel ellátott termék előállítása és feldolgozása, akkor az elővásárlási jog jogosultjának az adásvételi szerződésben vagy az elfogadó nyilatkozatban kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy

  1. a) az elővásárlási joggal érintett föld teljes területén a föld birtokbavételét követően – ültetvény esetén annak termőre fordulásától, de legkésőbb 7 éven belül – legalább 10 éven keresztül a földrajzi árujelzővel ellátott terméket fog előállítani és feldolgozni, valamint
  2. b) ha ezt a földet 10 éven belül eladná, akkor ezt csak azzal a feltétellel teszi meg, hogy a tulajdonjogot megszerző személy vállalja a kötelezettség teljesítését a 10 éves időtartam hátralévő ideje alatt.

Ha a haszonbérlet célja földrajzi árujelzővel ellátott termék előállítása és feldolgozása, akkor a szerződésben vagy az elfogadó nyilatkozatban kötelezettséget kell vállalni arra, hogy az előhaszonbérleti joggal érintett föld teljes területén a föld birtokbavételét követően – ültetvény esetén annak termőre fordulásától, de legkésőbb 7 éven belül – a haszonbérlet időtartama alatt a földrajzi árujelzővel ellátott terméket fog előállítani és feldolgozni. A haszonbérlőnek az előállítási és feldolgozási tevékenység megkezdését követő egy éven belül igazolnia kell, hogy az oltalom alatt álló földrajzi árujelző használatára jogosulttá vált.

Annak, aki a föld előhaszonbérleti jogát ökológiai gazdálkodási célú földhasználatra alapította, a föld birtokba vételét követő 30 napon belül igazolnia kell, hogy a teljes terület vonatkozásában az ökológiai gazdálkodásra átállást megkezdte, az átállási idő lejárta után pedig azt, hogy a teljes terület vonatkozásában ökológiai tanúsítvánnyal rendelkezik.

 

Hamis vállalás? Elveszik a földet!

A törvényben meghatározott szerzési feltételek, illetve korlátozások, vállalások és tilalmak betartását a mezőgazdasági igazgatási szerv ellenőrzi. A szabálytalanságok bírsággal és kényszerhasznosítással büntethetők, illeti a vétkes földtulajdonos földje – elővásárlási sorrendben, az eredeti vételáron – megvásárolható. A jogszabály ezt a rendelkezést annyiban pontosította, hogy ha a földekhez egybefoglalt vételáron jutott hozzá az új tulajdonos, akkor tőle csak azok az ingatlanok szerezhetők meg így, amelyek vonatkozásában igazolt a vétkessége.

 

Lásd még a témához kapcsolódva: Gazdaságátadás – Itt a törvénytervezet!